Az emberi társadalmak átrendeződése "madártávlatból" a természetes élőhelyek átalakulását, zsugorodását és eltűnését, ezzel párhuzamosan pedig egy teljesen új élőhelytípus, a nagyváros, a betondzsungel mind nagyobb térhódítását jelenti.
Valamennyi ismert élőlénycsoportban, így a madarak között is találunk olyan renitenseket, amelyek függetlenítik magukat a biológiai sokféleség összeroppanásának drámájától, és látszólag remekül érzik magukat a nagyvárosok művi környezetében. Sőt, egyes képviselőik már alig-alig élnek eredeti élőhelyükön vagy más, természetesre hajazó környezetben. Könnyebb-e vagy nehezebb a nagyvárosokban madárként élni? Vajon a metropoliszok nyújtotta extra szolgáltatások vonzerőt jelentenek bizonyos fajoknak, vagy éppen ellenkezőleg, kényszerűségből telepednek be, mert nem marad számukra más az átalakuló környezetben? A kérdésekre általános válasz nem adható, egyben azonban biztosak lehetünk: a nagyvárosi létet a természetes ökoszisztémáktól olykor jelentősen eltérő szabályrendszerek, sajátos mikroevolúciós folyamatok jellemzik: az emberkerülő, félénk specialistáknak itt nem terem babér, előnyben vannak viszont a "merészek", a "stressztűrők" és a "találékonyak".
Megrögzött és alkalmi városlakók szerte a világon
A városok madárközösségeinek összetétele még egy-egy földrészen belül is nagyon változó, nagymértékben függ az eredeti őshonos élővilágtól, a település történelmétől, földrajzi adottságaitól, a tenger vagy óceán távolságától. Az évezredes kereskedelmi központok, kikötők faunájában nagyszámú behurcolt, idegenhonos faj, másutt kivadult díszmadarak színesítik a helyi madárvilágot. Egy tavalyi, a Washingtoni Egyetem által koordinált adatgyűjtés során a világ 73 legnagyobb metropoliszából összesen 217 városlakó madárfajt írtak össze - ezek ráadásul csupán az adott területre nézve őshonos fajok, a behurcolt és sikeresen megtelepedő madarakkal a kutatók nem számoltak. Megtaláljuk közöttük a seregélyeket, papagájokat, verebeket, a galambok és gerlék különböző képviselőit vagy a sirályokat, de a Föld számunkra egzotikus tájain olyan madarak népesítik be a városokat, mint például az ollósfarkú kolibri (Lesbia victoriae) az ecuadori Quitóban, a smaragdgyurgyalag (Merops orientalis) Gizában vagy a hollókeselyű (Coragyps atratus) Brazíliában.
Európa városainak madárvilága több tucat fajból áll. Közülük megrögzött városlakó a házi galamb (Columba livia) és a házi veréb (Passer domesticus), de a sarlósfecske (Apus apus) a balkáni gerle (Streptopelia decaocto) vagy a házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros) legnagyobb populációi is az emberlakta népes településekhez kötődnek.
Más fajok, így a feketerigó (Turdus merula), a dolmányos varjú (Corvus corone), a szarka (Pica pica), a dankasirály (Larus ridibunus) vagy a széncinegék (Parus major) és egyes pintyfélék (Fringillidae) városi és természetesebb környezetben élő populációkkal is rendelkeznek. Az urbánusok gyakran a "vidéki rokonoktól" eltérő szokásokat alakítottak ki az évszázadok során. Köztudott például, hogy a parkok feketerigói az erdeiektől eltérően nem vonulnak ősszel a mediterráneum felé, hanem a telet is a fészkelőhely közelében, a városok határain belül vészelik át.
Az enyhébb telű, tengerparthoz közeli európai városok, többek között Barcelona, Lisszabon, London vagy Hamburg parkjaiban rendszeres fészkelőkké váltak egyes papagájok. Az éles hangú remetepapagáj, más néven barátpapagáj (Myiopsitta monachus) és az örvös papagáj (Psittacula krameri) jelentős problémát jelent a lokálpatriótának számító, őshonos feketerigók és kisebb énekesmadarak fészekaljainak elpusztítása miatt. Az örvös papagájokat a 20. század közepe-vége felé szándékosan telepítették be a nagyvárosokba, amelyekben mára 5-6 ezer egyedet számláló populációi élnek.
Egy elszabadult barátpapagáj-pár az elmúlt évben Budafokon is fészket rakott, ám nálunk az olykor keményebb tél egyelőre féken tartja a kéttagú "állományt". Ha azonban a klímaváltozás következtében a telek enyhébbekké válnak hazánkban, nem elképzelhetetlen, hogy bizonyos kiszabadult díszmadarak könnyebben túlélik a kedvezőtlen időszakokat és akár szaporodhatnak is. A hazai szakemberek szerint az efféle szökevények elszaporodását idejében meg kellene fékezni, mielőtt Budapest is úgy járna, mint a belga főváros: Brüsszel több ezer szabadon élő papagáját befogni már reménytelen vállalkozás lenne.
Néhány madárnál napjainkban zajlik az urbanizálódás folyamata, mégpedig rohamléptekkel; Magyarországon a szarkák, legújabban pedig az örvös galambok (Columba palumbus) egyre gyakrabban láthatók a forgalmas településeken. A jelenség nem okvetlenül a hazai fészkelőállomány gyarapodásának a következménye - ezek a madarak valójában "beköltöznek" a városokba. Érdekes, hogy a nyugat-európai örvös galamboknál ez a folyamat jóval korábban elkezdődött, így például Németországban ez a faj évtizedek óta lakik városokban, nálunk néhány éve még az erdők, ligetek félénk nagy testű galambfaja volt.
A Parlament épületén is fészkelnek vörös vércsék
Az európai városok ragadozó madarai közül a legismertebb kétségkívül a vörös vércse (Falco tinnunculus), egy elegáns sólyomféle ragadozó, amely Budapesten jelenleg mintegy 70-80 párral képviseli magát. Szellőzőablakok, WC-ablakok, egyéb kisméretű nyílások, tűzfalüregek fészkelője. Talán meglepő, hogy a városi vércsék elsősorban nem a "verébkészletet" dézsmálják, hanem kijárnak a füves területekre pockozni, illetve gyíkokat zsákmányolnak. A másik, jóval híresebb nagyvárosi ragadozó a vándorsólyom (Falco peregrinus), amely többek között Brüsszel, Berlin és London látványossága, tipikusan a városi galambokon él, neveli fiókáit. Budapesten a vándorsólyom alkalmilag fordul elő; egy Piri névre hallgató tojó éveken keresztül rendszeresen megfigyelhető volt a Szent István-bazilikán, ám ezt a példányt 2005-ben látták utoljára. Telente gyakori látogatói a magyarországi városoknak, így "saját" visszatérő vándorsólyma van például Tatának, Szegednek, Sopronnak és Debrecennek, ahol a vándorsólymon kívül több kerecsensólyom is bejár a városba vadászni - mondta el Prommer Mátyás, a Magyar Madártani Egyesület Vándorsólyom-programjának vezetője. A vándorsólymokat nemcsak ritkaságuk miatt becsülik meg őket, hanem azért is, mert kordában tartják az elszaporodott galambállományt. Londonban a városvezetés külön akciótervet készített a vándorsólyom védelmére és fészkelésük elősegítésére.
Téli vendégek a pesti Duna-parton
A Duna mentén telente nagy tömegben megjelenő kormoránok vagy kárókatonák (Phalacrocorax carbo) az egyre duzzadó hazai költőállomány madarai, kiegészülve tőlünk északabbról érkező csapatokkal. Miután az állóvizek befagynak, a kormoránok a halvermelőhelyekben gazdag jégmentes nagy folyókat keresik fel. A tengerparti, folyóparti városok lármás hulladék-eltakarítói a sirályok. Európában főként a sárgalábú sirály (Larus cachinnans), a dankasirály (Larus ridibundus) és a viharsirály (Larus canus) töltik be ezt a szerepet. A partoktól távol, így hazánkban is, ezek a fajok egész évben nagy tömegben láthatók a városszéli szeméttelepeken, ahol zsivajgó rajokban követik a hulladékot át meg áttúró, tömörítő kompaktorokat. A pesti Duna-szakaszon telente látható sirályok is nagyrészt a három fent említett faj képviselői. Leggyakoribb a dankasirály, nagyobb kavargó tömegeit a Dunába ömlő szennyvízbefolyók zamatos, táplálékban gazdag vizei fölött láthatók.
Stresszes életvitel
A városok a természetesnél sok szempontból kiszámíthatatlanabb, kihívásokkal teli környezetet jelentenek a madarak számára, amellyel csak a tág tűréshatárú, alkalmazkodóképes fajok birkóznak meg sikerrel. A világ nagyvárosaiban élő gyakori fajok listáit elemezve a Washingtoni Egyetem kutatócsoportja megállapította, hogy ezek a madarak igen szélsőséges földrajzi adottságú területeken előfordulnak, így jelentős környezeti változásokat tudnak tolerálni. "Elég nagy biztonsággal meghatározhatók azok a fajok, amelyek képesek lesznek megbirkózni a globális klímaváltozás és az erősödő emberi hatások okozta stresszel" - fogalmaz John Wingfield, a kutatócsoport vezetője. "Ezzel egy időben az is nyilvánvalóvá válik, hogy melyek azok a fajok, amelyek a legkevésbé tolerálják a változásokat."
A forgalom, zaj, emberi zavarás és a különböző városi ragadozók, macskák, kutyák okozta stresszre a gerincesek szervezete, így a madaraké is, védekező mechanizmusokkal reagál. E vészreakciók során jelentős a mellékvesekéreg-hormonok elválasztása, amely rövid távon segíti a helyzetnek megfelelő viselkedésminta kiváltódását, krónikus esetben viszont negatív hatással van az ideg- és immunrendszerre. A feketerigó alig 200 éve még emberkerülő, erdei madárfaj volt, mára viszont - bár erdei populációi továbbra is megmaradtak - az európai városi parkok legismertebb énekesmadara lett. A Max Planck Ornitológiai Intézet kutatásai szerint a városi feketerigók fiókái életük első időszakában ugyanúgy reagálnak az őket érő hatásokra, mint erdei rokonaik, a rákövetkező év tavaszára viszont megedződnek, egy egyszerű macskatámadás vagy egy fészek alatt labdázó kisgyerek már nem billenti ki őket - legalábbis fiziológiailag - a béketűrésükből. "A különbség nagy valószínűséggel genetikai meghatározottságú" - értékeli a vizsgálatokat Jesko Partecke, az Ecology című folyóiratban megjelent cikk szerzője. "A városi lét szélsőséges szelekciós nyomást gyakorol a madarakra, amelyek a túlélés érdekében alkalmazkodnak a helyzethez."
A hangjelzésekkel, dallamokkal kommunikáló énekesmadarak esetén a városi zaj jelentősen rontja a területvédelem és a párválasztás esélyeit. A zajszennyezésre az egyes fajok különféle megoldásokat találnak, a Londonban, Párizsban vagy Amszterdamban élő széncinegék dala például erdei társaikéhoz képest rövidebb, gyorsabb és magasabb hangokból áll. Az átalakuló madárdalokról bővebben lásd Céltalan méhek, üvöltő madarak című korábbi cikkünket.
Kisebb élettér, könnyű préda
A városi adottságok a telepes fészkelésre természetes módon hajlamos, üregekben, odvakban költő fajok számára felelnek meg a leginkább: ilyenek a verebek, a sarlósfecskék, a seregélyek vagy a galambok. Az életük nagy részét a levegőben eltöltő sarlósfecskék jellemzően magasan, házak eresze alatti repedésekben, panelházak szellőzőiben ütnek tanyát. Hasonló helyeken fészkelnek az egyébként odúköltő seregélyek is. A házi verebeknek és galamboknak csaknem mindegy: házak padlástereiben, tetőszerkezetében, tűzfalak üregeiben, erkélyeken és minden elérhető és elérhetetlen helyek képesek fészket rakni.
A fákon-bokorok fészkelő revírt tartó madarak számára a viszonylag kisméretű zöldfelületek kincset érő fészkelőhelyek. A parkok éppen ezért szabályszerűen fel vannak parcellázva: a territóriumok a természetesnél jóval kisebbek, olykor csak kisebb szobányi méretűek egy-két bokorral. Ha egy szemfüles ragadozó, pl. egy szajkó, szarka vagy házimacska "beszabadul" egy ilyen sűrűn lakott övezetbe, kis túlzással az egyik kirabolt fészektől látja a másikat, így a fészekaljak nagy részét elpusztíthatja.
A városok temperáltabb klímáján ugyanakkor, megbízható táplálékellátottsággal, kiküszöbölve a vonulás időigényét, évente több, akár 2-3 költés is lehetséges. Ennek legszélsőségesebb példáját adják a házi galambok: ezeknél a madaraknál a költési időszak gyakorlatilag folyamatos, ahogy az egyik fészekalj kirepül, kezdődik a következő tojásrakás.
Szárnyas patkányok, áruházi tolvajok
A városi madarak számos módon veszik ki részüket a városok életéből. Kelet-Ázsiában és Dél-Amerikában a keselyűk, nálunk a sirályok és a varjak látnak el köztisztasági feladatokat, a fecskék, rozsdafarkúak és légykapók a kellemetlen vérszívó rovarokat gyérítik, mások pedig egyszerűen csak szépek, vagy megkapóan énekelnek. A nagyvárosok iskolásai számára a büféasztalon szemtelenkedő verebek, a tereken tülekedő, sután bólogató galambok, vagy a legmocskosabb vízben is vígan úszkáló vadkacsák alapos megfigyelése, túlzás nélkül, felérhet egy terepgyakorlattal. A betondzsungel emberi közösségei számára a nap nap után szem elé kerülő, bizalmas természetű, urbanizált madarak jelentik az egyetlen kapcsolatot a természettel, sőt, néha még ennél is többet pótolnak: lehet őket szeretni, etetni, és persze utálni, kergetni, és mindezt majdhogynem büntetlenül.
A metropoliszok társadalmát világszerte leginkább megosztó madárfaj a házi galamb, más néven parlagi galamb (Columba livia forma domestica) vagy pesti szlengben "begó". A házi galamb valójában a Nyugat- és Észak-Európa tengerparti sziklás területein a mai napig előforduló szirti galamb csaknem 5000 évvel ezelőtt a húsáért háziasított, majd visszavadult és keresztbe-kasul kereszteződő változata. Világszerte rendkívül elterjedt, nem túlságosan vonzó életvitele, viselkedése és az általa terjesztett fertőzések kapcsán pedig több helyen a csótányhoz, patkányhoz hasonlítják - a szárnyas patkány kifejezés Woody Allentől származik.
A világ számos nagyvárosa, többek között Velence, Isztanbul, London, Sydney és Krakkó is híres vagy hírhedt többszázezres galambállományáról, és bár a madarak által okozott kár helyreállítása évente jelentős pénzösszegeket emészt fel, több helyen turistalátványosságnak tekintik, és etetik is őket. A galambprobléma az elmúlt években olyan mértéket öltött, hogy néhány korábbi "galambparadicsomban", így pl. Velencében megtiltották az etetésüket. Magyarországon a galambok etetését szintén törvény és számos házirend is tiltja. Léteznek persze különböző riasztóberendezések, kifeszített drótok, tüskék, de a túlszaporodott galambpopulációk féken tartása sziszifuszi munkának tűnik. A küzdelem egyik ironikus epizódja, hogy az Örs vezér téren a galambok az ellenük felszerelt galambriasztó fémtüskékre raktak fészket.
Hitchcock rendez a kerületben
A városi madarak és a városlakók konfliktusai néha egészen bizarr helyzeteket produkálnak. Budapest VI. kerületében, a Podmaniczky utca platánfáin évek óta fészkelő dolmányos varjak fészkéből időnként kipotyog egy-egy tollasodó varjúfióka. A madár a járdán ülve károg szülei után, felkeltve ezzel a gyanútlan járókelők figyelmét. A fióka "megmentésén" fáradozó madárbarátok olykor súlyos csőrvágások árán jönnek rá, hogy a mentőakciót hiba volt nem egyeztetni a fiókát féltő szülőkkel. Az évek alatt előfordult már, hogy rendőrségi kordont kellett húzni a földön ülő csemete köré, mert több arra járó ember fejsérüléseket szenvedett.
A városi madarakkal kapcsolatos másik, már-már groteszk történet a nagy bevásárlóközpontok és a bennük vígan élő házi verebek hidegháborúja. A bevásárlóközpontokat szinte a verebek "feje fölé", korábbi lakóhelyükre építik, így azok kezdettől fogva hívatlan lakói ezeknek az intézményeknek. A légkondicionált, télen-nyáron élhető, költésre alkalmas üregekben és persze ennivalóban bővelkedő nagyáruházak paradicsomi állapotokat nyújtanak a verebeknek. A betolakodók az álmennyezet gerendái fölött röpdösnek át, kis csapatokban portyáznak a kenyeres pult és a zöldségek között, megcsipkedik a száraztésztát, ha pedig megszomjaznak, jókat kortyolnak a haláruda jegének olvadékából. Közegészségügyi szempontból áldatlan állapot ez (noha a szabadtéri piacokon is hasonló a helyzet), megoldás pedig alig van, hiszen irtás, méreg szóba sem jöhet, a madarakat kifogni pedig szélmalomharc jellegű vállalkozás.
Néhány érv a városi madarászat mellett
A városok területének és lakosságának növekedésével az urbanizált madárközösségek szerkezete és összetétele is változik. Egyes fajok kiszorulnak a városokból, mások éppen ellenkezőleg egyre beljebb húzódnak. A városi madarak megfigyelése nagyon egyszerű, hiszen ezeket a madarakat tényleg mindenki könnyedén felismeri, ugyanakkor a rendszeresen gyűjtött adatok értékes, természetvédelmi szempontból is hasznosítható információkat jelentenek.
A városok madárvilága sokkal változatosabb, mint azt a legtöbben gondolnák - fedezzük fel a városokban lakó gyakori és ritkább madárfajokat!
A városi madarak legtöbbje nagyon szelíd, könnyen megfigyelhető - olyan apró részleteket tudhatunk meg az életükről, ami a természetben élő fajoknál jóval nehezebb volna. Városban madarászni ráadásul kényelmes, sokszor még távcső sem kell hozzá: feldobhatók vele a buszmegállóban való várakozások, az unalmas utazások, elhúzódó megbeszélések
A városi madarak közel engednek - egyszerű kompakt digitális géppel is nagyszerű fotók készíthetők róluk
A város ideális kezdőpálya, ha valaki hobbimadarászatra szánja el magát - kevés, jól felismerhető fajjal gyakorolhatjuk be az alapvető fogásokat
Ha akarjuk, egész állatfarmunk lehet, anélkül, hogy valójában egy állatot is tartanánk - egyszerűen nyissuk ki az ablakot és figyeljünk, füleljünk!
A városi madarakról történő adatgyűjtés hiánypótló - a legtöbb madárállomány vizsgálat ugyanis a természetes vagy természetközeli területekről származik.
Városi madarászként az első lépéseket mindenkinek magának kell megtennie, de kérdéseinkkel bátran fordulhatunk a Magyar Madártani Egyesülethez vagy a Pest Környéki Madarász Körhöz. Budapesten illetve Pest megyében szervez gazdagabb élményanyagot kínáló programokat az MME Budapesti Helyi Csoportja, ha pedig komolyabb adatgyűjtő szándék bukkan fel bennünk, keressük az MME Monitoring Központját!