Platánok, tölgyek, bükkök, juharok feldarabolt tetemei hevernek mindenfelé. Az utak mentén, a hegyoldalakon. Tarvágások tömege csúfítja a Kőszegi-hegységet, hatalmas csupasz domboldalak merednek az autósra Zalaegerszeg alatt, nincsenek többé a Lengyeltótit összekötő országút csodaszép fái, amelyeket novemberben vágtak ki. Eltűntek a Kőszeget Szombathellyel összekötő út menti faóriások is. Minden fát kivágnak a közúti igazgatóság „szakemberei". Még a szigligeti és a tihanyi védett fasorokat is kiszemelték.
- A kőszegi, a soproni, a hegyeshalmi határátkelőkön naponta egy tucat kamion gördül ki Ausztriába, fával megrakva. Oda viszik a hazai fát, ahol nagyságrendekkel több az erdőterület, mint nálunk. Csakhogy ott nem szabad kivágni a fákat. S mindezt nem a „megélhetési bűnözők" csinálják, hanem a hivatalos szervek. Miért tehetik? Egy elzüllött ország önző percemberkéinek vad dáridója folyik mindenütt, s mi mindent tűrünk. Pedig az életünkről van szó.
S miért nem emel szót valaki is az országunkat elcsúfító mérhetetlen tömegű falfirkamocsok ellen? Miért nincs egyetlen közérdekű közlemény, hirdetmény sem a graffitomocsok ellen? Miért nem hoznak törvényeket a rongáló falfirkálók ellen? Miért lehet nálunk ez a szörnyű cselekmény „védett művészet", amikor ez már nemcsak Nyugat-Európában ismeretlen, de Közép-, sőt Kelet-Európában is alig találkozni vele. A mi meghagyott országunk lassan lakhatatlanná és elviselhetetlenné válik. Különösen Budapest. Ami nem szép, az nem szerethető. Minél csúfabbá válik környezetünk, annál inkább elidegenedünk tőle. Talán ez a cél. De miért hallgat és lapít a nemzeti oldal is? Ki tudja erre a választ? Bakay Kornél Magyar Örökség díjas régész
2008. december 15. - Sivít, vijjog a motoros fűrész, dőlnek a félszáz esztendős gyönyörű, egészséges fák.