2011. február 1. - Nyílt levél dr. Pálinkás Józsefnek, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének TISZTELT ELNÖK ÚR!
Magyar Tudományos Akadémia energiastratégiai munkabizottsága megjelentette állásfoglalását a megújuló energiaforrások hasznosításáról. A füzet sürgeti a Duna energetikai célú hasznosítását, és a folyó magyarországi szakaszán több duzzasztómű építését javasolja.
Az Akadémia a nyolcvanas évek elején elsőként emelte fel szavát a dunai duzzasztóművek létrehozására kötött magyar-csehszlovák államközi egyezmény ellen, a nyolcvanas évek végén pedig, Szentágothai János elnöksége idején döntő szerepe volt abban, hogy tudományos és politikai fórumokon fokozatosan túlsúlyba került a vállalkozás ökológiai kártékonyságát, gazdasági értelmetlenségét leleplező szakszerű érvelés. Igaz, később Horn Gyula kormányát az Akadémia akkori elnöke és egyes vezetői támogatták a politikai botrányba fulladt Nemcsók-terv megvalósításában, a testület azonban ekkor sem állt ki nyíltan az építkezések pártolói mellett. Erre a rendszerváltozás óta nem akadt példa, egészen a mostani állásfoglalás közzétételéig.
A magyar környezetvédők értetlenül, döbbenten fogadták az iratot, amely szakít ezzel a hagyománnyal, élesen szembehelyezkedik a Berczik Árpád, Láng István, Vida Gábor és más akadémikusok vezette kutatások eredményeivel, a nemzetközi fórumokon 1990 óta képviselt hivatalos magyar állásponttal, valamint a hazai közvéleménnyel, amely az évtizedeken keresztül folyt vitákból azt a következtetést vonta le, hogy egyes szlovák politikusok és magyar szakmai csoportok presztízsérdekein kívül semmi sem szól e költséges és természetromboló elképzelések erőltetése mellett.
Az MTA stratégiai program szerzői által képviselt, bátran túlhaladottnak mondható felfogásnak egyértelműen ellene mondanak az Európai Unióban érvényes környezetvédelmi normák. Ez utóbbiak az elővigyázatosság elvére hivatkoznak, s tartózkodásra intenek a nagyléptékű, durva beavatkozásoktól, amelyek következményei olyan bonyolult és összetett rendszerek esetében, mint amilyen egy folyó élővilága, kiszámíthatatlanok. Az ökológiai rendszerelmélet belátásait visszhangozzák az unió vízkeretirányelvei is, amelyek nem engedik meg, hogy egyes haszonvételekre rendszer-összefüggéseiktől elvonatkoztatva készüljenek tervek, számítások. A multidiszciplináris kutatások eredményeit bemutató tanácskozások - az elsőt az MTA vendégeként a Duna Kör és a WWF rendezte e tárgyban 1988 szeptemberében, a legutóbbit tavaly októberben a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa hívta össze - újra és újra megerősítették, hogy a felszíni és felszín alatti vizek, ivóvíztartalékok, illetve az ehhez kapcsolódó élővilág és nedves területek értéke messze meghaladja az itt előállítható áram értékét. Megújulónak sem nevezhetjük ezt az energiaforrást, mert kiaknázása maradandó pusztítást végezne s végzett már az eddigiekben is számos természeti forrásban (vízkivételi lehetőségek, ivóvíztartalékok tisztasága, a folyó öntisztuló képessége, halállománya, ökológiai folyosók, kapcsolat a mellékfolyókkal és parti nedves területekkel, talajvízszint megváltozása stb.).
Engedd meg, kérlek, hogy felhívjam a figyelmedet a füzet 93. és 94. oldalán olvasható tárgyi tévedésekre és csúsztatásokra, melyekre a szerzők hibás következtetéseiket alapozzák.
„A politikai aspektusokkal és a még nyitott hágai perrel nem foglalkozunk... megegyezésre mindenképpen szükség van."
Aki a megegyezést szorgalmazza - méltán -, annak, bizony, foglalkoznia kell a hágai Nemzetközi Bíróság állásfoglalásával és az ennek végrehajtásáról folyó kétoldalú tárgyalásokkal, valamint egyéb releváns nemzetközi jogi dokumentumokkal. Ezek nem hagynak kétséget afelől, hogy Szlovákia a Magyar Köztársaság tulajdonát képező víztömeget használ tizennyolc éve áramtermelésre, semmibe véve a nemzetközi jogot és az Európai Unió méltányos ideiglenes vízmegosztásra tett 1993-as javaslatát. A magyar-szlovák tárgyalások, sajnos, holtpontra jutottak, egyrészt a szlovák fél hajthatatlansága következtében, másrészt a magyar álláspont lanyha és ellentmondásos képviselete miatt. Ez utóbbit az magyarázza, hogy a gátépítés megszállottjai újra és újra erőteljes nyomást gyakorolnak a mindenkori kormányokra, és nyíltan agitálnak a hivatalos magyar állásponttal ellenkező meggyőződésük mellett. Erről természetesen a szlovák fél is értesül, tehát kivár.
„Miután... a Duna visszafordíthatatlan elterelése már tényszerűen bekövetkezett, a magyar fél (a tényeket »papírtigrisnek« tekintve) döntésével gyakorlatilag lemondott a bősi vízerőműből a magyar felet joggal megillető haszonról, és nem építette meg a tervezett és már elkezdett nagymarosi vízerőművet."
A Duna elterelése (tényszerűen) 1992 októberében következett be. Ezt megelőzően a magyar fél, kétesztendős eredménytelen alkudozás után, 1992 tavaszán éppen azért jelentette be, hogy megszűntnek tekinti az 1977-es államközi szerződést, mert a folyó elterelésére tett egyoldalú szlovák lépéseket nem papírtigrisnek tekintette, hanem szerződésszegésnek. Ezzel Magyarország lemondott:
1. a további tettleges együttműködésről a folyami ökoszisztémát végzetesen károsító terv végrehajtásában, 2. a vízlépcsőrendszer fenntartásának tetemes költségeiről, melyek az ökológiai, erdő- és mezőgazdasági, halászati, turisztikai és egyéb veszteségekkel együtt erősen kérdésessé teszik a rendszer gazdaságosságát, 3. „lemondott" a kártételek egy részéről is: megmenekült a Dunakanyar, miközben a Szigetköz az eredeti szerződés szerinti vízmegosztás következtében súlyos károkat szenved.
Viszont nem mondott le az ország elidegeníthetetlen jogairól a Dunával kapcsolatban, amelyek így váltak perben érvényesíthetőkké s a következetes magyar külpolitika alapjává. Az eredeti szerződés szerinti együttműködés ténye természetesen megsemmisítette volna és ma is megsemmisítené a magyar igények jogalapját. Aki ilyen értékelést nyújt, mint az MTA stratégiai program szerzői, annak ezzel a ténnyel tisztában kell lennie.
„A Duna Budapest alatti szakasza jól hajózhatóvá válna, ez az EU érdekeit is szolgálná, és az minden bizonnyal támogatná is."
A Duna magyarországi szakasza hajózható, a hajózási feltételek megfelelnek a vízi út nemzetközi (ENSZ - EGB) besorolásának, de javításra szorulnak: a hajózó útvonal kitűzésének módosítása, karbantartása, az informatikai feltételek javítása, az intermodális csomópontok: kiépítése - a kikötők fejlesztése - a szakértők szerint sokat segítene. (A duzzasztóművek zsilipjein való áthaladás pedig rontana.) De különösen a hazai folyamszakasz adottságainak megfelelő, kisebb merülési mélységű hajók és uszályok alkalmazása adhatna új lendületet a vízi közlekedésnek és szállításnak, ráadásul egy nagy hagyományú hazai iparág, nevezetesen a hajóépítés újjászületéséhez is hozzájárulna. Azonban a folyami szállítás és közlekedés terén a magyar részesedés növelésének szerények a lehetőségei. A hajózóút kiszélesítéséhez vagy mélyítéséhez fűződő hazai ágazati törekvések mögött nem áll reális gazdasági érdek, ezért próbálkoznak állhatatosán azzal, hogy ambícióikat az adófizetőkkel finanszíroztassák. Annál inkább így kell tenniük, minthogy az EU, az MTA stratégiai program vélekedésével ellenkezőleg, ténylegesen nem támogatta e törekvéseket, és Magyarország a transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére szánt TEN-T pályázati forrásokból alig részesült, és amit kapott, azt a Ferihegyi repülőtér fejlesztésére kapta.
„Az erőművek megváltoztatják a folyó vízsebességét, és vízszintemelkedést is okoznak. Ezek környezetvédelmi szempontból és árvízvédelmi okokból valószínűleg nem jelentenek gondot."
A vízszint a duzzasztott térségben emelkedik, a vízlépcsők alatt viszont süllyed a meder, s vele együtt a talajvíz szintje is. Ez a parti szűrésű vízkivételi rendszerek működésében igenis gondot jelent: kolmatáció, kiülepedő szennyeződés, eliszaposodás a duzzasztott szakaszon. Ugyanitt a töltéseket magasítani kell, ezek elszakítják a vízparti településeket és a mentett oldal élővilágát az árterektől. A Dunába ömlő patakok és szennyvízcsatornák bevezetését ezek után zsilipeknek, szivattyúknak kell biztosítaniuk. Mindez, „valószínűleg'', gondot jelent. Nem is beszélve a folyam menti nedves területek páratlanul értékes élővilágáról, amelyet a talajvízszint és a vízjárás mesterséges változásai kedvezőtlenül érintenének. A veszélyeztetett értékek jelentőségére vall, hogy a javasolt vízlépcsők hatásterületén több nemzeti park, tájvédelmi körzet és Natura 2000 terület található.
„A vízlépcsők javítanák az árvízvédelmet."
A dunai árvízvédelem nem igényel ilyen léptékű és költségigényű új beavatkozást.
„A szigetközi Duna-ág vízpótlására létesített dunakiliti duzzasztómű 20-25 MW villamos teljesítményű vízerőmű építését tenné lehetővé. Az erőmű viszonylag csekély költséggel megépíthető volna."
A Duna egyoldalú elterelése után Dunakiliti szerepét a határon túl létesített dunacsúnyi duzzasztómű vette át. A kiliti mű üzembe helyezése tehát csak szomszédaink jóváhagyásával és együttműködésével lehetséges ma már. Ez az együttműködés vitathatóvá, egyes nemzetközi jogászok szerint semmissé tenné a hágai folyamatban képviselt magyar jogigények alapját, nevezetesen azt, hogy az 1977-es államközi szerződés szerinti együttműködés a két ország között megszűnt, s csak a nemzetközi bíróság útmutatását követő átfogó rendezés keretében állítható helyre.
Elnök úr! Nem tisztem eldönteni, hogy elfogultság, rosszhiszeműség vagy csak hanyagság késztette az MTA energiastratégiai programjának szerzőit arra, hogy figyelmen kívül hagyják a fenti összefüggéseket. Kötelességemnek érzem viszont, hogy figyelmeztesselek e füzet megjelentetése az Akadémia hitelét kockáztatja, s rossz, igen rossz ügyet szolgál. ŐSZINTE TISZTELETTEL: LÁNYI ANDRÁS
