A kormány elállt az egységes gazdatámogatási rendszerről (SPS-rendszer) szóló törvény bevezetésétől, amelyet egyébként politikai holdudvara nagy erőkkel támogatott. Pedig a szocialisták elszántsága jelentős volt. Az sem gátolta őket, hogy a jogszabály fennakadt az Alkotmány- . bíróságon, s hónapok óta nem döntöttek róla. Mindezt megkerülve ez év elejétől alacsonyabb szintű jogszabály alapján - miniszteri rendelettel - kívánták életbe léptetni ezt a támogatási formát, amely elsősorban a nagygazdaságok érdekeit szolgálná.
Az új helyzetben új taktikára van szükség. Ezért állt elő most az MSZP a külföldiek földvásárlását tiltó moratórium további hároméves meghosszabbításával.
A Fidesz szemszögéből értékelve a most kialakított kormánypárti magatartást, két érv is felhozható az elutasítása mellett. Egyrészt presztízsokok. Ugyanis az ez évi országgyűlési választások után minden bizonnyal kormányra kerülő Fidesz maga szeretné a kérelmet az unióhoz benyújtani. Ennél is fontosabb ok,, hogy a jelenlegi kormány esetleg egy eleve bukásra ítélt javaslattal áll elő az EU-nál, learatva így e kérdés hazai pozitív politikai hozadékát, egyben rejtve, de tudatosan utat nyitva a külföldiek s a hazai gazdasági társaságok - a nagygazdaságok - eddig sem leplezett földszerzési törekvéseinek.
E következtetésekhez nem kell gyanakvónak lenni. Ugyanis az MSZP-nek a termőföld-tulajdonlással kapcsolatos eddigi megnyilvánulásai a hirtelen pálfordulás ellenére vagy éppen amiatt alapot nyújtanak a vázolt következtetésekre.
De tulajdonképpen miről is van szó? Az SPS-rendszer bevezetése révén a támogatási jogosultság örökölhető vagyoni jogként végérvényesen a jelenlegi földbérlők tulajdonába került volna. Ennek velejárójaként a ma Magyarországon 1800000 földtulajdonos által bérbe adott mintegy hárommillió hektár termőföld után hozzávetőlegesen 450 milliárd forint vagyoni értékű jog keletkezne, amellyel mindössze néhány ezer földbérlő rendelkezett volna.
Rendezetlen birtokviszonyok
A magyar állam jelenleg a tulajdonában lévő mintegy négyszázezer hektár termőföldet döntő mértékben bérleti formában műveltet! A támogatási jogosultság ez esetben a jelenlegi bérlők - nagyobbrészt, de nem kizárólagosan a posztszocialista nagygazdaságok - anyagi pozícióját erősítette volna, míg a támogatási jogosultságtól megcsupaszított föld ára és bériéti díja egyaránt jelentősen csökkenne.
A kormánynak ez a tervezett akciója hatásában az 1967. évi IV. törvényhez lett volna hasonlítható. Ugyanis a hivatkozott jogszabály - amely elsősorban a kötelező földmegváltásról szólt - vonta maga után Kádárék egyik legkegyetlenebb intézkedéssorozatát a földdel rendelkező magyar parasztsággal szemben.
Felvetődik a kérdés, miért is időzünk ennyi ideig egy ma már aktualitását vesztett támogatási rendszernél. A kérdéskör kulcsa a mezőgazdasági célú földterületek tulajdonosi és használati (birtok)szerkezetével függ össze. Az SPS-rendszer bevezetésének fő veszélye éppen az, hogy nem előzte meg a birtokrendezés s a mezőgazdasági üzemszabályozás intézményesített bevezetése. A rendszerváltás utáni agrárátalakulás következtében a földtulajdoni és a földhasználati viszonyok tartósan szétváltak. A kárpótlás során tulajdonba adott 2141445 hektár föld 759787 fő tulajdonába került. Magyarországon jelenleg tehát igen elaprózódott a földtulajdon.
A földmoratórium 2011-es lejárta éppen azért veszélyes, mert még mindig nem történt meg a birtokrendezés, holott arra az Európai Unió Strukturális Alapjai pénzügyi keretlehetőséget biztosítanának. Az említett célkitűzés azonban nem fogalmazódott meg az Új Magyarország vidékfejlesztési programban. Ennek oka pedig aligha lehet véletlen. A birtokrendezett (tömbösített) földterület ugyanis értékesebbé és egyben forgalomképesebbé válna, mint jelenlegi, szétaprózódott formájában. Ez pedig a nagygazdaságoknak, amelyek a földhasználatukon keresztül maguknak de facto megvalósítják a birtokrendezést, nem áll érdekükben. Hiszen akkor nemcsak a föld ára nőne, hanem a bérleti díj is.
Az elaprózódott tulajdonosi szerkezet, de még inkább a birtokrendezés elmaradása miatt a hazai állapotokhoz viszonyítva szükségesnek nevezhető földforgalomhoz mérten is renyhébb a földpiac. A mezőgazdasági tevékenységben perspektivikusan sem érdekelt földtulajdonosok még az említett alacsony áron sem képesek a földjeiket értékesíteni. Ez a helyzet pedig öngerjesztő folyamatként szintén az értékarányosnak nevezhető földárak kialakulása ellen hat.
A földvásárlási moratórium meghosszabbításával időt nyerhetünk, de önmagában nem oldjuk meg a problémát. Ugyanis bárhogyan bírálja is majd el az EU a moratórium meghosszabbítására irányuló kérelmünket, haladékot a legjobb esetben is csak 2014 májusáig nyerünk. Arra pedig, hogy a külföldi természetes és jogi, valamint a hazai jogi személyekre kiterjedő földvásárlási tilalom nem vonja automatikusan maga után a családi gazdaságok széles körű térnyerését, a „rendszerváltás" óta eltelt húsz év elégséges például szolgál.
Az Antall-kormány a szólamok szintjén a családi gazdaságok fontosságát hangoztatta, miközben elsősorban a szövetkezetekről s azok átalakulásáról szóló törvényekkel megalapozta a jelenlegi posztszocialista nagygazdaságok egzisztenciális alapjait. A Horn-kormány a piaci viszonyok kiterjesztését hangsúlyozta, és - beleértve az általa privatizált 96 állami gazdaságot is - a nagygazdaságok uralkodóvá válását segítette elő.
A polgári kormány koalíciós kényszer miatt működési idejének csak az utolsó évében kezdhetett neki a családi gazdaságok kiépítésének. A Fidesz a családi gazdaságok részbeni megjelentetésével és megerősödésével a hatékonysági elveket messzemenően figyelembe vevő, a fenntartható fejlődés követelményrendszerét szem előtt tartó, ember- és környezetbarát mezőgazdaság alapjait fektette le. Beindult a vidék polgárosodása.
Tönkretett rendszer
A 2002-es választások után felálló balliberális koalíció első lépései közé tartozott a polgári kormány által a családi gazdaságok létrehozását s külön támogatásukon keresztül a megerősödését szolgáló intézkedések felszámolása, átalakítása, legyengítése. Az elmúlt két kormányzati ciklus alatt folyamatosan e törekvéseknek, intézkedéseknek lehettünk szemtanúi.
Ha a polgári kormány megnyerte volna a 2002. évi országgyűlési választásokat , ma már a földvásárlási tilalom meghosszabbításának is más lenne a súlya és a tétje. Nagyobb mértékben lehetett volna gerjeszteni azokat a folyamatokat, amelyek révén átalakulhatott volna a birtokszerkezet, s ennek következtében a termőföld jelentős része már a földhasználók tulajdonában lehetne. Mindezek velejárójaként a földáraknak a jelenleg is jellemzően nyomott jellege a megfelelő irányba mozdulhatott volna el. Csak emlékeztetőül: Ausztriának az 1995-ös uniós csatlakozásakor nem volt szüksége földvásárlási moratóriumra. Ott ugyanis a stabil tulajdon-, birtok- és vállalati viszonyok - utóbbi esetében szinte kizárólagosan csak családi gazdaságokról beszélhetünk -, valamint a már említett magas földárak s az államnak a földforgalmat ellenőrző szerepe következtében a külföldieknek gyakorlatilag esélyük sem nyílt a földvásárlásra. És ez a helyzet nyugati szomszédunknál azóta sem változott.
A föld a magyaroké legyen
Az új kormánynak, annak ellenére, hogy korlátozottak lesznek a lehetőségei, arra kell törekednie, hogy a termőföld a lehető legnagyobb arányban a hazai tulajdonosok kezében maradjon. E célból a földvásárlási tilalom meghosszabbítása mellett még a jelenlegi költségvetési ciklus alatt pénzt kell kérnünk az EU-tól, vagy a jelenlegi támogatási keretösszegen belül forrásátcsoportosítást kell biztosítani a birtokrendezésre. Ezzel egy időben be kell vezetni a mezőgazdasági üzemszabályozás intézményét. Végül, de nem utolsósorban meg kell kísérelni az uniónál a családi gazdaságokat támogató programok kialakításának újbóli engedélyezését. Termőföldünket ugyanis akkor tudjuk a külföldiektől a leghatékonyabban megvédeni, ha az életképes családi gazdaságok tulajdonában, illetve használatában van.
Kiemelten fontos a termelői érdekeltségű beszerző-értékesítő szervezetek kormányzati támogatása s a nemzeti agrármarketing érvényesítése. Szükség van egy teljes termelői lefedettséget biztosító szaktanácsadói hálózat kiépítésére, s átgondolásra szorul az élelmiszeripar esetében a termelői tulajdonlás kérdése. Láthatjuk, hogy a moratórium meghosszabbításán túl több olyan összehangolt intézkedésre van szükség, amelyek révén remélhetjük, hogy termőföldünk döntő része a magyar állampolgárok, még inkább a magyar gazdák (nem az új nagybirtokosok) tulajdonában marad. E célkitűzések megvalósítása igazából csak egy - valóban nemzeti elkötelezettségű kormány színre lépése után képzelhető el. ALVINCZ JÓZSEF egyetemi oktató, a közgazdaságtudomány kandidátusa