2015. február 13. - Veszprém - A Gerence völgyében, Kisszépalma-pusztán -, a Bakony szívében áll (állt) a Balaton-felvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság bakonybéli erdészetének talán a legszebb bükköse.
Legalábbis az itteni idős emberek ezt vallják, számolt be róla Andrónyi András a Napló hasábjain 1990-ben.?
"Állt, írom, hiszen már alaposan megfogyatkozott, hiszen a szép szálfák jó részét, 50-60 éves bükköket, a Stihl fűrészek ledöntötték, jókora területen elvégezték már a tarvágást.
Mélyen szívbe markoló volt egyik helyi ember kesergése. A látványt mutatva mondotta el, hogy ő még szinte kisgyerek volt, amikor ezek a fák még nőttek. Azóta jó hatvan év telt el, s csodálatosan szép és mind flórában, mind faunában gazdag erdőt alkottak. A környék "?tüdejének"? egy részét képezték, munkát, megélhetést nyújtottak az embereknek, menedéket a vadállatoknak, oxigént adtak az élőlényeknek, felfogták a pusztító szeleket, árnyakat, enyhet nyújtottak a forróságban. S most - az író szavait idézve - állva halnak meg a fák. Unokáink már nem fogják sértetlenül látni a gyönyörű bükköst.
Tudom: a népgazdaságnak szüksége van a faanyagra, a bükkre is. Főként a bútoriparnak. És szüksége van az export növelésére, hogy külföldi valutához jusson. De vajon meddig győzi, s adja még a Bakony?
Egyáltalán, elkerülhetetlen-e a tarvágás? A szakemberek bizonyosan jobban tudják, de a látvány mégis elborzasztja a természetet szerető embert, akinek valósággal sír a lelke, mert megrendíti a pusztulás, a rombolás képe, a gépekkel végzett erdőirtás. Vajon hány év kell ahhoz, hogy a letarolt részen ismét a mainak megfelelő erdő fejlődjön? Ötven, esetleg hatvan-hetven?” Balassa Gergő