CSORNA - Hetvenéves volt, amikor erdőt telepített a csornai Gulyás Imre. Nyolcvanesztendősen pedig nincs nála boldogabb, amikor saját erdejét járja. Tíz évvel ezelőtt a jövőre gondolt.
„Aki fát ültet, a jövőre gondol" - tartja a régi mondás. A csornai Gulyás Imre tartja ősei igazságát. Annak ellenére is, hogy tizenegy evvel ezelőtt megmosolyogták ezért. Kárpótláson vásárolt földjébe ugyanis erdőt telepített. „Szamár vagy - mondták neki annak idején -, a hasznát úgysem élvezheted." Nem lett igazuk, hiszen a 80 esztendős Imre bácsi igenis élvezi munkája gyümölcsét, valahányszor kisétál a határba.
- Itt a béke és a nyugalom világát találom meg - mondja, miközben büszkén mutatja kőris-, tölgyes nyárerdejét. Összesen 3,6 hektáron. A sorok között van még feketedió is. Az erdő egy részét magról ültette Imre bácsi, de nevelt suhángot is. - Amikor csak tehetem, kijövök ide. Olyankor úgy érzem, a fákon a madarak is az enyémek, ők is nekem dalolnak. És persze jólesik a szívemnek látni, mivé cseperedtek az apró vesszők ez alatt az egy évtized alatt.
Gulyás Imre tősgyökeres csornai parasztcsaládból származik. Édesapja községi bíró is volt annak idején, elismert gazdája a településnek.
A föld ugyan nagy érték volt akkoriban, de ő is gondoskodott fatelepítésről. „A laposabb részeket ültette be, a fák növekedtek, aztán a téesz elvitte mind" - legyint Imre bácsi. Így tehát az édesapai örökséget is ápolta, amikor a fásításra gondolt.
- Régi vágyam volt az erdő, és tíz-egynéhány évvel ezelőtt nyílott rá lehetőségem. Az első pár évben kell nagyon melléállni, sokat gondozni. Munka persze most is van vele, de az öröm több ma már - fogalmaz. - Amikor az első csemetét elültettem, arra gondoltam, majd a gyerekeim élvezik hasznát. Két fiam, két lányom és hét unokám van. Mivel a jó Isten megadta, hogy megértem ezt az időt, azért én is kaptam vissza valamit az erdőmből.
Két éve a ritkításkor nyolc, tavaly hét kocsi fát hoztunk haza, és még idén is lesz néhánnyal. Így tüzelőről nem kell gondolkodnom. A fiataloknak májusfának valót is tudtam adni.
Imre bácsi azt mondja, legyen példa mások előtt is az ő munkája.
- Iskoláscsoport jött ki az erdőmbe. Beszéltem nekik a munkáról, az erdő szépségeiről, de talán kettő-három volt, akik figyeltek, akiket érdekelt a mondandóm. A többiek mindennel foglalkoztak, csak velem nem. Próbálom átadni a saját családomnak mindazt, amit én is a szüleimtől kaptam. És ha kijönnek az erdőre évtizedek múlva, talán eszükbe jut a nagyapjuk. Aki minden egyes fát maga nevelgetett, minden fához a két keze munkája kötődik - tekintett a jövőbe a 80 esztendős Imre bácsi. CS. KOVÁCS ATTILA