2011. július 4. - 7600 kilométeres félkör miatt nem növekedhetne tovább a sivatag Egy évtizede tervezgetik, öt éve politikai döntés is született róla, megvalósítani viszont csak most kezdik – Szenegálban az első 15 kilométeres szakasz „építésével” hamarosan megkezdődhet a Szahara feltartóztatására kitalált növénysáv, a Zöld fal kialakítása. A hosszú távon akár az éghajlat befolyásolására is alkalmas projekt sikerét most elsősorban az időjárás veszélyezteti.
Az előnevelt facsemeték (csaknem 400 ezer példány) már várják az ültetést, a rendkívüli aszály azonban meghiúsíthatja a terveket: a talaj túlságosan száraz, és a palánták öntözése is egyre nehezebb (egyelőre vezetékről szállítják a vizet egy távoli ásott kútból). Ám ahogy az esős évszak beköszönt, azonnal hozzákezdenek a munkához, a sivatag ugyanis addig sem tétlenkedik – a Szahara kiterjedése évente legalább tízezer négyzetkilométerrel (Magyarország területének a kilencedével) nő.
Az érintett afrikai országok évtizedes nagy terve arról szól, hogy egy széles, a sivatag számára átjárhatatlan növénysávval kötik meg a homokot, megállítva a szél segítségével mozgó dűnék terjedését is. A teljes Zöld fal 7600 kilométer hosszan zárná félkörbe a száraz területeket, ebből Szenegálra 533 kilométer jutna. A megvalósítást az Afrikai Unió segíti.
A faltól a homok megállításán túl meglehetősen komplex hatást várnak a kutatók. A növénysáv nemcsak a homok mozgását, hanem a szél erejét is csökkentené, árnyékot adna, párásítaná a levegőt, és megkötné a csapadékot. Ezáltal a térségben az éghajlat, illetve a talaj összetétele is módosulna, segítve más növények megtelepedését, valamint a mezőgazdaságot. Az ötlet egyszerűnek tűnik, a kivitelezés azonban – amelynek előkészületeiről a Le Monde számolt be –meglehetősen bonyolult: a sivatagban nem véletlenül gyér a növényzet, hanem azért, mert nagyon kevés faj viseli el a szinte állandó szárazságot és a speciális talaj minimális tápanyagtartalmát. A projekt elmúlt három éve azzal telt, hogy botanikusok, agronómusok és ökológusok segítségével kísérleti úton megpróbálták kiválasztani azokat a növényeket, amelyek nemcsak túlélni, hanem növekedni is képesek lehetnek a sivatagi környezetben. Több akáciaféle mellett a kínai datolyaként is ismert tüskés ziziphus jujuba, illetve a szintén ehető gyümölcsöt hozó sivatagi szilva lett a befutó. A kiválasztásnál nemcsak az igénytelenség volt döntő szempont, hanem az is, hogy kizárólag olyan növényeket ültessenek, amelyeknek a fája sem építő-, sem tüzelőanyagnak nem igazán alkalmas – ellenkező esetben nem sok maradna a falból.
A kutatók nemcsak a növények összeválogatásával és a megfelelő növénymintázat kialakításával szeretnék növelni a Zöld fal életesélyeit, hanem azzal is, hogy a növénytermesztésre valójában alkalmatlan váztalaj termőképességét különféle, a tápanyagokat a levegőből megkötni képes baktériumokkal igyekeznek fokozni. Vagyis távolról sem egyszerű növénytelepítésről van szó: valójában a sivatag újraélesztésével próbálkoznak. Hogy mekkora sikerrel, az nagyjából az évtized végére fog kiderülni – és akkor is kizárólag biológiai értelemben. Az első szakaszt ugyanis kiemelten figyelni és őrizni fogják, másutt azonban könnyen előfordulhat majd, hogy az élő sövényt mégiscsak fölégetik, vagy az állataikkal föllegeltetik a helyiek. Hargitai Miklós
