A műsorvezető megkérdezte, helyes dolog-e a quadosoktól, hogy őrületes tempóban és robajjal keresztülgázolnak erdőn-mezőn, halálra rémisztve a gyanútlan kirándulókat, felriasztva az erdő vadjait, és nem utolsósorban alaposan szennyezve a természetes környezetet.
A vita némiképpen zajosra sikeredett, és Pesty László látványosan megvédte a quados társadalmat. Aki nem tudná, a quad négykerekű terepmotor, amely funkcióját tekintve terepjáró, kinézetre motorkerékpárra hajaz. Egy márkásabb quad cirka kétmillió forintba is kerülhet. Tudomásom szerint rendszámozásuk szünetel, mert túl sok közúti balesetet okoztak, viszont rendszám nélkül bárki ráülhet egy ilyen buckaugratóra, és irány bármely nyaktörő terep. Ennyit a quadról, meg annyit, hogy alaposan felborzolta a nyilvánosságot, amikor az alsószentiváni polgármestert eszméletlenre verte két megvadult quados, akik sorozatosan belekötöttek a horgásznap békés közönségébe.
A vita lényege az volt, hogy a quadosoknak joguk van a terepmotorozáshoz, és hogy a konzervatívok nagyon rossz úton járnak, hogy mindent csak betiltani meg kordában tartani
akarnak. Nem tudták meggyőzni egymást, bár Pesty érvkészlete kifogástalan liberális érvelés volt. Csillogó, meggyőző, őszinte és hihető, miért is ne motorozhassanak szabadon, ahol akarnak? Miért is ne csináljon mindenki azt, amit akar? Ma az önmegvalósítások korát éljük, és a liberális felfogásba az is belefér, hogy a Megasztárba kottát nem ismerő, kornyikáló bohócok is benevezhetnek. Miért ne? Ha úgy gondolják,
hogy ez nekik menni fog. Hogy ez kiteljesíti őket. Más kérdés, hogy reménytelenül tehetségtelenek, amit persze nem hisznek el.
A liberális életfelfogás, belátom, sokkal látványosabb és vonzóbb, mint a konzervatívok sokszor merevnek tűnő álláspontja. Maradjunk az eredeti példánál. Azt hihetnénk, hogy az erdő - mint utolsó menedéke a város áldozatainak - arra való, hogy ott az ember egyedül legyen, na jó, kettesben a természettel. Hallgatja a madárpittyegést, ha szerencséje van, talál néhány ehető gombát, szed egy marék somot vagy kökényt, és abban az illúzióban ringatja magát, hogy a világ nagyjából rendben volna. Amikor még a budakeszi erdőt nem irtották ki, mert ma már csak csonkolt pusztaság van a helyén, a fiam még újszülött őzet is talált egy tisztáson. A mamája idegesen lesett a bokrok közül, hogy mikor tűnünk már el.
Erdő már nincs, az őzek ki tudja, hova lettek, és a maradék menedéket pedig birtokba veszik a terepmotorosok. Nehéz a megbomlott egyensúly okát meglelni, hát még megérteni. Miből gondolják vagy gondoljuk, hogy a ma emberének jó, hogy nem köti többé semmi? Sem erkölcs, sem szabály, sem belső meggyőződés, sem nevelés, sem belátás vagy hit. Hogy nekik senki sem parancsol. A televízióban írni kellene, és minden ötödiket áthúzni, ahányszor elhangzik, hogy azt csinálok, amit akarok. Ezt mondja a jetskiző, aki ott bőgeti a vízi motorját közvetlenül a strandolók nyakában, ezt vallja a vállalkozó brigádja, amely szombat hajnalban bekapcsolja a légkalapácsot meg a villanyfúrót, és elégedetten munkához lát. Ne aludjon senki, ha már nekik dolgozni kell.
Legutóbbi példája ennek a kettősségnek a Kultiplex lebontása. Liberális kocsmázók halálos igazságtalanságnak, a fafejű hivatal direkt bosszújának minősítették az építmény bontási határozatát, és mindent összehordtak, ami rosszat össze lehetett gereblyézni a primitív és buta szomszédjaik ellen. A szomszédok ugyanis fülig érő szájjal és boldogan vették tudomásul, hogy elhárul a fejük fölül az istencsapás, a hajnalig tartó bődületes zaj, ordiba, üvegtörés, a hányadék és ürülék, a kapualjak mocska és a permanens bűz.
Ugyanakkor könnyű belátni, hogy ez a „mindenkire teszek" életfelfogás sokkal, de sokkal szimpatikusabb, mint a konzervatívok hagyománytisztelő, unalmas szabályrendszere. Nehéz is elképzelni azt, hogy a másik ember önként, látszatra könnyedén, már-már passzióból képes visszafogni magát. Pedig ez nem egy szörnyű teher, amit a modern elme nem képes elviselni. Ha érdekel valakit, gyermekkorban az odafigyelő szülők által viszonylag jól elsajátítható, és a hétköznapokban gyakorolható.
A magyar liberális látszatra állandóan a szabadságért küzd, örökké fel akar szabadítani valakit vagy valamit, állandóan elhatárolódik valamitől, örökösen bűntudatot kelt, ahelyett, hogy tudomásul venné, saját szabadsága határa pontosan ott ér véget, ahol a másik ember szabadsága kezdődik. Szó szerint. Nem azért nem bőgetem a motorcsónakom száz lóerős motorját, mert nincs kedvem száguldani, hanem azért, mert körbe fürdőzők és pecások vannak. Nem azért nem nyírok füvet a hétvégi házamban reggeltől estig nyolcvan decibellel, mert nincs füvem, hanem azért, mert minden szomszédom a heti fáradalmait jött kipihenni. A decibelről jut eszembe: mitől van az emberekben a vonzalom a folyamatos zajok iránt? Nem lehet bemenni üzletbe, butikba, áruházba, plázába, hogy ne üvöltsön, szörcsögjön, pufogjon, hasítson a fülünkbe valamiféle zajkeltő eszköz. Nyilván ez is az egyén szabadságának sajátos megnyilvánulása: a csend haszontalan meditációra csábít. A kávézókban nem lehet beszélgetni, az eladóktól egyre hangosabban kell érdeklődni, mert mindent elnyom és befed a techno.
Egész nemzedékek készülnek a mostani eliteket felváltani abban a hitben szocializálódva, hogy rajtuk kívül senki sem számít, és előttük még nem élt senki. Ezért billennek meg a generációs viszonyok. Ezért, hogy a húszévesek azt hiszik, tapasztalás nélkül is nagyon bölcsek, ezért, hogy az öregeket lassanként sehol nem szeretnék látni: a nyilvánosságban maximum egy fénykép erejéig jöjjenek elő, amikor a nyugdíjakról van szó, de a családban sincsen sem helyük, sem tekintélyük, az általános vélemény pedig, hogy ők a társadalom koloncai. A férfiak és a nők közt is fenntartanak egy mesterségesen rossz viszonyt: aminek burkolt jelszava az, hogy téged a másik kihasznál, hát előbb használd ki te őt. A devianciák erősítésével, a szexuális különbözőségek egybemosásával, az extremitások mint követendő példák erőltetésével megpróbálják elérni, hogy mindenfajta törvény, szabály, hagyomány, ami még romjaiban is kötné az embereket, megszűnjön, felszívódjon. A beteges gyűlölet, ami a Tilos Rádióból árad meg a teológusoknak álcázott véleményterroristák hadjáratai a vétlen vallásos emberek és az egyház ellen, szintén ezt célozzák.
Amióta létezik a megélhetési bűnözés fogalma, azóta a magántulajdon sérthetetlensége Magyarországon nemhogy szentségnek nem számít, de hovatovább az a bűnöző, aki a megszerezett javait védeni próbálja. Mózes óta főbenjáró bűn elkívánni más jószágát, feleségét, egyebét. Ezt a kommunizmus bukása utáni szabad lélegzetvételkor egy üzemgazdász belügyminiszter felülírta. A vulgárliberális felfogás szerint ma magyar embertől lopni nem bűn. És aki ezt bűnnek tartja, vaskalapos, retrográd nyárspolgár. Aki az erdőbe is azért megy, hogy másokat bosszantson. Seszták Ágnes