Medveveszély Háromszéken (Figyelő.ro)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
2008. július 08. - Medvék tartják rettegésben a háromszéki falvak lakóit, a vadállatok Bodokra, Oltszemre, Málnásra, Mikóújfaluba és Bodzaforduló környékére is bejárnak. Málnáson például három napig járt vissza a medve az egyik kertben található méhesbe, Bodzafordulón pedig egy harapással megölte, majd a pajtából hurcolta el a disznót a hívatlan „vendég”.

Leginkább a bodoki lakosok aggódnak, mivel a községben és a környező falvakban már tizedik napja minden éjjel megjelennek az élelem után kajtató vadállatok. Deák Ferenc portájára egymás után hat éjjel tört be az egyik, és a szomszédok a távolból tehetetlenül nézték, ahogyan összetörte a kaptárakat, és kiszedte a lépeket. A lakosok türelme azonban már fogytán van, azt tervezik, vasvillákkal, kapákkal védik meg javaikat, és űzik el a vadállatokat.

Fodor István polgármester viszont attól tart, a szerszámokkal hadonászó falusiak csak felbőszítik az állatokat, és előfordulhat, hogy azok megsebesítenek, megölnek valakit. Fodor elmondta, minden reggel átiratot küld a prefektúrára, a környezetvédelmi ügynökséghez és a vadászegylethez, értesítve őket a gondról. A polgármester szerint a kilőhető állatok számának a megállapításakor nem az erdőben kell keresni a medvét, mikor az a faluban sétál. A Kovászna Megyei Halász–Vadász Egyesület szakemberei ugyanis tehetetlenek, hisz a medve védett állat, és a megszabott számon felül nem kapnak engedélyt a kilövésére. György Ervin prefektus átiratban kérte a kormány segítségét az ügyben. A kormánymegbízott a törvény módosítását javasolja, hogy különleges esetekben, amikor a medve emberéleteket veszélyeztethet, egy, az önkormányzatok, a prefektúra, a környezetvédők és a vadászegylet képviselőiből álló helyi bizottság is jóváhagyhassa a kilövést. György Ervin szerint ez az egyetlen életképes megoldás, de ennek ellenére nem bízik abban, hogy elfogadják javaslatát. A becslések szerint a Kovászna megyei erdőkben mintegy 800 medve él. Krónika - Kovács Zsolt


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.