Bevallom őszintén, sosem szerettem a vadászatot. Az erdőt viszont annál inkább: egy békés szigetnek tartottam mindig, ahová a zajtól, a szennyezett levegőtől el lehet vonulni, ahol semmi mást nem kell csinálni, mint hallgatni a madarak énekét, rácsodálkozni egy-egy virágra, egy-egy állatra, aki riadtan menekül az ember elől. Sétálni órák hosszat, gombát gyűjteni, szamócát szedni, mikor minek van éppen a szezonja, vagy csak egyszerűen belefeledkezni a csöndbe.
Mindez azonban most nagyon távolra került, szinte elérhetetlenül, messzire. Nem, nem tiltja senki, hogy kedvemre barangoljak az erdőn, inkább „valami" az, ami megakadályozza, hogy kedvenc helyeimre ellátogassak. Ezt a valamit úgy hívják: félelem. S ha azt mondom, hogy saját embertársaimtól félek, talán még inkább meglepődik az olvasó.
Igen, félek. Egy negyedév alatt három halálos áldozatot követelt a manapság népszerű sport, a vadászat. Mindegyik alkalommal vaddisznóra mentek, s vadásztársat találtak. Pedig tudták, hogy ott vannak, hiszen együtt mentek ki, az utóbbi két esetnél hajtóvadászatot tartottak, amelyen egymás mellett állnak a vadászok. Komoly szabályai vannak, melyik a szabad lőirány, és mégis megtörtént a baj. Ki tudja, melyik játszott nagyobb szerepet, a felelőtlenség, vagy éppen a vadászat izgalma, de a végeredmény tragikus. S ha ez megtörtént, valljuk be őszintén, megtörténhet az is, hogy legközelebb egy gombázó, egy erdőben sétáló túrázó, vagy éppen sportoló esik áldozatul egy nem kellő körültekintéssel leadott lövésnek. Ezért mondom, hogy félek. Félek kimenni az erdőbe, mert az jár a fejemben, lehet, hogy engem is vadállatnak néz valamelyik izgatott vadász?
FÁJÓ SZÍVVEL BÁR, DE EGYELÕRE AZT MONDOM: ég Veled erdő,
Legalábbis, egy kis időre. Sajog a lelkem a madárdal után, fáj a szívem a havas vagy éppen a nyári színekben pompázó fák, a fa oldalán felszaladó mókus látványa után, amelyek mind-mind azt sugallják, az élet szép. Szeretem az éle-tet: de azt a fajta életet, amelyben nem robban bele az erdő csöndjébe a puska dörrenése, amikor önfeledten sétálhatok, kutathatok gomba után, szedhetek virágot, szamócát, s nem kell attól félnem, hogy egy felelőtlenül útjára engedett puskagolyó mindennek véget vethet.
Hegedűs Erzsébet