Fekete Istvánnal ballag az idő a régi Rózsa utcában (sonline.hu)

2011. augusztus 27. - 1910-ben családjával együtt Gölléből Kaposvárra költözött egy frissen nyugdíjazott római katolikus kántortanító. Négy élő gyermeke volt akkor a barna hajú, pödrött bajuszú pedagógusnak: az elsőszülött István és három kislány. A családfőt Fekete Árpádnak hívták; nem ivott, nem dohányzott, s minden tekintetben kemény, fegyelmezett ember hírében állt.

Fia, a tízéves István most a Rózsa utca 13. számú házba, az anyai nagyszülőkhöz került, majd ő is a Honvéd utca 72. alatt lakott egy rövid ideig. Az átmeneti szállások után a valódi otthont megint csak a Rózsa utcában, de már a felújított 2. számú házban alakította ki magának a Fekete család. (A költözködésben készséges göllei fuvarosok nyújtottak nekik úgyszólván elháríthatatlan segítséget.)

„Az új házat – ami csak nekünk volt új, bár legföljebb tízéves lehetett – apám tizennégyezer koronáért vette, és mindenképpen meg lehettünk vele elégedve. Két nagy szoba az utcára, egy kisebb az udvarra, előszoba, konyha és mellékhelyiségek. Nekünk nagymamával a kisebb szoba jutott, apáméknak pedig a három lánnyal az egyik utcai nagy szoba.” Utolsó könyvében, a Ballagó idő című önéletrajzi regényben emlékezik így Fekete István az utcával párhuzamos gerincű, négyablakos, földszintes polgárházra, amelyet korábban a betegsegélyező orvosi rendelője bérelt.

Az épület külső megjelenése mára teljesen leegyszerűsödött, az egykori homlokzatdíszekből nem sok maradt. A ház azonban – a századfordulóra jellemző városi lakóház-építészet tipikus példája – őrzi még eredeti tömegét és nyílásrendjét (a zárópárkány sem változott), és körbetekintve az utca egy időben készült épületein, könnyen elképzelhetjük, milyen is lehetett Fekete István gyermekkorában. Az utcai ablakok vakolt keretek közül szemlélhették a külvilágot; a fal síkjából kiugró, festett, vakolt lábazatot láthatott az arra járó; a homlokzati felületet pedig képzeletben akár be is kváderezhetjük. A kapu is más, mint hajdanán volt, amikor talán éppen valamelyik neves kaposvári lakatosmester munkáját nyitogatva lépett ki az utcára az iskolás Fekete István.
„Ez a ház a mienk volt, ahol nem fizettünk árendát, azaz lakbért; amit benne és körülötte építettünk, ültettünk, javítottunk, az is a mienk volt; a szomszédok érdektelenül jóindulatúak, s az utca, a mi utcánk, a Rózsa utca kétségtelenül szép és csendes utca volt.”
A kamaszodó István, azaz „Mestörpista” már Kaposváron, a Petőfi utcai iskolában fejezte be a még Göllében elkezdett ötödik elemit. 1910–11-ben a helyi főgimnáziumban tanult, ahol azonban nem érezte jól magát a kötöttségeket nehezen tűrő, áldott jónak és szelídnek saját bevallása szerint sem nevezhető fiú. Mivel több tárgyból is megbukott, szülei átíratták a polgári fiúiskolába, ahol sokkal jobban ment neki a tanulás. 1915-től már a felső kereskedelmi iskola (a későbbi közgazdasági szakközépiskola) padjait koptatta. De tovább koptatta szülei idegeit is, mert az 1916/17-es tanévben újra csak megbukott… Miután ezt az osztályt ismét kijárta, és egy előkészítő tanfolyamot is elvégzett, 1918 tavaszán úgynevezett hadiérettségit tett, majd bevonult katonának. Nagyon vázlatosan így foglalható össze az a nyolc év, amíg Fekete István a megyeszékhely polgára volt.
Számára mindvégig meghatározóak voltak, s a későbbi író természet- és emberszeretetének is forrásává váltak a göllei és kaposvári tapasztalatok. Iskolai kudarcainak hideglelős emlékét jórészt feledtették a pajtásaival kialakított és nemritkán az író haláláig tartó barátságok. Közülük néhányat az irodalomba is átemelt: egyik polgári iskolai osztálytársa, az 1948-ban elhunyt Kondoray Béla mindmáig „Bütyök”-ként él a Tüskevár-olvasó ifjúság képzeletében. Bár a zaklatott kamaszkorban megismert Kaposvárt az író nem ábrázolta azzal a bensőséges szeretettel, mint a kisgyermekkor Gölléjét, a sokszor kritikával szemlélt, sőt eleve elutasított városi környezet is mélyen és pozitívan megérintette. (Talán érdemes felhívni rá a figyelmet, hogy a Fekete István által megismert Kaposvár a várostörténet egyik legvirágzóbb korszakát élte.)
Akkoriban, a huszadik század első éveiben még kevesen sejthették, hogy a Kaposvári Városszépítő Egyesület 1984. április 20-án emléktáblát helyez majd el a Rózsa utcai lakóházon. „A legnemesebb honismereti mozgalom az övé! – méltatta Fekete Istvánt avatóbeszédében Takáts Gyula költő. – Egyéni utakon járó magyar író, aki jelentős műveket hagyott hátra. Könyveiből harmónia és tiszta és egyszerű bölcsesség sugárzik. Hitének mélysége vitte közel az elemekhez és az emberekhez. Szeretete egyetemes.” Szerencsére mind több szakember akad, aki szívügyének tekinti az életmű feltárását és gondozását, köztük F. Bodó Imre agrármérnök, a dombóvári Fekete István Múzeum megalapítója, Horváth József gyenesdiási bibliográfus és Sánta Gábor szegedi irodalomtörténész.

Amikor azonban felavatták a kaposvári emléktáblát, évtizedek óta nem a Rózsa, hanem a Marx Károly név állt az utcanévtáblákon. „Úgy éreztem: a Rózsa utca – amelynek azóta már négy neve is volt, hódolva az idő mulandó nagyságainak – már befogadott” – írta a Ballagó időben Fekete István. Lehet, hogy négynél kevesebb nevet viselt az utca azóta, de nem is ez a fontos. Sokkal inkább az, hogy a marxizmus félistenként emlegetett megalapítóját abban az időben (a regény 1970-ben jelent meg) nem lehetett „az idő mulandó nagyságai” közé sorolni. Mivel azonban a Budapesten munkálkodó cenzorok nem tudták, hogy az utalás mire vonatkozik, az érdekes mondat benne maradhatott a könyvben…
A Rózsa utca neve egyébként már jóval korábban megváltozott: 1921 májusában gróf Apponyi Albertről, a kor legtekintélyesebb magyar politikusainak egyikéről nevezték el, akit azon a tavaszon a város díszpolgárának is megválasztottak.

Erről mesélt most nekünk az állatok és a fiatalok nyelvén nagyon értő Fekete István régi Rózsa utcája, amely most újra gróf Apponyi Albert nevét viseli. A Vuk és a Tüskevár szerzője azonban nem csak állatregényeket írt. Bár a vadász-, természet- és ifjúsági irodalom legjelentősebb alkotói közé sorolják, ő magát nem tartotta ifjúsági írónak. Sokoldalú szerző volt: írt regényt, elbeszélést, regényes életrajzot és önéletrajzot, drámát, verset, tankönyvet, tudományos művet – és írt filmforgatókönyvet is. Tucatnyi forgatókönyv fűződik a nevéhez, köztük játékfilmek és mezőgazdasági oktatófilmek egyaránt vannak. (Elsőként, 1941-ben a Dr. Kovács István című játékfilm forgatókönyvét írta meg.)
Legközelebb egy olyan intézménybe térünk be, ahol filmélményeket szívhattak magukba a szórakozás modern formái iránt is fogékony kaposváriak. Balogh Krisztina Kaposvár főépítésze, Nagy Zoltán helytörténet-kutató