Az államtitkár azt üzente - lefejezett nemzeti parkok (Népszabadság)

2010. augusztus 24. - Eddig három parkigazgató esett az új kormány természetvédelmi reformjának áldozatául. Az átalakítás oka és mikéntje a közvélemény számára ismeretlen, a végeredmény az eddigi nemzeti parki struktúra kiüresedése is lehet. Nincs a világon még egy olyan hatékony természetvédelem, mint a magyar: évi néhány milliárd forintból (mondjuk, két kilométernyi autópálya árából) rendben tartja az ország területének nagyjából a tíz százalékát. A gazdasági szempontból is csodaszámba menő mutatványnak persze van magyarázata: egyrészt a hivatásos természetvédők a legeredményesebb támogatásszerzők közé tartoznak (a rutinjukat még az EU-csatlakozás előtt szerezték, amikor valóban úgy kellett összekalapozni egy-egy kisebb fejlesztés költségeit), másrészt létezik egy harmincöt éve alakuló, mára kiforrott és a magyar viszonyokhoz messzemenően alkalmazkodott intézményrendszer, harmadrészt pedig az állami természetvédelemben hagyományosan kevés a munkahely, folyamatos a túljelentkezés, tehát mindig a legelhivatottabb munkaerőből válogathatnak. A természetet rajongásig szerető, elszánt, nem munkaidőben és karrierben gondolkozó emberek dolgoznak itt, valóban megfizethetetlen munkát végezve.
Salamon Gábor, az Aggteleki Nemzeti Park (ANP) nemrég leváltott igazgatója huszonkilenc éve van a szakmában. Sors- és pályatársa, az Őrségből hasonló okok miatt távozóban lévő Márkus Ferenc huszonhét évet töltött a természet szolgálatában, részben a nemzeti parkok, részben a WWF kötelékében. Az eddig a Hortobágyi Nemzeti Parkot (HNP) igazgató Sándor István „csak” húsz évet tud felmutatni, de pusztán azért, mert kollégáinál fiatalabb – amúgy neki is a természetvédelem volt az első (és máig az egyetlen) munkahelye. Ez a három ember kapta kézhez augusztus elején a vidékfejlesztési minisztérium elbocsátó levelét, mindenféle előjel, a munkájukkal kapcsolatos szakmai kifogás vagy bárminemű érdemi kommunikáció nélkül (pontosabban először nem is a levél érkezett meg, hanem a kirúgásukról szóló hír a világhálón – erre mondta egyikük, hogy Magyarországon már megvalósult az e-kormányzás: aki a tágabban értelmezett közigazgatásban dolgozik, annak folyamatosan figyelnie kell az internetet, ha biztos akar lenni benne, hogy még megvan az állása).

A természetvédelmi szakma és a közvéleménynek a téma iránt érdeklődő hányada azóta is értetlenül áll az eset előtt, eddig ugyanis mindenfajta magyarázatkísérlet zátonyra futott azon az egyszerű tényen, hogy a három volt igazgató, illetve a három nemzeti park nagyon nehezen húzható egyetlen közös kaptafára. A leváltott vezetők között van Fidesz-szimpatizáns, van vállaltan a jobboldallal rokonszenvező, de párthoz nem köthető, és nyíltan baloldali, de pártkapcsolattal szintén nem vádolható szakember is. Ami pedig a nemzeti parkokat illeti: a Hortobágyon jelentős a földvagyon (a HNP százezer hektár fölött rendelkezik), viszonylag sok föld van az ANP kezelésében is, az ŐNP nevén viszont gyakorlatilag csak utak vagy árkok vannak (itt a nemzeti parki terület nagy része erdő, a védett erdők kezelői jogát viszont a nemzeti parkok nem kapták meg). Megfogható kritika eddig egyedül az aggteleki parkkal szemben fogalmazódott meg: tavasszal azt írták a lapok, hogy csődben van.

– Az ANP mindig is pénzügyileg alulfinanszírozott intézmény volt: az államtól évente kétszázmillió forintot kapunk, ez éppen az általunk fizetett közterhekre elég. A költségvetésünk nagy része saját bevételekből áll össze. Mivel a bevételeink a turizmushoz kapcsolódnak, tavasszal, az idegenforgalmi szezon előtt mindig kevés a pénzünk. Ezért ilyenkor minden évben előrehozott támogatást szoktunk igényelni, különben nem tudnánk bért fizetni. Az idén tavasszal annyival volt rosszabb a helyzet a szokásosnál, hogy az állam eleve tartozott nekünk bizonyos pályázati önrészekkel, azzal pedig végképp kockára tette a likviditásunkat, hogy a kincstári biztos nem utalta át azt a húszmillió forintnyi előrehozott támogatást, amit kértünk, mondván: nincs pénze a kincstárnak. Ám ha ez igaz, akkor nem mi voltunk csődben, hanem az állam –hangsúlyozza Salamon Gábor.

A lehetséges magyarázatokat keresgélve sokakban felrémlett az éppen tíz évvel ezelőtt kipattant Aradi-ügy: 2000 nyarán Aradi Csabát, a HNP akkori igazgatóját távolították el időlegesen az állásából azzal a váddal, hogy egymilliárd forint hiányzik a nemzeti parkból. A kiérkező ellenőrök aztán sem hiányt, sem más bűnt nem találtak, a közvélemény pedig – talán először az első Orbán-kormány időszaka alatt – egyértelműen elítélt egy kormányzati intézkedést (ezután maga a miniszterelnök nyilatkozott úgy, hogy Aradi Csabától bocsánatot kell kérni, és vissza kell őt helyezni az állásába). Utóbb kiderült: a kisgazdáknak voltak tervei a védett földekkel.
Bizonyos „vizsgálandó gazdasági ügyek” lehetőségét a Hortobággyal kapcsolatban most is felvetették, igaz, meglehetősen furcsa módon: az igény elsőként az igazgató leváltása után három nappal fogalmazódott meg. A kiküldött vizsgálóbizottság vezetőjét viszont –az új szokásoknak megfelelően elektronikus módon, igaz, ezúttal telefonon – menet közben leváltották. Azt mondják egyébként, hogy a vizsgálatot Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kezdeményezte, a leváltások pedig egy szinttel lejjebbről indultak (az igazgatókat elmozdító levél megírását Illés Zoltán államtitkár kezdeményezte, a miniszter írta alá és Rácz András helyettes államtitkár kézbesítette), vagyis a két projekt elvileg egymástól függetlenül futott.

Persze a földkérdés megint ott van a potenciális okok között. A HNP ma az Alföld egyik legnagyobb birtokosa, és viszonylag szép, megbízhatóan befolyó bevételre tesz szert a bérleti díjakból, illetve a földalapú támogatásokból. Mivel az általa kezelt földek 70 százalékát természetvédelmi kezelésbe adja bérleti díj fejében, Sándor István szerint a mindenkori igazgatónak haragosai is jócskán akadnak azok között, akiknek nem jut föld (vagy nem az, amit kinéztek maguknak). Tény, hogy Aggtelek, illetve az Őrség esetében a földprobléma kisebb jelentőségű, az is világos azonban, hogy ezt a kérdést az új kormány nagyon másképp kívánja elrendezni, mint az elődje. Míg a Gyurcsány-kabinet „csak” a hatósági jogosítványokat vonta el a nemzeti parkoktól (ami a tapasztalatok tükrében kapitális szakmai hiba volt), az Orbán-kormányzat jóval nagyobb átalakításra készül.
Akár fel is tehetnénk a találós kérdést: olvasott-e valaki a Fidesz választási programjában vagy akár a 29 pontos expressz kormányprogramban arról, hogy a jelenlegi 260 természetvédelmi őrből 200-at átadnak a környezetvédelmi felügyelőségeknek, és ezzel gyakorlatilag megszűnik a természetvédelem területi jelenléte? Vagy arról, hogy a nemzeti parkokat – az agrárigazgatás és a földnyilvántartás különféle hivatalaival együtt – beolvasztják a létrehozandó regionális kormányhivatalokba (a szakmabeliek szerint ezzel „olyan szekrénysor jön majd létre, amely székekből és asztalokból áll”, de a szinte csak gazdálkodási, területfenntartási és természetmegőrzési munkát végző NP-k még ebből a sorból is ki fognak lógni), a vagyonkezelést pedig valamiféle, szintén regionális alapon szerveződő, a Fellegi-minisztériumokhoz tartozó holdingokhoz telepítik? A választ mindenki tudja: ilyesmiről eddig szó sem volt. Hivatalosan most sincs – az érintettek csak egy Navracsics-levélből tudhatnak a szándékról –, de maga az elképzelés kétségkívül létezik. Szakmai fórumokon sosem vitatták meg (nem is lenne nagy sikere, mert a földalapú támogatások nélkül az NP-k többsége csődbe megy), a természetvédelemhez értő támogatója – olyan, aki a nyilvánosság előtt is vállalná ezt a véleményt – nincs, a megvalósítása a jelek szerint mégis megkezdődött.

A kormány alighanem úgy gondolja, hogy a regionális kormányhivatalok, illetve a vagyonkezelő holdingok jobb gazdái lesznek a természeti kincseknek, mint a helyben lévő, minden fűszálat, madarat (és persze helyi gazdálkodót) ismerő nemzeti parkok. Érdekes elképzelés, már csak azért is, mert éppen ellentétes az ún. szubszidiaritási elvvel, vagyis hogy a döntéseket a lehető legközelebb kell meghozni azokhoz, akiket érintenek. Ám addig is, amíg ezt a meccset lejátsszák, a nemzeti parkokat, a természetvédelmet működtetni kell, ami a most kialakult légkörben nem lesz könnyű.

– Megkérdeztem az államtitkártól: miféle üzenetet hordoz az, ha egy nemzeti parki igazgatót csaknem 30 év tisztességes munkával a háta mögött, egyik napról a másikra az utcára lehet tenni, mindenféle szakmai kifogás és indoklás nélkül? Azt felelte: ez egyértelmű üzenet a köztisztviselőknek. Értse mindenki úgy, ahogyan akarja – mondja Salamon Gábor.
Márkus Ferenc – aki korábban a WWF-et, még korábban pedig a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkot is igazgatta – szintén elsősorban a stílust kifogásolja. – El tudom fogadni, ha a miniszternek más elképzelései vannak, és azokhoz más vezetőt keres. Ennek megvan a bejáratott módja: a vezetői megbízatást visszavonják, pályázatot írnak ki, a leváltott vezetőnek pedig valamilyen új, a szakképzettségének megfelelő feladatot ajánlanak fel az intézményrendszeren belül. De az már nem fér bele, ha az igazgatói poszttal együtt az állásunkat is elveszítjük, és kinyilvánítják, hogy nincs helyünk a természetvédelemben – húzza alá az ŐNP leváltott vezetője.

Ráadásul a folyamat nem korlátozódik a három igazgatóra: akik most maradhattak, azok konkrét, névre szóló listákat kaptak arról, hogy kiket kell elbocsátaniuk. (Ami a munkáltatói jogkör jogsértő elvonása. És ha már a jognál tartunk: a most elküldött igazgatókat pályázat nyomán, hat évre szóló határozott idejű kinevezéssel alkalmazták. Az ő esetükben a munkaügyi joggyakorlat szerint a kinevezéssel munkaszerződés jött létre – márpedig a munkaszerződés egyoldalúan nem módosítható.) Amúgy pedig a munka minősége egyik igazgatónál sem indokolt leváltást: Márkus – aki kinevezésekor felszámolta budapesti egzisztenciáját, és családostul az Őrségbe költözött – működésének eddigi két éve alatt elkészítette az ŐNP fejlesztési tervét, a válság ellenére idén is mozgásban tartotta az ökoturizmust, eredményes uniós pályázási szisztémát dolgozott ki, és ő képviselte – eddig hiba nélkül – Magyarországot a heiligenkreuzi szemétégetővel kapcsolatos eljárásban.
Salamon Aggteleken nemcsak a turisztikai potenciál kiaknázására mutatott példát, hanem a gyakorlati vidékfejlesztésre is: két, korábban reménytelennek gondolt helyzetű kistelepülést emelt ki a nyomorból a gazdasági esélyt nyújtó nemzeti parki fejlesztésekkel. Sándor Istvánba pedig szakmai alapon végképp nehéz belekötni: a hortobágyi vadlóprogrammal, egy korábban egész Eurázsiában honos faj „visszatelepítésével” olyan nemzetközi hírnevet vívott ki magának, aminek köszönhetően most értetlenkedő levelek sokasága érkezik a miniszterhez a nagyvilágból az elbocsátás kapcsán. Egyébként meg az ő időszakában a HNP szerezte meg az öszszes hazai nemzeti parki végállomású uniós pénz kétharmadát, méghozzá pályázatíró cégek közreműködése nélkül, a belső munkatársak tudására támaszkodva, ami mostanában – mióta az állam úgyszólván kivonult az NP-k pénzeléséből – az eredményesség első számú fokmérőjének számít.

Most itt tart az ügy, megnyugtató rendezésre rövid távon nincs kilátás. És a személyes sorsokon túl az a legaggasztóbb benne, hogy talán még csak az előjátéknál járunk. Hargitai Miklós