2011. január. 23. - Egész állatsereg vesz körül pár négyzetméteren.
Karnyújtásnyira tőlem fácánok csapata, vadászó, ugrásra kész nyestek,
görények. A vaddisznó félelmetes agyarait vicsorgatva néz rám. Semmi
okom az ijedségre, egy preparálóműhely állatkertjében vagyok. A szakember, dr. Mészáros László már általános iskolásként tudta, hogy milyen pályára készül. A természet, az állatok szeretete miatt hetente lement diáktársaival a veszprémi állatkertbe, ahol a város iskolásainak biológiaszakkört tartottak. Mivel a középiskola elvégzése után nem vették fel az ELTE biológusi szakára (tizenháromszoros volt a túljelentkezés), a vadasparkban kapott munkát mint állatgondozó. A legendás igazgató, Kasza László javaslatára végezte el Mosonmagyaróváron az Agrártudományi Egyetemet, ahol beavatták későbbi hobbijába.
- Nagy Imre, aki a győri állatkert igazgatója volt, hetente egyszer átjött az egyetemünkre, ahol a zoológia tanszéken állatokat preparált. Senkit nem vett maga mellé, velem csak azért tett kivételt, mert előtte a veszprémi állatkertben dolgoztam. Egy évig mást nem csinálhattam, csak figyeltem a munkáját, s állandóan mondanom kellett - persze latinul - az állatok csontjainak a nevét. Utána már én is beszálltam a munkába: a kitömött állatok az egyetem négy tanszékére kerültek, illetve a felesleget eladtuk múzeumoknak, iskoláknak. Volt rá példa, hogy másfél nap alatt éjt nappallá téve 600 forintot kerestem a preparálással, ami abban az időkben nem volt rossz pénz.
Előtte az állatkertnél 1200 forint volt a havi keresetem. Idős tanítómesterem később már nem vállalta az utazást, így egyedül maradtam a rengeteg munkával. Nagyon sok borzzal, ürgével, rókával foglalkoztam, az ezerféle madárról nem is beszélve. Egyszer beállított az egyetemre a megyei pártbizottság első titkára azzal, hogy preparáljam ki neki a hétvégén lőtt kócsagját. - Ez védett állat, - mondtam, - nem vállalhatom el. - Tudom, - hangzott a válasz, - a törvényt mi hoztuk, de ránk nem vonatkozik.
A tanszékvezetőm is arra intett, hogy - ha továbbra is szükségem van a preparálóhelyiségre és a segítségükre - mielőbb álljak neki a munkának. Mit tehettem ezek után? Más történet: ma is előttem van az a részben fehér színű fácán - tudományos nevén parti albínó- , amit egy vadászkutya tépett anatómiai pontossággal több darabra. Meg is kérdeztem azonnal a gazdájától: az eb nem hentesüzletben tanult véletlenül?
A Veszprémben élő, 64 éves Mészáros László 1972-ben került vissza a megyeszékhely állatkertjébe, ahol rábízták a zoológiai osztály vezetését. Ez annyit jelentett, hogy gyakorlatilag szakmailag ő irányította a vadasparkot, többek között intézte az állatok adásvételét, cseréjét az európai országok vadasparkjaival és a nyugati állatkereskedőkkel, akikkel szinte napi kapcsolatot tartott. Nemcsak külföldön, idehaza is kellő szakmai rangot vívott ki magának: a hazai állatkertek szövetsége szakmai bizottságának elnökévé választották, a Magyar Tudományos Akadémia veszprémi albizottságának tagjává kérték fel.
Keserűen beszélt az utolsó két igazgatójával eltöltött évekről, illetve hónapokról, mert, mint mondta, nem a végzettségük miatt kerültek magas pozícióba, a szakmában nem volt jártasságuk, ezért is hoztak szerinte rossz döntéseket is. Az meg kimondottan felháborította, amikor a vele utolsónként együtt dolgozó direktor az egy-két hónapja az állatkertbe került pályakezdőtől kérdezte meg a háta mögött, hogy jó döntést hozott-e helyettese, amikor a kiskereskedőktől a vásáron megvett vagy két tucat madarat, hogy tovább gazdagítsa az állatkert létszámát. Mészáros László időközben elvégezte a soproni egyetemen a felsőfokú vadászati és vadgazdálkodási tanfolyamot. A Magyar Tudományos Akadémián elfogadták pályázatát, hogy megszerezhesse a kandidátusi fokozatot. Ez utóbbi elvégzéséhez azonban már nem járultak hozzá a városi tanács vezetői, nehogy az igazgatója fejére nőjön...
Az ehhez hasonló esetek, a mindennapi stressz teljesen felőrölte idegeit -sokasodtak szívpanaszai-, ezért úgy döntött, hogy az élete fontosabb szeretett hivatásánál. Közös megegyezéssel távozott a vadasparkból. (Megítélése szerint bizonyos történések miatt előbb vagy utóbb úgy is félreállították volna bosszúból.)
Amikor az állatok kidolgozásáról kérdezem, azt mondja, szívesen beszél kedvenc időtöltéséről, de ne várjak tőle túlságosan szakszerű leírást, ugyanis tudását az unokáinak kívánja átadni.
- Természetesen az a legelső, hogy az állat testéről lemossuk a sarat, a vért, az egyéb szennyeződéseket. Ezt követően a hasánál felvágjuk, majd a test eltávolítása után a bőrt, mint egy kesztyűt, kifordítjuk. A lenyúzott bőrről rendkívül alaposan le kell szedni a zsiradékot, mert, ha nem, akkor az idővel erjedni kezd, s később kilyukad. Ezt a felületet hígított arzénnal - az elmúlt években már eulán nevű vegyszerrel - átitatjuk, majd ezt közömbösítjük ecetes, samponos oldattal. Az állatok agyvelejének a helyére moha kerül, majd megszárítjuk a lenyúzott bőrt. A szemeket üvegszemekkel pótoljuk, a test helyére pedig fagyapotból kialakított műtest kerül. A szárny- és lábcsontokat különböző vastagságú dróttal erősítjük meg, hogy azokat később hajlítgatni tudjuk. Sok preparátor munkája azért nem hiteles, mert nem tudják jól beállítani az állatok mozdulatát, mert kevés vagy éppen semmi időt nem töltöttek a megfigyelésükkel, viselkedésük tanulmányozásával. A munka végén az elkészült kisállatokat egy falapra, a madarakat pedig ágakhoz erősítjük.
A szakember azt mondja, hogy a kitömés szempontjából a legnépszerűbb állat a fácán, amelynek márciusban a legszebb a tolla, csak akkor éppen nem vadászható. Az embereknek más jószágok is tetszenek, csak hát a kisemlősöknek és a madaraknak szinte száz százaléka védett. Ha valaki az út szélén talál mondjuk egy elpusztult, védett madarat, nem viheti a preparátorhoz, mert az csak a környezetvédelmisek engedélyével veheti át. Márpedig magánszemélyek védett állatra nem kapnak hozzájárulást, a tetemet ugyanis le kell adniuk a nemzeti parkosoknak, vagy otthagyni az út szélén, hogy az állat visszakerüljön a természet körforgásába - magyarán a többiek megegyék.
Engedélyt kitömésre múzeumok, oktatási intézmények kapnak, ahol bemutatják az állatvilág legszebb, legritkább példányait. Hogy mégis mivel kereshetjük fel a preparátort? Vihetünk hozzá például vadkacsát, dolmányos varjút, szajkót, vadlibát, vadnyulat, őz- és vaddisznófejet.
Beszélgetésünk végén Mészáros László megjegyezte, a háttérből figyeli a veszprémi állatkert fejlődését. Elismeréssel beszélt a vadaspark igazgatójának, Török Lászlónak a munkájáról, aki szakközépiskolai tanulmányainak végeztével nála töltötte szakmai gyakorlatát. Mátételki András
