2012. 05. 10. - KINCSEK A Vörös Könyvben is szereplő fajok lakhelyére kér védelmet két civil Székesfehérvár - A Mezőföldre egykor jellemző erdők utolsó maradványára bukkant rá Fehérvár határában Simon György. A területen valószínűleg száz éve nem járt erdész, s olyan ritka fajoknak ad otthont, mint a darázsölyv vagy a havasi cincér.
Kevesen tudják, de a sárpentelei erdő még Székesfehérvár külterületéhez sem tartozik, ellentétben a Pálkától nyugatra elhelyezkedő Mária-majori erdővel, amelynek, feltérképezését Simon György egyfajta hobbiként vállalta. S közben olyan természeti kincsekre akadt, amelyek megóvása érdekében párjával, Pörgye Krisztinával felkarolták a Nagy-völggyel együtt 140 hektáros terület sorsát: levelet írtak a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatóságának, valamint Fehérvár önkormányzatának is, amelyben javasolják, kerüljön helyi védettség alá a terület. Hogy miért?
- A szakemberek szeme előtt sokáig rejtőzködő különleges élőhelyegyüttes erdőfoltjaiban már eddig kétszáznál is több növényfajt találtunk, ezzel szemben a – természetes élőhelyek rovására terjedő - akácosokban jó ha tíz-tizenkét fajt tudunk beazonosítani. Ezért fontos ezeknek a nagy fajgazdagsággal rendelkező erdőknek a megmentése - mondja Simon György.
Ezen a területen a Mezőföld löszhátaira egykor jellemző tölgyesek találhatóak, s 140 hektárjával a környék legnagyobb összefüggő maradványa. A levéltári adatok tanúsága szerint a legtöbb mezőföldi erdő újkeletű ezzel szemben a most védelemre javasolt erdőterület már Oláh Mihály 1768-as térképén is szerepelt!
A terület közelében húzódik a Natura 2O0O területnek számító, s védetté nyilvánítás alatt lévő Aszal-völgy, ahol löszgyepek és rétek találhatóak. E kél típusú élőhely védelem alá kerülésével megmenthető szinte minden, a mezőföldi löszhátakhoz kötődő élőhely.
- Találtunk itt havasi cincért is, ami előfordul a középhegységekben, de nem a löszhátakon, itt van a költőhelye néhány darázsölyvnek és halászsasok is megfordulnak erre. Van itt rétisas és tövisszúró gébics is. A tatárjuharos-lösztölgyes területen számos ritka növény (karcsú orbáncfű, bársonyos kakukkszegfű, kései pitypang) él, ez a rész olyan, mint amilyenek az alföldi erdők lehettek több száz évvel ezelőtt - mondja a terület jó ismerője, aki kiemeli az egy méteres törzsátmérőjű molyhos tölgyeket. A terület jelenleg nehézkesen közelíthető csak meg (talán ezért is maradt ilyen háborítatlan?), de beszélgetőtársaink javaslata szerint akár a nagyváros pihenőerdőjévé is válhatna. A Máriamajori erdő védetté nyilvánításának kérdése a pénteki városi közgyűlésen is téma lesz, a Duna-Ipoly Nemzeti Parktól már megjött a levél, amelyben a szakemberek is javasolják ezt a döntést.
Szerintem
A Mezőföldön ma már csak elvétve lehet találni olyan területet, ahová a szántóföld még nem tette be a „lábát". A szóban forgó kicsiny terület csak azért maradhatott meg a maga zárt épségében, mert a meredek lejtőkön a traktorok, boronák nem bírnak „életben maradni". Így aztán ez a kis zöld sziget élhette a maga nyugodt életét. Szükséges és fontos a védetté nyilvánítása, ám azért van némi félelmem azzal kapcsolatban, ha valaki tényleg nekiáll itt tanösvényt vagy túraútvonalakat kialakítani. Mert az ember megjelenésével hirtelen „odavarázsolódik" a szemét, megszűnik a háborítatlanság, a fészkelő darázsölyvek elköltöznek, s a most még kétszáznál is több faj gazdagsága hirtelen semmivé foszlik. Ne legyen így!
