Uniós madárvédelmi elvárásokra hivatkozva tilos idén e hosszúcsőrű vadászata érdekes módon Ausztriában és Szlovákiában nem az. A földközi-tengeri térség uniós országaiban még a statisztika szerint is ötmillió szalonkafélét mészárolnak le évente - miért és kinek fáj hát akkor a mi évi pár ezerre tehető, a tavaszi vonulás idejére puskavégre kerülő szalonkánk? Miképpen lehetett rákényszeríteni a hazai vadásztársadalomra ezt a minden tekintetben rossz döntést? Hiszen itt nem az eredmény, a harmincdekás madár számít - bár húslevesnek igen ízletes - hanem a hosszú őszi-téli álomból ébredő természet apró rezdüléseinek megfigyelése! Hogyan fakadnak a lombok, miképpen nyílnak az első virágok az avarszinten, mely madárfajok érkeznek meg egymás után? Lesz-e a barázdabillegető csilingelő kiáltása után áprilisra kakukkszó? Aztán, ha a vadászat lehetőségét is megadja mindezek mellé Szent Hubertus, az már külön öröm, hát még meg is lőni a madarat...
Nehezen jön a tavasz, a szalonkát csak nézhetjük idén, ami vadászembernek olyan, mint nyári tengerparton a gumicsizma: a helyszín lehet tökéletes, de a lényeg megtapasztalhatatlan...
2009. március 21. - Nehezen jön a tavasz, a Mátra bércein még hó fehérlik, reggelente a pocsolyákra jéghártyát húz a fagy, de azért kedvező jelek is akadnak: kipattantak a fűzbarkák, nyílik a martilapu, énekelnek a feketerigók, az erdei pintyek, sorra érkeznek délről a vándormadarak. Immár harmadik hete sűrűsödnek e jelek, s ugyanolyanok, mint máskor - csakhogy ez a tavasz néma. Puskalövés ugyanis nem morajlik végig a völgyek felett, hogy hírül adja: a tavaszi szalonkahúzás idején járunk.