Soha nem volt még ilyen: Magyarország vadászattörténeti jelentőségű
emlékhelyeit immár önálló kötet mutatja be. A Fáczányi Ödön, az
Országos Magyár Vadász Kamara kulturális bizottságának elnöke, jeles
vadászember szerkesztésében napvilágot látott, szép kivitelű és
örömteli módon vaskos könyv megyénként sorolja fel a legfőbb értékeket. Nógrád - már csak a méretei miatt is - nem tartozik a leggazdagabbak közé, de azért szégyenkezni sincs miért: különösen a Börzsöny gazdag ilyenekben, hiszen elég csak a balassagyarmati székhelyű Ipoly Erdő Zrt. által működtetett nagyoroszi Wenckheim-vadászkastélyra, magára a diósjenői erdészetre, vagy az innen kiinduló tanösvényre gondolni. A cég persze jelen van a Cserhátban is, így a hollókői ófaluban is tart fenn egy érdekes kis múzeumot, Salgóbányán pedig az Erdészházat működteti.
Aztán az igazsághoz tartozik, hogy a Börzsöny Pest megyei, nagyobb része, ami szintén az Ipoly Erdő Zrt. kezelésében van, még inkább bővelkedik az emlékhelyekben! Nem is csoda, hiszen a kiváló nagyvadas vadászterületet nem csak régi királyaink látogatták szívesen, hanem a Duna mentén már a XIX. század közepére kiépülő vasútvonalnak köszönhetően a fővárosi vadászok körében is gyorsan népszerűvé vált a könnyű elérhetőség miatt.
Buják környékének vadászattörténeti vonatkozásai - főleg az egykor itt birtokos, bajor eredetű Pappenheim családnak köszönhetően - olyan szerteágazóak és gazdagok, hogy akár egy külön kötetet is megtöltenének.
Nógrád megye legfontosabb, a vadászatot bemutató látványosságává a kisbágyoni Afrika-Magyar Vadászmúzeum nőtte ki magát az elmúlt évek során: a felújítás óta a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeumban csak csekély számban láthat trófeákat és vadászeszközöket a vendég, így a Cserhátalján kárpótolhatja magát a téma iránt érdeklődő. Annál inkább elismerésre méltó a dolog, mert Kopka László és fia, Viktor a magángyűjteményét mutatja így be a nagyközönségnek.
Különösen érdekes ezen a téren a Jobbágyiban eltemetett Bérczy Károly síremléke: a balassagyarmati születésű írót, műfordítót, lapszerkesztőt tekinthetjük a magyar nyelvű vadászsajtó atyjának.
Aztán szerepelnek a kötetben kisebb, inkább csak helyi jelentőségű, kisebb közösségek által emelt és ápolt emlékhelyek is, kopjafák és feszületek - ezekből is van néhány. A kötet útikönyvszerűen vezeti el ezekhez a látogatót és nagy erénye, hogy törekszik a teljességre - ami lehetetlen, ugyanakkor örömteli is. Miért? Nos, a kötet megjelenése óta ez év őszén már több olyan esemény is történt, ami az esetleges második kiadásban már bővítené a tartalmat: a Hollókő Vadásztársaság rimóci vadászháza udvarán kopjafa és emléktábla emlékeztet az elődökre, a Bárnavad Kft. vadaskertjében az elhunyt nógrádi vadászok tiszteletére állítottak kopjafát és megnyílt az Ipoly Erdő Zrt. somoskői vadaskertje is, ami, bár egyelőre nem emlékhely, de a vadászathoz igen hasonló élményt ad a látogatónak, így már a közeljövőben jelentőségre tehet szert.
Mindenesetre a magyar vadászati kultúra sokat nyert ezzel a kötettel, hiszen egyfajta állapotot tükröz a harmadik évezred legelejéről. A megemlített nevezetességek többsége mellett fotóillusztrációt is talál a könyvet lapozgató, ami tovább növeli értékét. A Fejet hajtunk című könyv Nógrád megyei fejezetét lapunk főszerkesztő-helyettese, Faragó Zoltán írta és fotózta.
