2011. november. 19. - Aki amatőrként vadászatra téved, a lövést mindig tátott szájjal figyelje A késő novemberi hideg napsütésben lövés zaja töri meg a már-már éteri csendet. A dörrenés megismétlődik egyszer, kétszer, sokszor, a szántó felől beszéd hallik, majd szaggatott sípszó hasít a levegőbe. Egy kutya felugat, miközben kósza madártollakat visz a szél.
Csend, béke, természet, hideg, fácán, keresés, vizsla, puska, lövés, halál. Ezek a szavak zakatolnak a kívülálló fejében, aki vendégként csöppent egy ismeretlen világba, s rögtön hajtó lett belőle (legalábbis papíron - a vadásznapló tanúsága szerint), ám a hajtás helyett inkább csak bámészkodik, és próbálja feldolgozni a látványt, amint tüzes puskacsövek üldözik a bokorból felszálló fácánkakast. S az egyik előbb-utóbb el is találja azt. A gyönyörű vörösesbarna színekben pompázó test tompa puffanással ér földet.
- Dögre esett - állapítják meg kórusban a szakértők, ami lefordítva annyit tesz: már a lövés pillanatában, azaz a levegőben elpusztult.
A vizsla feszült figyelemmel várja e pillanatot, majd mikor a madár rövid vitorlázás után földet ér a szántón, nekiiramodik, hogy szájában hozza gazdája elé, kinek lábánál pár perc múlva már kupacban gyűlnek az élettelen testek. Egyszer csak egy fekete labrador fut be a képbe, majd felmarkol egy jól megtermett tyúkot, hogy néhány pillanat múlva saját, pár tíz méterre álló gazdája cipőorra elé ejtse. Ő Robi, Zalaszentmihályról, akit Cziráki Gábor hozott fácánvadászatra a zalaszentgróti Új Barázda Vadásztársasághoz.
Egy ilyen eseményen igencsak elkél a négylábú segítség, tudom meg szakavatott beszélgetőtársaimtól, akik közben, a ködös napsütésben, egyre a szemközt elterülő bozótost fürkészik, ujjuk a ravaszt érinti.
- Hideg a vas, Lajos - jegyzi meg derűsen a pórszombati Kovács Péter. - Mégiscsak elkelne az a kesztyű.
A vadászsorfalból összesen nyolc puska emelkedik a magasba, nem tudva, a négy hajtó hathatós közreműködése folytán a cserjés mely szegletéből kell a madarakra számítani. Itt minden mozdulat kiszámított, a vadászat szigorú, előre megbeszélt koreográfia alapján zajlik.
- Mivel nevelt fácánról van szó, lőjük a kakast és a tyúkot is. Bízunk benne, hogy az első hajtásnál a madár magasan jön, tehát nyugodtan lehet lőni már a fák fölé, 45 fok alá viszont tilos. Az a tiszteletteljes kérésem, hogy vigyázzunk egymásra, annál többet nem ér semmi sem. Négy ráhajtás lesz a mai napon, a többit bokrászással töltjük. A hajtások során elszalasztott madarakat keressük meg - a szabályokat még a kisgörbői bekötőútról nyíló tisztáson, kora délelőtt magyarázza a szervező, Szenecsár András, aki e napon a hajtó szerepét vállalta magára. Közben Luca, Csoki és Alfonz, a három magyar vizsla Robival ismerkedik. A játéknak azonban hamar vége szakad: kezdődik a kutyát próbáló kemény munka.
A vadászok egymástól pár méternyire sorakoznak fel a bozótos előtt, amiben remélhetőleg sok-sok fácán lelt lakhelyre akkor, amikor - az írott reguláknak megfelelően - egy hónapja elhagyta Szenecsár András zalaszentgróti tenyészetét, esélyt kapva az elvadulásra.
A szél iránya jó, a megrettent madarak épp üldözőik felé rebbenek ki rejtekhelyükről. Vesztükre. A kutyák irgalmatlan iramban dolgoznak, hatalmas távolságokról, szántóról, rétről, bozótosból hozzák vissza a fácánokat. Több egészséges és sebzett madár azonban a cserjéssel merőlegesen futó nádcsíkban keres menedéket. S itt kezdődik az igazi vizslamunka - a keresővadászat.
- Tíz fácánból hetet nem találna meg az ember, annyira el tud tűnni, ha beesik a nádba. A kutya orrát viszont nem lehet átvágni - jegyzi meg a másfél éves Csoki gazdája, a teskándi Pfeiffer Ferenc, miközben a nádast vizsgáljuk át. S mintegy végszóra: vizslája vadmegállással zsákmányt jelez. Teste megfeszül, jobb lábát felemeli, mozdulatlanná dermed és vár. Soha nem röpteti el a madarat, az ugyanis gazdája privilégiuma.
- Keresd, Robi, keresd! - biztatja labradorját Csokiéktól nem messze Cziráki Gábor is. - Hozd ide! Ügyes kutya... Ilyen széles nádcsíknál - folytatja felénk fordulva - csaknem százszázalékosan biztos a kutya orra. Bele sem kell mennie, mert ahogy átfújja a szél a szagot, érzi, van-e ott valami vagy nincsen. Ha nem lenne kutyánk, végigmászhatnánk a nádast, és nem biztos, hogy megtalálnánk a fácánt.
A szagot ugyanis úgy kell elképzelni, mint a füstöt. Kiindul egy kis forrásból, és hígul. A kutya így azonosítja be a vad helyét. De a földön hagyott szag után is megy, kicsapázza.
- Ne szúrd le, használta az orrát, a nyomon ment végig, mint a golyó - mondja az egyik vadász Csoki dühös gazdájának, kinek sípszójára is csak nagy nehezen fordul vissza a lendületbe jött kutya.
Amikor ugyanis megsebzik a madarat, de még tovább tud repülni, rövid ideig, 15- 20 másodpercig, szagcsíkot húz maga után, amit az esetlegesen lehulló vércseppek csak felerősítenek. A rutinos kutya ezen a szagcsíkon megy el, és úgy találja meg a madarat, ha nem látja, hova esik.
- Tovább! Hopp! Figyeeeelj! Jó! A szél erre nyomja őket! - a nagylengyeli Tánczos István ma kiváló formában van - egy lövés, egy madár. Egyszerűen nem bír hibázni, jegyzik meg derűsen társai.
Hogy mi a titka? - Sok gyakorlás. A puskát mindig a repülő madár elé fogjuk, elé célzunk. A lövés pillanatában sem szabad megállni a puskával, ugyanúgy kell tovább húzni, mert ha megáll a puska, akkor mögé- vagy alálősz.
- Hol vannak a kutyák? - kérdezi Pfeiffer Ferenc, miután Csoki - társaival egyetemben - már hosszú percek óta nem tűnt fel a nyiladékban.
- Figyelj! Állás! - kiáltja valaki a távolból.
- Áll a vizsla hosszú, méla lesben... - jegyzi meg fotósunk az objektív mögül.
S valóban: előttük az ijedt madár, a kutyák pedig szoborrá merevedve állnak - a nád legmélyén. A megrebbentett fácán pár pillanat múlva ugyancsak puskavégre kerül.
A nap folyamán összesen több mint ötven madarat lőtt a nyolc vadász, a többinek pedig esélye nyílt arra, hogy a természet oroszlántörvényei közepette megküzdjön boldogulásáért.
- Tapasztalataink szerint a kint maradó nevelt fácánok fele beilleszkedik és életben marad, ami kifejezetten jót tesz az állománynak, hiszen a rókák elszaporodása miatt nagyon kevés az apróvad - mondja Szenecsár András. - A fácánvadászat egyébként az Alföldön igazán népszerű, ám itt, az Új Barázda Vadásztársaságnál négy éve mi is próbáljuk meghonosítani. A hajnali és az esti nagyvadazás közben a külföldi bérvadászok is szívesen jönnek. A neveltfácán-vadászatot a vadászati és halászati hatóság engedélyezi. S míg a vad fácántyúkra tilos lőni, a tenyésztettre a hatóság külön engedélyt ad. A fácán szezonja október 1. és február 28. közt van.
Közben újra lövések dörrenek, majd egy hang kiszól a nádasból: - Ezt ketten lőttük az Árpival, övé lesz a nyaka...
A végére pedig még egy jó tanács: aki amatőr hajtóként vadászatra téved, a lövést mindig tátott szájjal figyelje, így ugyanis a durranás nem bántja a dobhártyát... Varga Lívia
