2010. április 6. - Kisokos a szén-dioxid-kereskedelemről Az-utóbbi napokban a magyar szén-dioxid-kvóták Eladásától, majd az európai kvótatőzsdékre való visszakerülésüktől megrendült az üvegházhatású gázok európai kereskedelmi rendszere. Sokak számára a szaknyelvi terminusokba bonyolódó, nehezen érthető cikkek nem adtak választ arra, mit is adnak-vesznek ezeken a tőzsdéken, illetve hogy miképpen került Magyarország a szégyenpadba. Ezért most megkíséreljük megválaszolni a leggyakrabban feltett kérdéseket. Nem lesz könnyű.
Miért kell csökkentenünk az üvegházhatású gázok kibocsátását?
Bár nagy hatalmú lobbicsoportok igyekeznek kikezdeni azokat a klímakutatókat, akik a gazdaság működését okolják a globális klímaváltozásért, bizonyítottnak tekinthetjük, hogy a légkörbe jutó szén-dioxid és más gázok erősítik az üvegházhatást, így közvetve bolygónk átlaghőmérsékletének emelkedését okozzák. Az ipari tevékenység (főként a fosszilis tüzelőanyagok elégetése) során rengeteg szén-dioxid szabadul föl, ezért a kibocsátás (emisszió) csökkentése révén - elvileg - a felmelegedés folyamata lassítható.
Mi az a kiotói kibocsátási kvóta?
A fenyegető éghajlatváltozás közeledtét látva a föld szinte minden országa aláírta a kiotói jegyzőkönyvet, amely 2005-ben lépett hatályba. Az egyezményt aláíró felek vállalták, hogy 2012-ig legalább 5,2 százalékkal csökkentik az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest. Hazánk hatszázalékos csökkentést vállalt 1985-1987 átlagához képest. Az egyes országoknak engedélyezett kibocsátási szintet nevezik kiotói kibocsátási kvótának. Nemcsak a szén-dioxid, de a metán és egyéb gázok is erősítik az üvegházhatást. Az egyszerűség kedvéért mi szén-dioxidként hivatkozunk ezek összességére.
Hogyan jutnak ilyen kvótákhoz az egyes államok?
Magyarország esetében az összes kiotói kvóta évente 115 millió tonna. Ezeket az államoknak juttatott kvótákat úgynevezett AAU (Assigned Allocan'on Units) -egységekben számolják el. Tehát Magyarország évi 115 millió AAU-val gazdálkodhat. Az ország valós kibocsátása azonban a 80 millió tonnát sem éri el (a Levegő-munkacsoport szerint az idén 70 millió tonnára várható). A kettő között fennálló, nagyjából 35 millió tonnás különbség az úgynevezett forró levegő. Ezt a forró levegőt az állam továbbértékesítheti, ha van olyan vevő állam, amelynek kibocsátása meghaladja a számára engedélyezett szintet, és így vásárolnia kell. Ebből származtak a korábbi, 30 milliárd forintra rúgó állami emissziókvóta-bevételek.
Kik az államoknak juttatott kvóták felhasználói? Az Európai Unióban működik egy kereskedelmi rendszer, amelyben a leginkább szennyező, legnagyobb cégek, vagyis a legnagyobb szén-dioxid-kibocsátást generáló energetikai és ipari vállalatok vesznek részt, kötelező jelleggel. E cégek ingyenes kibocsátási kvótákat kapnak az államtól a kiosztott kiotói kvóta terhére. Csak hogy ne legyen az élet egyszerű, az állam által továbbadott AAU-egységek az adott cégeknél - legalábbis Európában - már úgynevezett EUA-egységként jelennek meg. Az egyes cégek számára megállapított kvótamennyiség azonban évről évre csökken. Azt, hogy mely cégek milyen mennyiségű kvótában részesedhetnek, a korábbi kibocsátásuk alapján határozzák meg.
- A hazai emissziós kvóták kibocsátásáról a második magyar nemzeti kiosztási terv döntött, ennek részleteit mindig elhelyezik az Európai Unió és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium honlapján - mondja Lukács Ákos, a Szent István Egyetem klímairodájának igazgatója. - A kiosztási tervben az Európai Bizottsággal hosszasan egyeztetve alakul ki, hogy Magyarországon a legnagyobb energia- és ipari gázkibocsátók mennyi emissziós kvótát kapnak. A cégek a maximált kibocsátási számot nem léphetik túl.
A cégek rendelkezhetnek a nekik átadott kvótákkal?
A jelentős üvegházhatású gázt kibocsátó vállalatoknak gazdálkodniuk kell a nekik juttatott kvótákkal. Ha sikerül mérsékelniük a kibocsátásukat, akkor a feleslegben maradt kibocsátási (EUA-) egységeket eladhatják. Ha nem sikerül az engedélyezett szinten tartani a káros gáztermelésüket, a többlet után más cégektől vásárolt egységekkel kell elszámolniuk az államnak. A cégek egy része tehát kvótatöbbletet halmoz fel, más vállalatok viszont vennének kibocsátási egységeket. Nem csoda hát, hogy a kiotói rendszer életbelépésekor azonnal kialakultak a szén-dioxid-kereskedelem feltételei, és létrejöttek a kibocsátások adásvételét lebonyolító tőzsdék is. Az államok is vásárolhatnak és adhatnak el (AAU-) kvótákat egymás között, így fedezve kiotói vállalásaikat.
Akkor ezek a kvóták értékpapírként is működhetnek?
Igen, és ez nem feltétlenül kedvez a kereskedés átláthatóságának: ismeretes, az utóbbi évtizedekben milyen átláthatatlanná vált a különféle, nagy találékonysággal megalkotott értékpapírok adásvétele. Ráadásul ezen papírok fedezete szó szerint nem létező dolog: a légkörbe nem kibocsátott szén-dioxid. Ez pedig igencsak nehezen ellenőrizhető és megfogható fedezet.
Csak vásárlással szerezhető további kvóta, vagy van erre más lehetőség is?
A kibocsátáskorlátozás alapvető célja nem a kereskedelem serkentése, hanem a környezetszennyezés csökkentése. Azok az államok, ahol sok elavult technológiával dolgozó vállalat működik, gyakran képtelenek betartani a rájuk rótt szén-dioxid-kibocsátási korlátozást. Csak akkor tudják termelésüket a korábbi szinten tartani, egyúttal gázkibocsátásukat visszafogni, ha fejlesztésbe kezdenek. E beruházások azonban a fejlett nyugat-európai országokban rendkívül drágák. A kiotói jegyzőkönyv viszont lehetővé teszi, hogy a fejlett országok, így az EU tagországai a szükséges emisszió-csökkentési vállalásokat más, kisebb vagy olcsóbb beruházást igénylő országokban hajtsák végre. A megvalósuló beruházások (például egy megépült szélerőmű) után kiszámolják, hogy az mekkora kibocsátás-csökkenést eredményezett, a beruházó ország pedig „virtuális" szén-dioxid-mennyiségekhez jut Itt az AAU- és az EUA-egységek mellett megjelenik két újabb kvótaegységtípus is: az EUR és a CER. Ilyen egységek tehát a kibocsátás-csökkentő beruházások során „keletkezhetnek". Ezek hasonlóan viselkednek, mint a tőzsdei részvények: a szabályokat betartva a klímatőzsdéken kereskedni lehet velük.
Ezzel tehát a szennyező országok kiszervezik külföldre a környezetvédelmi beruházásaikat?
Igen, erre kétféle lehetőséget is kínál a rendszer, olvasható Fogarassy Csaba, a Szent István Egyetem egyetemi klímatanácsa főtitkárának Karbongazdaságtan című könyvében, amely ingyenesen letölthető a szerző honlapjáról (www.fogarassy.hu). Az egyik módot együttes végrehajtásnak (angol rövidítéssel JI) nevezik. Ekkor egy fejlett ország egy másik, nála fejletlenebb államban olyan beruházást hajt végre, amely szén-dioxid-kibocsátáscsökkenést eredményez. E befektetés támogathatja az energiahatékonyság javítását vagy a megújuló energiaforrások fokozottabb kihasználását. A gyakorlatban ez úgy működik, hogy a fejletlenebb ország fejlesztést tervező vállalata elfogadtatja a tervet kormányával, majd külföldi forrást keres a megvalósításhoz. A kvótahiánnyal küzdő, fejlettebb országnak kapóra jön egy ilyen beruházás, és az így szerezhető kibocsátási kvótáért cserébe támogatja a beruházást, így megkapja a létrejött kibocsátás-csökkenést, amelyet úgynevezett emisszió-csökkentési egységekben (ERU) számolnak. Egy egység megfelel egy tonna szén-dioxiddal egyenértékű üvegházhatású gáznak (ugyanúgy, mint az államoknál lévő AAU vagy a vállalatoknak ebből juttatott EUA esetében). Az ERU-egységekkel a beruházást támogató állam gazdálkodhat (például pótolhatja velük a hiányzó kvótákat), de akár piacra is dobhatja őket.
- Ha például Németország önmaga, saját belső termelési rendszerein hajtaná végre a kibocsátás-csökkentéshez elengedhetetlen fejlesztéseket, az sokkal többe kerülne, mint ha ezeket különböző projekteken keresztül, Magyarországgal együttműködve, magyar beruházásokon keresztül folytatja - mondja Fogarassy Csaba.
Magyarországon történt már hasonló fejlesztés? A borsodi erőműben valósult meg az első Jl-projekt hazánkban. A kazincbarcikai üzem 2002-ben tüzelőanyagot váltott: a korábbi széntüzelés után biomasszát (többségében tűzifát, kisebb részben mezőgazdasági hulladékot) kezdtek elégetni az erőműben. A tulajdonos a tüzelőanyag-váltás eredményeképpen létrejött szén-dioxid-kibocsátáscsökkentési egységeket (ERU-kat) a holland kormánynak adta el hárommillió euróért. Gyakorlatilag Hollandia finanszírozta az átállás költségeinek negyedét. Eddig Magyarországon összesen tíz Jl-projekt valósult már meg vagy biztosított a megvalósulása. A régiónkban nálunk keletkezett ezáltal a legtöbb, 1,2 millió kibocsátás-csökkentési egység.
Rendben, Magyarország olcsóbb, mint Németország. De vannak nálunk is kisebb befektetést igénylő államok. Miért nem viszik oda a pénzüket a befektető államok?
Valóban az együttes végrehajtás (JI) beruházásai a kiotói jegyzőkönyvben csökkentést vállaló országokban valósulnak meg, így nem a lehető legolcsóbbak. A fejlődő országokban, jellemzően Ázsiában még kisebb befektetéssel lehet kibocsátás-csökkentést végrehajtani. Az kiotói szabályozás azonban különbséget tesz abban, hogy csökkentést vállaló (fejlett) vagy nem vállaló (fejletlen) országban megvalósuló beruházásról van szó. Az ilyen projektekre kínál lehetőséget a kiotói jegyzőkönyv „tiszta fejlődés mechanizmusa" (rövidítve: CDM). Ebben a csökkentést vállaló országok környezetvédelmi fejlesztéseibe ruháznak be, amelyek a kiotói jegyzőkönyvben nem vállaltak kibocsátás-csökkentést, de annak aláíró országai. A CDM-rendszerben keletkező gázkibocsátás-csökkentési egység neve: igazolt emisszió-csökkentés (CER).
Az ENSZ éghajlat-változási keretegyezménye, a UNFCCC honlapján bejegyzett egyik legújabb CDM-projekt Kínában fog megvalósulni brit pénzből. A Kína Csilin tartományában lévő Pajcsengben szélerőművet építenek. Az erőmű negyven szélturbinából áll majd, és ötven megawatt áramot fog termelni. A becslés szerint a szélerőmű évente 111 234 tonna szén-dioxid kibocsátását teszi szükségtelenné ahhoz képest, mint ha
ugyanennyi áramot fosszilis energiahordozók elégetésével kellene megtermelni. Ezzel a mennyiséggel tehát a-támogatásért cserébe Nagy-Britannia gazdálkodhat, ennyi CER-egységhez jut.
Jó, de miért van kétféle kvóta, a CER és az ERU? Mire jó ez?
A különböző típusú kibocsátási egységek árfolyama a részvényekhez hasonlóan ingadozik, a fejlődő országokból származó CER-ek azonban általában olcsóbbak, mint a fejlett államokban megvalósult" beruházások után járó ERU-k. A CER-ek alapvetően azért olcsóbbak, mert felhasználásukat szabályokhoz kötik. Ezek közül legfontosabb, hogy egy vállalat kibocsátásának csak tíz százalékát számolhatja el CER-ekkel az unió belső rendszerében. A fennmaradó részt drágább - EUA-vagy ERU- - egységek megvételével kell kiegyenlíteniük. E korlátozás értelme az, hogy az államokat és cégeket rákényszerítsék az unión belüli környezetbarát fejlesztések finanszírozására is, ne csak az olcsóbb, harmadik világbeli projektek valósuljanak meg. A CER-ek értékesítését az is nehezíti, hogy Európán belül tilos őket újra piacra dobni.
A magyar vállalatok, gondolom, inkább a fel nem használt kvótáikból igyekeznek pénzhez jutni...
A magyar cégeknek általában valóban nincs szükségük
pluszkvótákra, hiszen a gazdasági visszaesés szinte általános termeléscsökkenést (ezzel együtt az üvegházhatású gázok kisebb kibocsátását) jelentett hazánkban. A hazai vállalatok ezért többletüket igyekeznek inkább értékesíteni. Sőt nemcsak a felesleges EUA-kvótáikat
adják el, hanem a kibocsátásukat fedező egységek tíz százalékát is. Ezek helyett olcsó CER-eket vesznek a nemzetközi piacon, hiszen e kvótákkal ugyanúgy elszámolhatnak az államnak a kibocsátásuk tíz százalékáért,
mint a magasabb áron értékesíthető, ingyen kapott EUA-kvótáikkal.
- Ezzel az ügylettel bevételhez jutnak anélkül, hogy bármiféle termelés- vagy kibocsátás-korlátozást végrehajtottak volna. Ez nem etikus - mondja Fogarassy.
Mi történik a vállalatok által felhasznált kvótákkal?
Az általános gyakorlat szerint azokat a kibocsátási egységeket, amelyeket a cégek „felhasználnak" (tehát szennyezésükért cserébe elszámolnak), amikor elszámolnak előző évi szén-dioxid-kibocsátásukkal, visszajuttatják az államnak. Az állam ezt megsemmisíti (szaknyelvi kifejezéssel: lenyugtatja), és nem adja tovább.
Miért robbant ki a mostani, Magyarországot lejárató botrány?
Mivel egyes vállalatok az államtól kapott EUA-egységeik egy részét CER-re váltják, és ezt használják fel, így a felhasznált és az államnak visszaadott egységek között már nemcsak az eredetileg kapott EUA-egységek, hanem CER-ek is szerepelnek.
Magyarország azonban jelentős mennyiségű kiotói kvótatartalékot halmozott fel az elmúlt húsz évben. Ezek azok a bizonyos forró levegős kvóták. (Hazánk a rendszerváltás előtti szinthez képest vállalta kibocsátása csökkentését. Az 1987-1989-es időszakban azonban még sokkal nagyobb volt a nehézipari termelés, így a gázkibocsátás is, mint manapság.) Ezek az állami feleslegek azonban nehezebben értékesíthetők, mint az EUA-k, ERU-k és CER-ek, mert az államnak juttatott kvótákat (amelyeket az állam aztán továbbad a cégeknek felhasználásra) a kvótatőzsdéken nem jegyzik. Tehát ezeket csak az a harmincnyolc kormány veheti meg, amely a kiotói jegyzőkönyvben kibocsátás-csökkentést vállalt. Ezzel szemben az EUA-, ERU- és CER-kvótákat az európai kibocsátás-kereskedelmi rendszerben érintett valamennyi vállalat és kormány megvásárolhatja, így mintegy 12 ezer piaci résztvevő jelentkezhet vásárlóként.
A magyar illetékeseknek ezért az az ötletük támadt, hogy a cégektől visszakapott, könnyen eladható CER-eket piacra dobják, ezzel párhuzamosan pedig a fennmaradó forró levegős kvótatartalékból az értékesített CER-ekkel megegyező mennyiségű drágább kvótát kivonnak a forgalomból. A cégek által kibocsátott gáz mennyiségének megfelelő egységek így valóban eltűnnek a rendszerből, de meglehetősen kreatív elképzelésről van szó. Az állam ezeket a CER-eket egy nemrég alakult magyar kereskedőcégnek (Hungarian Energy Power Kft.) adta el, amely haszonnal adta tovább egy angliai székhelyű izraeli cégnek.
A botrány azért robbant ki, mert tudván, hogy ezek a „már elhasznált" CER-ek nem kerülhetnek vissza az európai piacra, a magyar kvótákat eredetileg Japánba szánták, ám több közvetítői állomáson keresztül mégis visszajutottak a magyar állam által értékesített egységek az európai piacra. Vagyis végső soron egyszer már felhasznált kvóták kerültek ismét forgalomba.
De nem csupán ezzel van baj: eddig még senkinek sem jutott eszébe, hogy az ingyen kapott kiotói kvótáit imigyen váltsa aprópénzre.
- Kérdéses, hogy a vállalatok által elszámolt CER-ek újraértékesítése szabályos-e, bár többen azt állítják, hogy nincs ezt tiltó szabály az unióban - mondja Fogarassy Csaba. - Ilyenre még nem volt példa. A nemzetközi emisszió-kereskedelmi szövetség (IETA) elnöke szerint ez a lépés az egész rendszer likviditását, az emissziós piacba vetett bizalmat veszélyezteti. Tehát ezeket az egyszer már felhasznált kvótákat nem szabad piacra dobni sem az Európai Unión belül, sem azon kívül. Molnár Csaba
