2012. március 13. - Klímaváltozás, erdőirtás és jövevényfajok veszélyeztetik a faóriásokat A nagy fák ökológiai jelentősége felbecsülhetetlen. Meghatározzák az erdők szerkezetét, óriási mennyiségű biomasszát tárolnak, milliárd tonnányi szenet raktároznak, mely nélkülük szén-dioxid formájában a légkörbe jutna, gyökereikkel elérik a föld mélyén megbúvó vízkészleteket, és jelentős részt vállalnak az erdőkből a légkörbe kerülő, életfontosságú vízpára megtermelésében. Ezen túl a növény- és állatvilág számos képviselőjének nyújtanak otthont, rejtekhelyet és élelmet. A faóriások élete különböző okok miatt azonban egyre nagyobb veszélybe került.
Csak kevés fa fejlődhet valóban óriássá. A lenyűgöző mérethez a genetikán túl a földre hullott mag számára megfelelő helyre, kedvező fejlődési körülményekre, és elegendő növekedési időre szükség van. A világ egyes részein a nagy fák populációja csökkenni kezdett, mert a magoncok nem tudnak életben maradni, vagy növekedni.
Dél-Indiában például egy „bevándorló” agresszív cserje foglalta el az erdők jó részének alsó szintjét. A sűrű foltokban növő cserjésben a hatalmas fák magjai gyökeret sem tudnak verni. Utánpótlás hiányában csak idő kérdése az óriások eltűnése. Ausztráliában egy afrikai eredetű, négy méter magasra is megnövő és hevesen égő, ezért helyreállíthatatlan fapusztulást okozó fű vette át az uralmat az őshonos erdőkben.
David és Deborah Clark (University of Missouri – St. Louis) vizsgálatai szerint főleg a már eleve meleg területeken az éghajlat további melegedése lassítja a fák növekedését – írja a New Scientist. A túl nagy melegben leáll ugyanis a fák fotoszintézise, éjszaka pedig a felgyorsult anyagcsere miatt megnő az energiafogyasztásuk. Mivel a hőség miatt kevesebb energiát termelnek, az életben maradáshoz viszont többet fogyasztanak, kevesebb energia marad a növekedésre.
Ha a Clark-hipotézis igaz, a trópusi erdők zsugorodása folytatódik, mivel a legnagyobb, legöregebb fák gyorsuló ütemben pusztulnak, és nem pótlódnak. Sajnos ennek egyenes következménye az éghajlat destabilizálódása: az óriások pusztulásával a bennük tárolt szén egy része a légkörbe kerül, ami további melegedéshez vezet, és ezzel be is zárul az ördögi kör. Bár Ken Feeley amerikai kutató is azt találta, hogy a fák növekedése egyes területeken lelassult, a jelenséggel nem mindenki ért egyet. Oliver Phillips angol ökológus például úgy véli, a fanövekedés világszerte felgyorsult, éppen a megnőtt szén-dioxid mennyiségének köszönhetően.
Az amazóniai 400–1400 éves, vagy az észak-amerikai 2000–3000 éves faóriásokra más veszély is leselkedik. A kifejlett példányok növekvő ütemben pusztulnak az emberi tevékenység miatt is. Észak-Amerikában például gyorsan növő tűlevelűek monokultúráival helyettesítik a faóriásokat, de a szibériai és a trópusi erdők is elképesztő ütemben esnek a fakitermelés áldozatául.
A nagy fák azokon a területeken is veszélyben vannak, ahol még van őshonos erdő. Az óriások gyorsabb ütemben pusztulnak azokban az izolált esőerdőfoltokban, melyeket legelők vesznek körül. A nagyobb, ezért rugalmatlanabb példányok könnyebben sérülnek a letarolt területeken felgyorsult, erős szélben. Ráadásul a környező legelők jobban felmelegednek, és kiszáradnak, az általuk körbezárt területet sújtó aszály okozta sokk pedig a nagy fák pusztulását okozza. Az ötven méter magas vagy még magasabb fatörzsekben amúgy is nehéz a talajból a fakoronába szállítani a vizet. A szárazság miatt légbuborékok keletkeznek a fák szállítóedényeiben, emiatt megakad a vízszállítás, és ez a fa kiszáradását eredményezi.
Hosszú távú megfigyelésekből, és egy nemrégiben befejezett négyéves kísérletből is kiderült, hogy az utóbbi évek súlyos aszályai milyen végzetes hatással járnak az egyébként a korábbi évszázadokban számos szárazságot átvészelő matuzsálemekre. Az egyhektáros kísérleti terepen mesterségesen előidézett aszály a kisebb fák pusztulási arányát megkétszerezte, a nagyobb fákét viszont megnégyszerezte.
Az aszály elősegíti a tűzvészek kialakulását is. Eddig úgy gondolták a szakemberek, hogy a nagyobb fák túlélik a kis intenzitású tüzeket, azonban mára kiderült, hogy 2-3 év múlva ezek is elpusztulnak.
A fákra felkúszó liánok gyorsan fejlődnek a levegő magasabb szén-dioxid-tartalma miatt, ma már az érintetlen erdőségekben is jelentős mértékben hozzájárulnak a faóriások növekedésének csökkenéséhez és nagyobb ütemű pusztulásához.
A rovarok és növénybetegségek is komoly veszélyt jelentenek a behemótokra. Az enyhébb telek, és az emberek növekvő mobilitása (és ezzel a kártevők és a betegségek terjesztése) is jócskán hozzájárul a gyorsuló ütemű fapusztuláshoz.
Az emberi tevékenységgel szorosan összefüggő és az attól független környezeti feltételek változásai sajnos végérvényesen a famatuzsálemek eltűnését vetítik előre. Magyarország legnagyobb, legidősebb fáiról a Dendromania.hu oldalon található bővebb információ. Oravecz Elvira
