2005. április 5.
Fotó:ForestPress
Mintha arra találták volna ki, hogy a gyerekek játékszere legyen, oly keskeny a vágánya, picinykék a kocsijai. Pedig az az igazság, hogy a lillafüredi kisvasutat gazdasági céllal hívták életre: ezzel szállították a bükki fát a kohászatnak a 920-as évek elejétől. Feladatai mára teljesen megváltoztak. A turizmust szolgálja, utasai a szülők, nagyszülők társaságában érkező gyerekek és bakancsos, hátizsákos turisták.
A múlt év decemberében Mikulás-vonatként közlekedett, oly nagy sikerrel, hogy szerintem lesz még belőle húsvétinyuszi-járat is. De bármilyen romantikusra váltott is a profilja az Északerdő Rt.-nek, tartozik-követel alapon számolnia kell olyan prózai dolgokkal, mint
az évi 15-20 milliós fenntartási költség. Ez az összeg megspórolhatatlan, mivel a kisvasút omlatag sziklák alatt, szakadékok szélén zakatol, útja olykor alagútba vezet, ilyen terepen pedig minden hiba súlyos következményekkel járna. Nagy szükség van tehát arra a lelkes kisvasútbarát társaságra is, mely szponzorokat szerez és pályázatok útján gyűjtött pénzzel segíti a fenntartást, valamint a szerény fejlesztést.
A táj egyik nevezetessége a LÁEV, és túlzás nélkül mondhatjuk, jelentősen növeli Lillafüred idegenforgalmi vonzerejét. Érdemes tehát áldozni rá, hogy tovább éljen, fejlődjön „az ország egyetlen magashegyi kisvasútja". Ezt a szép titulust az Északerdő igazgatójától hallottam a minap, amikor a vasúttámogatók baráti társaságának a vezetőjével együtt a LÁEV jövőjéről nyilatkozott a városi televízióban. Ennél jobban csak az tetszett, hogy - szerintük - csak annak mutatja meg minden szépségét az erdő, aki nem autóval, hanem lassú járatú vonattal közlekedik a Bükkben. Hisz „belelát" a fák, lombok rejtekébe is, megfigyelheti az állatokat, virágokat és minden mást.
A szívemnek kedves tévéadás alatt én is ujjamra szedtem a kisvasúttal való közlekedés előnyeit. Azzal kezdtem persze, hogy talán ez az egyetlen eszköz arra manapság, hogy az egyszerű polgár belelásson a dolgok sűrejébe, magasabb szinten is. Csöppet sem elhanyagolható szempont továbbá, hogy ha alagútba is visz bennünket, mindig csak olyanba, melynek látni a végét. Biztonságos is, mivel rendszeresen karbantartják a síneket, és nem váltogatják négyévenként az útirányt. Végül, mindig egy erre kiképzett, alkalmassági vizsgát tett ember - a masiniszta - ül elől. Így aztán zavartalan az előrehaladás. Legalább a kisvasúton az...!