2012. március. 03. - A 109 lakosú zsáktelepülésen munkahely nincs, csak mélyszegénység. Közmunka, szociális segély, falopás - nem túl szívderítő perspektíva, ha valaki a háztájiban sem találja fel magát.
Ezernyi kátyú fölött pattognak a kerekek, ahogy az elgyötört szűk úton haladunk autónkkal a Bázakerettye közelében fekvő aprócska falu felé. Lasztonya Zala megye talán legszegényebb települése, melyre illik a jelző: Isten háta mögötti. Innét nincs hova tovább - legalábbis aszfalton. Kitaposott ösvény viszont több is vezet a falut körülölelő erdőbe, mert a szegényebbek innét tudják előteremteni a legolcsóbban (értsd: ingyen) a kályhába valót.
- Tudja, valamikor milyen pezsgő élet volt ebben a faluban? - teszi fel a kérdést kalauzunk, Andrasekné Cser Mária, aki 2005 óta a település polgármestere. - Emlékszem rá, a hetvenes-nyolcvanas években még körülbelül háromszázan éltek itt. Az emberek nagy része Bázakerettyén, az olajiparban dolgozott. Ma már csak 109 lakója van a falunak, s nagyjából a fele roma. Ahogy üresedtek meg a házak, úgy települtek be szocpollal a környékről, például Becsehelyről, Bánokszentgyörgyről, Letenyéről.
A polgármester figyelmeztet, az említett adat szigorúan csak statisztikai, hiszen folyamatos a jövés-menés, az itt lakó családokhoz újra, meg újra átruccannak a szomszéd településekről a rokonok, a barátok. És ha már itt vannak, pár napot, esetleg hónapot el is töltenek a festői szépségű környezetben, ahol például egy különleges növény, a gímpáfrány is tenyészik. Lasztonya büszkesége még a harangláb, illetve a Rockenbauer Pál Kék-túra útvonal - és bár nem látványosság, de minden bizonnyal rekorder az egy négyzetméterre jutó parabolaantennák száma is: sok ház homlokzatán nem egy, hanem kettő tányér fogja az égi jeleket.
- Kevés a munkalehetőség, ez a legnagyobb baj - folytatja Andrasekné. - A fiatalok elköltöznek Letenyére vagy Nagykanizsára, az öregek meg itt maradnak, és lassan, de biztosan elnéptelenedik a falu. Az egyik foglalkoztató a fűrészüzem, de nyilván, oda se fér be 5-6 főnél több. A másik lehetőség a szakképzetlen munkaerő részére a közfoglalkoztatás. Az önkormányzat éppen most nyert forrást pályázaton, 6 embert tudunk alkalmazni.
Már bent járunk a délutánban, ezért már csak hárman takarítják az utak szélét, a vízelvezető árkokat és az elhagyott területeket.
- Ha a polgármesterünk nem adna munkát, bajban lennénk - magyarázza egyikük, Orsós Rozália. - De megmondom magának, sokan csak azt várják, hogy a sült galamb a szájukba repüljön. Nekem meg jól jön az a 47 ezer forint, amit erre a három hónapra kapok, egyébként a 22800 forintos szociális segélyből kell megélni, ami lehetetlen. Kifizetjük a vízszámlát, meg a villanyt és még nem ettünk...
Márpedig enni kell. A szegény ember pedig úgy boldogul, ahogy bír. A faluban több elhagyott házat látni, melyekben furcsa mód gyakran rak fészket a vörös kakas. Egy, a kis kápolnával szemben álló ingatlan is a lángok martaléka lett, tetőszerkezetéből már csak a koromtól megfeketedett gerendák ágaskodnak az ég felé. A tűz óta eltelt pár hónapban eltűntek az ablaktokok és a vaskerítésnek is lába kelt.
A polgármester szerint lehetetlen kideríteni mi történt: van, aki azt állítja, a Németországban élő tulaj élettársa adott engedélyt a bontás megkezdésére - ám eddig még egyiküket sem sikerült elérni, hogy alátámasszák ezt. Egy másik ház gazdája tavaly került szociális otthonba, mire az ingatlan ugyancsak ebek harmincadjára jutott, szinte mindent elvittek belőle, amit hasznosítani lehetett. Az ajtón belül mellbevágó látvány fogad minket: lépni sem lehet, mert mindent átforgattak és szétszórtak a hívatlan látogatók. A földön rengeteg PET-palack, újság, fél pár cipő, rongy hever és egy eltévedt esernyő. A nagyobb darabokkal, mint például a kád és a vécé, nem tudtak mit kezdeni.
- Vettünk új lakatot az ajtóra, reméljük, így már nem tudnak bemenni - magyarázza Andrasekné. - Az ingatlanok védelmében 4 térfigyelő kamerát helyeztünk el a község területén - de ezek közül ma már csak 2 működik. A többit kővel kidobták. Mi több, nemrég valakik a ravatalozónál felfeszítették a hűtőhelyiség ajtaját, ahonnét ellopták a felvételek rögzítésére alkalmas fejegységet.
Érdekes viszont, hogy a falu kis könyvtárából kikölcsönzött olvasnivaló többsége visszakerül.
- Persze, rendszeresen akad néhány könyv, amiből hiányzik pár oldal, ezek nyilván, mennek a selejtbe - tudjuk meg Kovácsné Cser Erika könyvtárostól, aki amúgy a település egyik önkormányzati képviselője. (Nincsenek sokan, csak négyen.) Kérdésünkre azt is elárulta, a többségi és a roma társadalom tagjai egyaránt a bibliotéka olvasótáborát gyarapítják, igaz, utóbbiak általában csak 5-6. osztályos korukig. Aztán már más dolgok kötik le a figyelmüket.
A telefon figyelmeztet rá, hogy az idő gyorsan elszaladt, indulnunk kell, pedig bőven lenne miről beszélni. Ha az emberek megnyílnának, de a polgármesteren kívül mindenki szűkszavú. A könyvtáros-képviselő is csak óvatosan annyit kérdez búcsúzóul: - Ugye, szépet írnak majd a falunkról? Horváth-Balogh Attila
