A város határában mintegy ezer hektár erdő van, ebből önkormányzati tulajdonú 94 hektár. Ezt a karcagi önkormányzat városgondnoksága kezeli. Molnár Pál igazgatótól megtudtuk, szakembereik folyamatosan végzik az erdők felújítását, karbantartását.
Az önkormányzati döntés értelmében elsősorban a város északi és déli külvárosán élőknek hordják folyamatosan a hidegre fordult időben az ágakat, gallyakat. Januárban eddig harminc pótkocsival szállítottak a kijelölt lerakókba, kocsinként átlag 10-15 mázsa ággal, gallyal.
A cégvezető elmondta, vannak azonban a város más pontján is olyan idős, beteg emberek, akik nem tudnak a lerakóhoz elmenni és válogatni, vagy anyagi helyzetük miatt nem tudtak téli tüzelőt venni. Ők telefonon kérhetnek a cégtől segítséget. Ha kiderül, hogy valóban rászorulók, egy pótkocsi gallyat, ágat nekik is házhoz szállítanak. Ez átmenetileg, maximum egy hétre megoldja a nehéz helyzetbe került család vagy egyedül élő idős fűtési gondját.
Egyik délelőtt az északi városrészen tizenöt-húsz férfi várja, hogy megérkezzen az aznapi faadag. Amíg várunk az autóra, egy idősebb férfi megjegyzi halkan: — Tudja kedves, ez a gally nekünk az életet jelenti. Mennék én dolgozni, de nincs hova, hiába jelentkeztem közmunkára, nem fértem bele a keretbe.
— Én is szívesebben dolgoznék — állítja Vadász István, aki naponta jön ide az ágakért, mert valamivel fűteni kell, hogy a gyerek az iskolából hazajövet ne fagyjon meg. — Vennék tüzelőt, ha volna rá pénzem, de negyvenezer forintunk sincs havonta a családi pótlékkal. Abból örülök, ha a villanyt kifizetem. Nekünk ez itt kisebbfajta mentőöv, bár sokat fagyoskodunk minden nap itt ezért a fáért, de este legalább meleg van a lakásban. Nagyon jó lenne, ha kapnék munkát, mert szégyellem, hogy itt kell fát válogatnom.
Amint megérkezik a pótkocsi, többen már cipelik is az ágakat. Kiss Sándornak több rokona is van itt, Kiss Krisztián és Varga Sándor, ők együtt darabolnak.
— Ez egy-két napra lesz elég — mondják, miközben az ágakat kupacokba húzzák. — Nekem is két gyerekem van — mondja Sándor. — Mennék én dolgozni, de nincs hova. Levették a rokkantnyugdíjamat, most 26 ezer jut négyünknek. Megmondom magának, előfordul, hogy ételre sincs pénzünk — teszi hozzá keserűen.
A két pótkocsiról a vastagabb ágak pár perc alatt elfogynak. A vékony ágakból majd holnap kisebb tüzet raknak, s mellette melegednek addig, míg várják az újabb szállítmányt...