Szemes kukorica és lucerna volt a tegnapi menüje a Harkakötöny környéki vadaknak. A vadászok naponta töltik fel az etetőket, mert a nagy hóban már alig találnak táplálékot az állatok.
A harkakötönyi erdőszéleken jókora túrások jelzik, hogy táplálékot keresgélő vaddisznók jártak arra. Az őszi vetéseknél is csapatokban jelennek meg az őzek, és megpróbálják a hó alól kikaparni az élelmet. A szakavatott szemek azt is megállapítják, hogy egy kicsit lesoványodtak az állatok. A kemény tél komoly megpróbáltatást jelent a fácánoknak, a nyulaknak és a kisebb madaraknak is.
A hatezer hektáron gazdálkodó helybéli vadásztársaságnál - csakúgy, mint minden, vadgazdálkodással foglalkozó társulásnál - mostanság a vadetetők élelemmel való rendszeres féltöltése a legfontosabb teendő. Nyári Lajos, aki már tizennyolc éve hivatásos vadásza a társaságnak, naponta hordja az „erdei étkezdékbe" a szemes és a szálastakarmányt.
- Reméljük, hogy nem esik ennél több hó, hiszen a vadak így is alig találnak élelmet ebben a dermesztő időben. Muszáj etetni az állatokat, de ilyen télre mi sem számítottunk, épp most fogyott el a lucernánk is - meséli a vadász, miközben az utolsó bálákat pakolja az utánfutóra.
Csodálatos ilyenkor az erdőt járni - mintha egy üvegbirodalomba csöppenne az ember: bokrokra, fákra fagyott jég veri vissza a szikrázó napsugarakat. A megunhatatlan idillben még a vadász is gyönyörködik, miközben megérkezünk az első etetőhöz, ahol egy jókora körbálából alig hagytak valamit a vadak, de szépen fogyott a takarmányrépa is.
Odébb, az út menti bokrok alatt bujkáló fácánok is felfigyelnek a motorzajra, de nem röppennek föl egyből, hiszen jól tudják, megérkezett a napi ellátmányuk. A kiszórt magokból először verebek, cinegék csipegetnek, ám a fácánok óvatosabbak, és a közeli nádasba rejtőzve várják a távozásunkat. A többi etetőnél is hasonló a helyzet, a vadak szinte mindenütt elfogyasztották a „tálcán kínált" menüt. A terepjáró láttán megriadó őzek bújnak el a sűrűbe, de vélhetően hamar véget vetnek a bújócskának, hiszen várja őket a ropogós lucerna. Útközben látunk egy hollót is, és megtudom, hogy egyre gyakrabban jelennek meg a területen dámvadak és a gímszarvasok. Sakált is lőttek már többször, de ennek a vadnak a jelenléte nem öröm a vadőrök számára.
Dél körül jár az idő, amikor a Harkai-tóhál az utolsó adag kukoricát is kiszórja Nyári Lajos, ám a faluba visszafelé vezető úton már a délutáni porciót rendeli telefonon, hiszen másutt is pótolni kell a takarmányt. Tapodi Kálmán
2010. FEBRUÁR 3. - HARKAKÖTÖNY Csúcsforgalom az erdei „gyorsétkezdékben"