2005. február 26.
A Műcsarnok előtt kilométeres a sor. Ott emberek állnak, az Időkeréken túl pedig traktorok. Budapest népe napok óta traktornézőbe jár a Felvonulási térre. Van látványosság, házilag gyártott óriásplakáton halálra ítélt, fölakasztott mezőgazdaság látható, a földön ketrecek, azokban birka, tyúk és néma kacsa, a kondérokban gulyás-, birka- meg vaddisznópörkölt fő. A tüntető gazdáknak öreg pestiek teát, bort és pálinkát hoznak, s azt mondják, 56-ban ti segítettetek, most rajtunk a sor.
- Miért beszélnék magának és az újságjának? Úgyse azt fogja leírni, amit mondok. Meg most már késő. Mert az én gondom az, hogy van 500-600 tonnányi búzám, kukoricám. Pár évvel ezelőtt még minket kerestek meg, hogy megvegyék és elvigyék, most meg áll a búzám, a kukoricám a raktárban, Somogyban, Balatonmárián. Ne kérdezzen engem arról, hogyan lettem gazdálkodó. Hát úgy, hogy köztisztviselő voltam húsz évig. Gépkocsivezető. Aztán nekem a rendszerváltás azt hozta, hogy egy hétfői napon azt mondták, köszönjük. Ezt is megírja? Hogy sírok? Hát hiszen már a raktározási díjat sem tudom fizetni. Tudja, hány éves ez a traktor? Tíz. Kölcsönből vettük, húsz évre. Hány éves voltam akkor? Negyven. Úgy kezdtük a fiammal a gazdálkodást, hogy volt föld is. 300-400 hektár. Azt most el kell adni. Ha a búzánkat, a kukoricánkat tudtuk volna eladni, akkor vehettünk volna gépeket, finomabbakat. De nemhogy a 2004-es, de még a 2003-as búzám, kukoricám is ott áll a raktárban. És nem kell senkinek. A külföldi hozzá be a magáét. És nem abban a minőségben. Hogyan magyarázzam én el magának a különbséget? Jöjjön ki hozzám holnap is, hozok én magának egy szál somogyi kolbászt. Megkóstolja, aztán bemegy a boltba, és ott is megkóstol egy kolbászt. Azt írja meg, hogy a bank vinni akarja a gépeket. Meg azt is, hogy ha ez a tüntetés nem sikerül, akkor én már a földet föl se szántom. Amit meg belevetettem ősszel, az marad ott. Azt írja meg, hogy László vagyok és Balatonmáriáról tíz traktorral jöttünk. Leírta? Meg hogyha ez a tüntetés nem sikerül, akkor fölsorakozhat akár tízezer rendőr is, mert mi a traktorjainkkal elindulunk. Ne nézze már annyira, hogy sírok.
- Azt mondja meg nékem, miért tüntet?
- Hogy megkapjuk, ami jár.
- És mi jár maguknak?
-Pénz.
- Mennyi?
-Több millió.
- Új a traktora?
- A nyáron jött.
- Mennyibe került?
— Passz. A főnök szokta intézni. A főnök mondta múlt szombaton, mikor raktuk a fát az erdőről a pótkocsira, hogy „gyerek, hétfőn indulsz Pestre, két napra demonstrálni!" Lett belőle már négy. Az éjjel is a traktorban aludtam. Én vagyok a főnök traktorosa. Meg minden. A főnökék a családi vállalkozók.
- A főnöke helyett tüntet?
— Õérte is, kérem, meg mert szeretnék tovább dolgozni. Húszéves vagyok, nekem ez tetszik, ezt tanultam, gépész szakmám van.
- És földje van-e?
— Csak szeretnék. Földje az öregapámnak van, 24 hektár. Abból 14-et beerdősítettünk, felszántottunk, aztán kis fákat ültettünk bele.
- A nevét megmondja?
– Fodor Krisztián vagyok Bősárkányról.
— Bokodi Sándor, ön gazda?
- Fehér vármegyéből, Mányról. Én kérem nem a kárpótlás után lettem gazda; már 1980 óta ezt csinálom. És nyugodtan meg lehet írni, hogy innen addig senki nem megy el, míg a 14 pontos követelésünket maradéktalanul nem teljesítik.
- Bokodi Sándor a 14 pontból az ön számára melyik a legfontosabb?
-Mind. Például az, hogy ne kötelezzenek arra, hogy a kombájnjaimat, vagyis a magajáró betakarító gépeimet 70-80 ezer forintért rendszámmal lássam el. Kérdem én, mi szükség van erre, mikor az a kombájn egy évben jó, ha egy hónapot van használva. Ez kérem bújtatott adó. Tudja, mi vagyok én? Egyike annak a nagy marhának, aki nemcsak szántóföldi növénytermesztésben érdekelt.
– Hány marhája van?
— 104. Ebből 24 magyar szürke. A feleségem tart még 15 Holstein- tehenet, mellette van rackabirkánk meg lovak. Kedvesem, nekem három gyerekem van, aki mind ebbe, a magyar földbe kapaszkodna.
-Hány hektárba?
- Ötszázba és a banki kölcsönöm eléri az ötvenmilliót. Kedves, amit itt lát, az egy erődemonstráció, de csak mert a traktorainkkal ide kaptunk engedélyt. Egyelőre mi csak kérünk. De ha kell, elmegyünk a legvégsőkig, hogy potenciálisan megbénítsuk ezt a kormányt.
– Miért akarják eltöröltetni a főfoglalkozású gazdálkodók státusát?
— Kedvesem, 1980 óta engemet már hívtak egyéni gazdálkodónak, kistermelőnek, őstermelőnek, most meg családi gazdának. Mindig ugyanazt csináltam. De főfoglalkozású gazdálkodóként elesnék olyan vállalkozásoktól, amelyek mellékjövedelmet adnak. A gépemmel nem végezhetek bérmunkát, a fogatommal nem vihetnem el önt esküvőre, és aratni sem mehetnék el a földjére. De hát élnem kell, a törlesztőrészleteket fizetni, ráadásul volt két aszályos évünk. Mondjam inkább úgy, hogy az asszonyokat is lopva szeretik, holott azt se volna szabad?