2010. június 10. - Ne prejudikáljunk, azaz ne ítélkezzünk előre, és
legyünk jóhiszeműek - szokták volt mondani általában. Általában ez így méltányos is, de vannak konkrét esetek, amikor legalábbis a jóhiszeműségtől akár el is tekinthetünk, ha vannak bizonyos rossz tapasztalataink. Ilyen konkrét ügy, hogy a Fidesz szándéka szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) portfoliójából a Magyar Fejlesztési Bankhoz (MFB) is kerülnek állami vállalatok
Az alkotmányos forradalmárok szerint „új típusú nemzeti vagyongazdálkodás" egységes rendszerét alakítják ki. Az MFB-hez kerül egyebek mellett a Magyar Export-import Bank, a Magyar Exporthitel Biztosító, a Diákhitel Központ, az Állami Autópálya Kezelő, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő, a Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Zrt., a Magyar Turizmus Zrt., az erdőgazdaságok, a lóversenytársaságok, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok, az ITD Hungary Zrt. és a Regionális Fejlesztési Holding.
A kormány a módosító javaslat szerint nyilvános határozatban dönthet állami vagyon értékesítésénél a versenyeztetés mellőzéséről, „ha társadalom-, fejlesztéspolitikai vagy egyéb szempontok szerint közérdekű cél érdekében az adott ügylet megvalósítása kiemelten indokolt".
Nos, hát itten van több kutya is elásva. A gond már ott elkezdődik, hogy a forradalmi hevület dacára semmi forradalmian új megoldást nem talált ki a Fidesz. Saját magától „koppintott" egy nyolc-kilenc évvel ezelőtti ötletet. Az első Orbán-kormány ugyanis, ha nem is utolsó napjaiban, de utolsó hónapjaiban egy huszárvágással kivett az MNV jogelődje, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. és a privatizációs törvény fennhatósága alól tucatnyi állami gazdaságot. Akkori, 2001-2002-es becslések szerint 16-17 milliárd forintos állami vagyonról volt szó. Ezek az agrártársaságok az MFB cégéhez, az MFB Proxyhoz kerültek, majd pályáztatás nélkül, az anyabank igen kedvező kamatozású, húszéves futamidejű kölcsönével vásárolhatták meg a társaságok privatizációjának előestéjén a társaságokhoz került menedzserek, felügyelőbizottsági tagok, akik közül sokakat addig senki sem látott az állami gazdaságoknak még a környékén sem. Abban az időben az a hír járta, ezek az emberek többnyire strómanok voltak, az igazi tulajdonosok a háttérben maradtak. Érdemes lenne egyszer utánanézni, a 12 ÁG közül hány esetében törlesztik a hitelt, és mennyit fizettek ki eddig. Jómagam évekkel ezelőtt igyekeztem ezekre a kérdésekre választ kapni, de a banktitokra hivatkozással elutasítottak. Akár azt is hihetem, hogy Orbánék az adófizetők pénzén egy bizonyos érdekcsoportnak átjátszották ezeket a társaságokat. Ez persze csak vélemény lenne, nem állítás. Tehát még ez a kitétel sem újdonság, amivel most ismét előhozakodtak: „nyilvános határozatban dönthet állami vagyon értékesítésénél a versenyeztetés mellőzéséről" az MFB. Az akkori jogszabályokban előírt haszonbérleti szerződés időtartamát jóval meghaladó megállapodást is aláírtak az új tulajdonosokkal. Eredetileg persze a hivatkozás az volt, hogy az állami gazdaságok dolgozói juthassanak a társaságokhoz. Valamilyen rejtélyes okból azonban az ő tulajdonrészük sehol nem haladta meg végül a tíz százalékot.
Mindezek miatt is igen figyelemre méltó, ha éppen nem aggodalomra okot adó jelzés, hogy most az MFB-hez, a mindenkori kormány „házipénztárához" kerül a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok és az erdőgazdaságok is. Bábolna azért is izgalmas, mert a feldarabolását már az első Orbán-kormány megkezdte. Hatalmának végső időszakában a korábban több tízmilliárd forintos adófizetői pénzből támogatott állami gazdaság egyik csirketelepét az állami cégben amúgy vezető állású személyek vehették meg. Mellesleg a Bábolna Rt. eladása is a küszöbön állt, hiszen már átkerült az MFB Proxyhoz, amelyik a többi volt állami gazdaságot, agrár rt.-t értékesítette. Végül nem volt már idő a legzsírosabb és legnagyobb falat magánosítására.
Mint ahogyan kifutottak az időből annak a 350-400 ezer hektárnyi állami termőföldnek az eladásánál is, amelyet a családi gazdaságok állítólagos földéhsége miatt úgynevezett nyilvános versenytárgyalásokon értékesítettek volna. Igaz, egészen eredeti feltételekkel. Első körben ugyanis kizárólag a családi gazdák „licitálhattak" volna, ám ha megadták volna a kiírt árat, más már nem emelhette volna a tétet. Valaki úgy gondolná, hogy ezt a „tiszta és áttekinthető" rendszert már nem lehet tovább tökéletesíteni. Csacsiság. Mindent lehet. Ha ugyanis a családi gazda mégsem vette volna meg a földet, ha más kezére jutott volna, akkor ezt ki kellett volna függeszteni az önkormányzati hivatalba, és ha a családi gazda meggondolta volna magát, ráígérhetett volna. Vagyis korán örült volna az „új földesúr", ha pillanatok alatt útilaput köthetnek a talpára.
Agrárszakemberek hevesen tiltakoztak a terv ellen, mert úgy vélték, a valós érték 20-30 százalékáért kótyavetyélnék Orbánék az értékes állami földeket. A földeladással kapcsolatos jogszabályi változások egyébként 2002. május 4-én jelentek meg a Magyar Közlönyben, miközben május 15-én már az új Országgyűlés alakuló ülésére készültek a pártok. Emlékeztetőül: nem Orbán Viktort választották miniszterelnöknek.
Ne ítélkezzünk tehát előre. Más időket élünk, más a helyzet is. Viszont éppen ezért jóhiszeműek se legyünk. Most annyiban mások az idők, hogy Orbán Viktor és a Fidesz gyakorlatilag bármit megtehet. Törvényesen. Ugyanis a törvényeket az alaptörvényig, az alkotmányig bezárólag, kénye kedve szerint a maga ízlésére, érdekeire szabhatja. Ha úgy alakul, „baráti kezekbe" kerülhetnek az állami erdők, a nemzeti értéket képviselő bábolnai ménesbirtok, és még lehetne sorolni. Reméljük persze, hogy nem így lesz, de a reményen kívül nem sok maradt a tarsolyunkban. Hacsak a tarsolyunkat is el nem privatizálják az alkotmányos forradalom lázában az „urak". Bihari Tamás
