2009. február 28. - Ökoterror Halott emlékét hirdette egy gumiabroncs egy Komárom-Esztergom megyei erdei út mentén. A "Soha nem felejtünk!" felirattal ellátott kerék 1968-ban került a fára, amikor egy betonkeverő elvétette a kanyart, s a kiszakadó, dugig rakott tartály agyonnyomta a vezetőt. Mivel abban az időben a keresztet kevéssé kultiválták az elvtársak, a sofőr volt kollégái az elpukkant gumit függesztették föl egy tölgy oldalába vert szegre. Emlékszem, gyermekkoromban valaki rendszeresen csokrot tett az abroncs öblébe. A mementó a nyolcvanas években a turistatérképekre is felkerült, sőt, egy időben halottak napján még gyertya is jutott a fa tövébe. Kilencven táján eltűntek a virágok és a mécsesek, 2000 környékén pedig egyre gyakrabban verték le holmi barbár ökrök az emléket a fáról. Ha arra vitt az utam, s ráleltem a bokrok alján az idő rágta gumikoszorúra, mindig visszaakasztottam a helyére. Legutóbb aztán úgy elhajította valami vadbarom, hogy a leggondosabb kutatás révén sem lehetett fellelni. Az üres tölgyet látva mindig elgondolkodom, vajon miféle indulat munkálhatott abban az állatban, aki eltüntette az abroncsot? Végtelenül primitív, annyi bizonyos. Mivel – őszinte sajnálatomra – konkrét személy hiányában büntetni nem tudunk, tiszta szívből kívánom, hogy az illető mindenféle emlék nélkül múljon ki a világból, éppen csak elkapart tetemét pedig ássák ki és hordják szét a vadállatok. LMA
