2010. február 4. - Ökológiai közhelynek számít, hogy a trópusi esőerdők minden más élőhelynél gazdagabbak, hiszen a Földön élő fajok körülbelül fele ezekben él, miközben csupán a szárazföldek 7 százalékát borítják. A trópusi esőerdők pusztításáról szóló ijesztő híradások a szűklátókörű és kíméletlen emberi tevékenység jelképei. De valóban pótolhatatlan kincsről van szó?
Miközben az erdőpusztítás továbbra is ijesztő mértékű, vannak olyan kutatók is, akik szerint kedvező feltételek mellett az esőerdők újjáéledhetnek a rablógazdálkodásból. Joe Wright, amerikai biológus, aki évek óta Panamában tanulmányozza a trópusi társulásokat, bizakodó az esőerdők jövőjét illetően. Wright Panamában szerzett tapasztalatai szerint, az őslakosok közül egyre többen hagynak fel a mezőgazdasággal, és költöznek a városokba. Felhagyott földjeiken már néhány év után áthatolhatatlan növénytömeg virít. Évszázados faóriásokat persze nem láthatunk, de a másodlagos erdők is erdők, és évről évre gazdagabbak. Wright szerint az erdőirtás egyidős az emberiséggel, az erdők pedig képesek megújulni, ha a körülmények ismét kedvezően alakulnak számukra. Jó példa erre Panama, ahol a csatornaépítés óriási természetátalakításai után az amerikaiak a fennhatóságuk alá került területről elűzték az őslakókat, és a földek hosszú időn át háborítatlanul maradtak. A csatornaövezet vegetációja és fajgazdagsága ma, 80 év után alig különbözik az elsődleges esőerdőkétől, állítja Wright, aki több terepi kutatást is végzett a területen.
Wright nézetei heves vitákat váltottak ki a földi ökoszisztéma jövőjéért aggódó biológusok között.
Bill Lawrence biológus például, aki szintén a Smithonian Intézet munkatársaként évekig Brazíliában, az Amazonas vidékén kutatott, szakmailag a legkevésbé sem ért egyet Wrighttal. „Nem lehet a panamai helyzetet általánosítani.” Brazíliában egészen mások a viszonyok: a marhatenyésztők és a mezőgazdaságból megélni próbáló farmerek, elképesztő mértékben irtják az erdőket. „A felhagyott területek növényzete pedig csak karikatúrája az egyszer volt esőerdőjének.” Lawrence szerintWright nézetei azért veszélyesek, mert szándékuk ellenére, de felmentik az esőerdők pusztítóit és a tehetetlen hatóságokat.
A brazil kormány által fenntartott, űrfelvételeket elemző kutatóintézet, az INPE jelentése szerint az Amazonas vidéki esőerdők 17 százaléka pusztult el máig. Az INPE agrármérnök kutatója, Claudio Almeida szerint is rengeteg az egyszer már feltört, majd felhagyott, használaton kívüli terület, amelyek növény és állatvilágáról lényegében nincsenek információk. Almeida is szerette volna kideríteni, hogy mi történik ezekkel a földekkel, miután sorsukra hagyták őket. Az űrfelvételek alapján 28 erdősülő mintaterületet választott ki, és ezeket a helyszíneket többhavi munkával maga járta be az intézet terepjárójával. Az ő tapasztalatai szerint, a területek 20 százalékán tudott az esőerdő „megújulni”. Almeida szerint azonban 5 éven belül az éppen beerdősülő területeket újra feltörik a farmerek, vagy legelőnek vagy szántóföldnek.
Nem véletlen, hogy a bolygatott esőerdők sorsa ennyire előtérbe került, és több kutatás, többek között egy ENSZ-tanulmány is foglalkozott a témával az elmúlt évben. Egyrészt klímavédelmi szempontból nem biztos, hogy egy másodlagos erdő szén-dioxid-elnyelési képessége nagyságrendekkel rosszabb, mint a valaha volt ősesőerdőé, másrészt mindenképpen számolnunk kell azzal, hogy az egyszer már művelésbe vont erdőterületek aránya egyre nőni fog. Wright már holnap kész lenne a kevésbé fajgazdag másodlagos erdőket is az intézményes természetvédelem oltalma alá helyezni, hiszen „azt kell védenünk, amit még védeni lehet...” Szekeres Júlia
