FELLÉLEGEZHET A VADON Tavaszra váltanak az állatok. Sok ember segített a bajban
A februári-márciusi hó félméteres vagy még vastagabb takaróval fedte be az erdőt, mezőt. Nem is beszélve a hófúvásokról. Jól ismert csapások, úgynevezett váltók tűntek el hosszabb-rövidebb időre. A fehér lepellel terített jeges dűlőutak, árkok, mélyedések sok meglepetést tartogattak a táplálékot kereső vadnak és az őzek, szarvasok segítségére siető vadászoknak is.
A baleseti ambulanciák a megmondhatói, hogy hány láb-és kéztörés, ficam, egyéb sérülés történt. Járművek akadtak el, mindenhatónak hitt terepjárókat mentettek ki bénult helyzetükből a traktorok. Az ember tőle telhetően mindent igyekezett megtenni azért, hogy a jószágok minél kevesebb veszteséggel vészeljék át a zord időszakot.
A meteorológusok ugyan váltig állították, hogy semmi ok a pánikra, máskor is volt már hasonlóan kemény telünk. A városi ablakból nézve varázslatosan hullott a hó. Az erdő világában viszont a könyörtelen elemekkel vívott, életre-halálra menő drámák zajlottak.
– Nagyon elhúzódott a havazás, március közepéig tartott a fagy, aminek a kivédésére nem tudott előre fölkészülni a vad – állítja dr. Jakabházy Miklós megyei fővadász. – Január közepétől, amióta beállt az igazi tél, sajnos újszülött malacok pusztultak menthetetlenül. Pedig soha ennyi szalmabálát nem szállítottunk ki az évek óta számon tartott ellési területekre, mint az idén, hogy óvó vackot készíthessenek szaporulatuknak a kocák. Az éppen világra jött, szerencsétlen kis csíkos malackák nem tudtak „fölszáradni” a dermesztő, 15-20 fokos hidegben. Ha időnként olvadás indult a napsütötte részeken, éjjel ismét fagyott. A mázsás súlynál is nehezebb szarvast, csülkös vadat nem bírta el a kőkeményre kérgesedett hóréteg, s a szilánkosan roppanó jég feltörte a lábukat. Ennek megelőzésére erőgépeket indítottunk az erdőkbe: ahol lehetett, letoltuk az útról a havat, hogy minél simább nyomvonalon elégíthesse ki mozgásigényét a vad.
– Ennyi még sosem fogyott a lucernából, szemes takarmányból – von gyorsmérleget dr. Kocsis Endre, a Dunaszentmiklósi Rákóczi Vt.-nek, az ország egyik legjobb vadásztársaságának az elnöke. – Legalább 6 millió forintnyi takarmányt juttattunk ki az etető-sózó helyekre, amelyekből több mint 20-at alakítottunk ki. Figyelembe véve, hogy rendkívül szigorúan ügyeltünk a kíméletre is, viszonylag jó eredményről adhatok számot. A vadállomány épp a bőséges takarmányozásnak és a gondoskodásnak köszönhetően kevésbé sínylette meg a telet, mint ha nem érvényesült volna az öszszefogás. Ez abban nyilvánul meg, hogy a vadásztársaság tagságából azok, akik nem hivatásszerűen foglalkoznak a mezőgazdasággal, közös hasznosításra ajánlották fel a tulajdonukban levő földet. Így csaknem 200 hektáron termeszthettünk kukoricát, lucernát. De ez sem volt elég, március elején további félmillió forintért vásároltunk silótakarmányt.
Ruppert Józsefnek, a Vértesi Erdő Rt. vadászati ágazatvezetőjének felelőssége 43 ezer hektárra terjed ki:
– Nagyon nehezen viselte a vad a magas havat és a kemény hideget, amely elég későn érkezett – összegzi tapasztalatait. – Bizony, elfogyott az őszig felhalmozott belső energiatartalék. Ennek és a víznek a pótlására főleg kukoricát, tápot, nedvdús silót és répaszeletet etettünk. Az elmúlt évekhez képest 3 és fél millió forintnyi többletértékben juttatunk ki takarmányt a Vértesbe, a Gerecsébe és a Bakonyaljára. Ám így is gondok jelentkeznek a vaddisznó-szaporulatnál, és késve indul a szarvasok valamint őzek agancsfejlődése.
Sztrapák Ferenc