Karácsony másodnapján munkába ballagok a csíkszeredai Szentlélek utca hosszán. Szép téli idő van, felszállt a köd, süt a nap. Akár fütyörészve, jó kedvvel is érkezhetnék munkahelyemre, a szerkesztőségbe, hisz jól telt a karácsony, angyali és emberi szeretet vett körül, rokonok, barátok jókívánságait viszonozhattam boldogan.
Csakhogy egy pillanat szálkát szúr a szívbe és kipukkan a harmónia, és a jó közérzet bevérzik, mert a Szentlélek utca bal oldalán a Szent Tamás Alapítvány épülete előtt lévő több éves fenyőfák roncsai, foncsorai villannak elém, s hirtelen nem kapok szavakat arra, hogy milyen karácsonyfát öltöztettek, díszítettek azok, akik ezt elművelik, akik a város közepében galád módon durván letörik – még csak nem is vágják! – az évek során megkímélt és a helyet díszítő fenyőket. Tíz év alatt cseperedtek ekkorára? Tény, hogy néhányat a nagyobbakból, a szebbekből valaki kegyetlenül letört, s nyilván, karácsony alkalmából. Máskor csak közönséges gazemberségnek, minősíthetetlen otrombaságnak nézné és mondaná az ember a cselekedetet, de most az ünneprontás gyalázatossága válik nyilvánvalóvá. Miféle ember állít karácsonyfát ily módon? Az erdő is megszenvedi, ha nem módszeres a vágás, de a kevéske zöldövezet pusztítói tényleg bűnözők.
Kollégám tetézi a szomorúságomat: Gyimes felől jővén, a Sermászón egy rakomány karácsonyfát látott heverni az út szélén. Hivatalosan lebélyegezett, felcédulázott kötegeket, számszerint harmincötöt. Feltételezi, hogy a piacon árusítónak megmaradt az áruja, és hazafelé megszabadult tőle. A buzgalom íme túlteljesített ez esetben is, másként. Egyik a városi élő sövényt pusztítja feleslegesen, a másik felesleges csemetemennyiséget termel ki, mert nem tudja, mennyi az igény...
Vajon, helyesen jártunk el, amikor ugyan megkérdezvén az erdészetet, a lakosságot arról tájékoztattuk, hogy az eddiginél kevesebb fenyőre lehet számítani, és nagy-nagy szigorúsággal lépnek fel a szervek ez ügyben? A napokkal korábban elkobozott fenyőfák, büntetések után aztán kiderült: tele volt a piac és tíz lejért „karácsony szenvedején" bárki hozzájuthatott a fenyőhöz! Talán a buzgóságot fokozta a sajtó buzgósága, mert végül is senki nem maradt az idén sem karácsonyfa nélkül. Ellenben nagyobb volt a pazarlás, a pusztítás, mint máskor...
Mintha az isteni gondviselés tette volna elém a könyvet, belelapozok a Székely költők antológiába. Zsögön Zoltán A fenyves álmodik című költeményét olvasom vigaszul: „Föl ne tépd a lázak égő szárnyait: / Simogasd enyhén. Légy bánatrejtő: / A fenyves most épen álmodik."
Nem álmodik épen a fenyő, mert nem ép. Nem ép sem erdő, sem élő sövény, sem ember. Sebzett, mint a libanoni cédrus... Ferencz Imre