Teljes egyetértés nem jött létre, ám a feladat mit sem veszített érvényességéből. Sőt egyre sürgetőbb. Minél tovább halogatják a nemzetek a közös cselekvést, annál korlátozottabbak lesznek a lehetőségeink.
De Koppenhágában a kérdés legalább eljutott a kormányzati politika szintjére. Arra a szintre, ahol a feladatot meg kell oldani. Sőt konszenzus alakult ki a vezetők között abban is, hogy a klímaváltozás ügyében közös, hosszú távú akcióra, továbbá jó néhány globális akciót lehetővé tevő intézkedésre van szükség. Ezek így, együtt már megmutatják az utat a nagyobb, a közös cél eléréséhez.
A Koppenhágai Egyezményt egy olyan csoport fogalmazta meg, amelyben egyaránt részt vettek nagy és gazdag, de szegény és kicsi országok is. A megfogalmazók felelősek a globális kibocsátás 80 százalékáért. A megállapodás valójában egy szándéknyilatkozat, amelynek kitűzött célja a globális felmelegedés, korlátozása. Az egyezmény arra szólít fel, hogy az egyes országok jegyezzék fel nemzeti kibocsátásuk csökkenését, és nyújtsanak pontosan meghatározott rövid és hosszú távú támogatást a fejlődő világnak. Az egyezmény nem az ENSZ klímaegyezményének keretébe tartozó hivatalos megállapodás, de céljai mélyen gyökereznek éppen ezen egyezmény alapelveiben. Ma már bármelyik ország úgy határozhat, hogy magára vállalja a célokat. Sőt számos ország már Koppenhága előtt kötelezettségeket vállalt, a világnak pedig meg kell követelnie tőlük, hogy állják a szavukat.
Az egyezményt elfogadó országokkal folytatott megbeszéléseimen az a vélemény fogalmazódott meg bennem, hogy a megállapodás - bár nem vezethet további tárgyalásokhoz - felhasználható arra, hogy a folyamatban lévő tárgyalásokon felmerülő ellentéteket elsimítsuk. A tárgyalók - szintén Koppenhágában — eljutottak egy sor olyan intézkedés megalkotásához is, amelyek lehetővé tennék a hosszú távú válaszlépéseket. Ezek a következők: egy, a szegény országok alkalmazkodását segítő keretrendszer, egy, a technológiatranszfert segítő mechanizmus, egy kapacitásnövelő program, valamint az erdőirtások és a
mezőgazdaság károsanyag-kibocsátását csökkentő egyezmények.
Időbe telik majd, amíg az egyes országok feldolgozzák a következményeket. És ez így is van rendjén, mert fel kell készülniük az előttük álló kihívásokra. Most az iparosodott országoknak kell ismét tárgyalóasztalhoz ülniük, és megállapodni egy 25-40 százalék közötti kibocsátás-csökkentési rátában. A tudósok szerint legalább ennyire van szükség ahhoz, hogy a klímaváltozás legsúlyosabb hatásait elkerüljük. Ha most nem sikerül elérnünk ezt az eredményt, az csak azt jelenti, hogy később még többet kell vállalnunk.
Az országoknak meg kell állapodniuk abban is, hogyan lehet mindezt hosszú távon finanszírozni. Ne feledjük, hogy Koppenhágában a nemzetek megígérték: 28 milliárd dollárt szánnak az azonnali, rövid távú cselekvésre. Ez a pénz jelenleg is az egyes nemzetek költségvetési keretében vár. A különböző országoknak meg kell találni a legjobb módot az összeg azonnali felhasználására.
Persze felmerül a kérdés, mi van ha a geopolitikai változások megnehezítik a nemzetközi megállapodások megkötését. Erre én azt felelem: a nemzetközi megállapodások jelentik az egyetlen észközt arra, hogy a világ megállapodjon olyan törvényekről, szabályokról, számlálási módokról, piaci mechanizmusokról, amelyek képesek megszilárdítani, meggyorsítani és őszintévé tenni a globális cselekvést. A nemzetek számára gyakorlatilag lehetetlen e referenciapontok nélkül bizalommal cselekedni egy olyan világban, ahol senki sem irányítja az eseményeket.
Minden olyan eszköznek, amelyet a globális klímaváltozással szembeni harcra használunk, először többoldalú ellenőrzésen kell átmennie. A Kiotói Jegyzőkönyv, a Tiszta Fejlődés Mechanizmus, a fejlődő országoknak szánt és a legszegényebbeknek és legsérülékenyebbeknek különleges támogatási hozzáféréseket nyújtó Alkalmazkodási Alap, és az egyezmény pénzügyi szárnya (GEF) kell, hogy ellenőrizze. E struktúra újraformálása ugyanis megengedhetetlen idő- és pénzveszteséget jelentene.
Koppenhága négy alapvető téren kívánt megállapodást hozni: az iparosodott országok középtávú kibocsátásának csökkentésében, a fejlődő országoknak a kibocsátások korlátozására irányuló akcióiban, a cselekvés végrehajtásához szükséges finanszírozásban és egy, a klímaváltozással szembeni harcot irányító, elfogulatlan vezetés kialakításában. Ezek a kérdések ma éppolyan fontosak, mint eddig. Ha az országok hideg fejjel cselekednek, és észben tartják a közös előnyöket, minden esélyük megvan rá, hogy beteljesítsék ezt az ígéretet. Yvo dé Böer
2010. január 27. - Decemberben azért gyűltek össze Koppenhágában a világ nemzetei és vezetőik, hogy megállapodjanak egy, a klímaváltozás elleni azonnali, ambiciózus és globális akciótervben.