2011. január 3. - Az ágazat átszervezése a kormányzaton belül is feszültségeket okoz Az állam és magánérdekeltségek között létrejött összes földbérleti szerződés felülvizsgálatát tervezi a vidékfejlesztési tárca. Úgy tudjuk, a tavaly ismét az agrárminisztériumi felügyelet alá tartozó Nemzeti Földalapnál egyes, különösen az elmúlt két évben kötött kontraktusok vizsgálata már meg is kezdődött. Az állam a több mint egymillió hektár kiméretlen, osztatlan közös földterület sorsát is rendezni kívánja – ami az agrárkormányzaton belül is komoly feszültségeket okoz.
Az Európai Uniótól kapott újabb, a külföldiek magyarországi földvásárlását megakadályozó hároméves moratórium lehetővé teszi, hogy a kormány konszolidálja a hazai termőföldpiacot, új birtokpolitikájával pedig elsősorban a kis- és családi gazdaságok megerősödését támogassa – így összegezhetőek a Vidékfejlesztési Minisztérium vezetőinek év végi nyilatkozatai. Információink szerint ugyanakkor a tárca vezetése nem egységes az új birtokpolitika, de különösen a 2013-tól életbe lépő új uniós agrárpolitikához illeszkedő nemzeti üzemszabályozás kialakításának ügyében. Az ágazati partnerszervezeteknél is megerősített híreink szerint elsősorban a családi gazdálkodás kiemelt támogatása iránt elkötelezett, a gazdakörök soraiból érkezett Ángyán József parlamenti képviselő, illetve a Fidesz „pragmatikus vonalához”, a nagyobb gazdaságok ágazati szerepét meg nem kérdőjelező, a minisztérium közgazdasági-szabályozási ügyeiért felelős Czerván György államtitkár között feszül jelentősebb koncepcionális különbség.
Márpedig a belső viták rendezésére nincs sok idő, mivel az uniós agrárpolitika közelgő változása miatt lépéskényszerbe kerül a magyar agrárirányítás, amennyiben a korábbi tagországoknál már bevezetett, a normatív földalapú támogatás helyett a nagyobb részben a termelési összteljesítménytől függő rendszer (a korábban már nálunk is bevezetni tervezett, de éppen a gazdakörök tiltakozása és az Alkotmánybíróság kifogásai miatt „fennakadt” SPS) lesz a meghatározó. Ekkor viszont három év múlva százmilliárdos nagyságrendben eshetnek el támogatásoktól a hazai gazdák.
A rendszer alapja az úgynevezett „történelmi bázis”, vagyis az adott gazdaságok egy korábbi időszakban regisztrált, állattenyésztést, kiegészítő ágazatokat is magában foglaló mutatószáma, amivel a használt földterületet megszorozva jön ki az igényelhető támogatás összege. Nálunk jelenleg a gyakorlatilag tisztán területalapú (SAPS) rendszer működik, ami miatt már most is súlyos támogatási feszültségek alakultak ki az ágazatban: míg a növénytermesztés viszonylag kiszámítható, folyamatos támogatást kap, az állattenyésztés fő ágazatai közül kettő, a sertés- és baromfitartás gyakorlatilag semmit, a tejtermelés pedig a központi segítség ellenére is veszteséges.
Az új szabályozásnak ezt a feszültséget kellene áthidalnia, ráadásul úgy, hogy közben valamiféle előzetes közlés alapján kellene az EU-nak elfogadnia a magyar gazdaságok „történelmi” termelési bázisszámát. Erre vonatkozó kérésünket egyébként első körben az unió – miként azt Jakab István parlamenti alelnök, a gazdakörök vezetője maga is sajnálattal megállapította –már elutasította.
Így viszont a következő egy éven belül kell kialakítanunk a bázisszámokat, mégpedig úgy, hogy teljesüljön az a kormányzati ígéret is, amely a nagy gazdaságok és kistermelők támogatottsági szintjének kiegyenlítését célozta. A gazdakörök korábban gyakran kritizálták az előző kormányokat amiatt, hogy az agrártámogatások egészének négyötödét az öszszes gazdaság „darabra” öt-hat százaléka, a nagy társas vállalkozások veszik fel. A jelenlegi helyzetben azonban az a realitás, hogy az uniós agrárszabályozásban meghatározó német és francia álláspont érvényesül majd, ami viszont a hazai kistermelőknek nem kedvez. A hivatalos remények szerint uniós elnökségünk javíthat érdekérvényesítő erőnkön, de a szkeptikusabb álláspont szerint még egy olyan gesztusra, amit a földmoratórium meghosszabbításával kaptunk, a közeljövőben aligha számíthatunk. Sőt lehetséges, hogy éppen a mostani kedvező lépés diplomáciai árát kell megfizetnünk a számunkra kevésbé kedvező, „történelmi” alapú támogatási rendszer kényszerű elfogadásával.
A kormányzati agrárirányítás „gazdaköri vonala” szerint ehhez az első megteendő lépés a birtokszerkezet rendezése. Ángyán József kijelentette: a meghosszabbított uniós földmoratórium három évét elsősorban erre kell felhasználni. A birtokügyek kapcsán Czerván György államtitkár is azt hangsúlyozta, hogy a kaotikus viszonyokat rendezni kell. Szerinte az osztatlan, közös tulajdonban lévő földterületek nagysága még mindig eléri az 1,5 millió hektárt, ez pedig akadálya a birtokrendezésnek. A cél az, hogy lehetőség szerint egy tagban művelhessék földterületeiket a gazdálkodók. Ennek bázisán kell megerősíteni a családi gazdaságokat, valamint megteremteni a gazdálkodásukhoz szükséges pénzügyi környezetet. Ebben a folyamatban főszerep jut majd a Nemzeti Földalapnak. Úgy tudjuk, a kistermelők, fiatal gazdák földhöz juttatása érdekében az alapnál az első fél év során felülvizsgálják az összes korábban, de különösen az elmúlt két-három év során kötött földbérleti szerződéseket. A gyakran hangoztatott gazdakörös álláspont szerint azok ugyanis diszkriminatív, tehát a megkötésükkor is érvényes tiltó jogszabályokkal ellentétes körülmények között jöttek létre.
Az érvelés szerint a földalap előző vezetése jogellenesen hirdetett meg több száz hektáros területeket úgynevezett „bérleti egységben”, ráadásul előre fizetendő, esetenként több százmillió forintos bérleti jogszerzési díj kikötésével –ezek megszerzésére kisgazdaságoknak még közösen is valóban csekély volt az esélyük. E pillanatban nem tudható, hogy az esetleges visszaélések hivatalos „kezelése” (például az esetleg felmondott szerződések bírósági ügyeinek vitele) a szintén gazdakörös kézbe – Budai Gyula országgyűlési képviselő, volt Magosz-igazgató irányítása alá – került elszámoltatási kormánybiztosság, avagy a földalap feladata lesz.
Egy, a lapunkhoz eljutott minisztériumi koncepció szerint a már említett, zömmel szintén nagygazdaságok, a korábbi szövetkezetek jogutódjaként működő társas vállalkozások használatában levő területek mintegy harmada esetében az állam élhetne a tavaly óta létező általános elővásárlási jogával, s valamilyen „forráskiváltó” (például állami garanciás kereskedelmi banki) finanszírozási formában lehetne ezeket a területeket is tovább adni a „polgári agrárpolitika centrumába” helyezett családi gazdaságoknak. A terv realitását azonban legalábbis megkérdőjelezi, hogy az idei agrárköltségvetésben mindössze kétszázmillió forint szerepel földkimérések fedezeteként, a teljes terület hivatalos kijelöléséhez viszont a legóvatosabb szakmai becslések szerint is legalább húszmilliárd kellene.
Kire szavaz a nagygazda?
A szabályozás és a birtokpolitika kedvezményezetti körének jelentős átalakítása a kormányerőn belül sem élvez egyértelmű támogatást. A lapunk által megkérdezett, nagyobb gazdaságokban érdekelt ágazati üzletemberek szerint például az állami bérletek körüli átfogó vizsgálódás a Fidesz gazdasági holdudvarához tartozó, vagy a minden kormányt kiszolgáló pénzügyi elithez köthető agrárgazdaságok számára is kellemetlen lehet. A Nemzeti Vagyonkezelő korábbi vezetői köréből származó információink szerint a piacinál lényegesen kedvezőbb állami földbérlet ügyében az elmúlt évtizedben kialakult egyfajta „paritásos rendszer”: ma egyáltalán nem állítható, hogy az ágazati össztermelés bő négyötödét adó nagygazdaságok többsége elsősorban a politika baloldalához tartozna. Sokkal inkább üzleti alapon köttettek egyezségek a földekre, így egyfajta egyensúly alakult ki az ágazat nagygazdái között, amelynek „farvizén”, integrációin keresztül számos kis- és középgazdaság is megtalálta a számítását. A kormányzat tervei ezt az egyensúlyt felboríthatják. Ha viszont a tulajdonreformmal párhuzamosan nem sikerül olyan üzemszabályozási rendszert is kialakítani, ami a már korábban említett uniós átalakításnak is megfelel – és közben képes a hazai átrendeződés miatt várható feszültségeket is kezelni – akkor valóban elúszhatnak a már említett uniós százmilliárdok. Tamás Gábor
