2013. május 11. - Legtöbbször csak figyelmeztetésben részesítik a visszaeső hajdúhadházi fatolvajokat
Mindent lopnak Hajdúhadház környékén, leginkább fát. Télen van igazán nagyüzem, de nem állnak le a fűrészeléssel nyáron sem; a tolvajok közül sokan megrendelésre is dolgoznak. A helyi erdőgazdaság kára százmilliós nagyságrendű, a bűnözők pedig egyre pofátlanabbak.
Érdekes bírói ítéletek dokumentumai kerülnek az asztalra. B. István mindössze huszonkét éves, ám már ötször állt Debrecenben a bíróság elé, mindannyiszor tulajdon elleni vétség, magyarul lopás miatt. Három szabálysértési ügye mellett kilenc hónap börtönbüntetésre ítélték, két év próbára bocsátással, majd a közelmúltban fa eltulajdonítása miatt ismét bevitték. Csodák csodájára azonban az ítélőszék nem váltotta letöltendő börtönre a rá kiszabott korábbi büntetést, csupán figyelmeztetésben részesítette a visszaeső tolvajt, majd szabadon engedte.
Nehezen hiszünk a szemünknek, de a bíró határozata indoklásában úgy fogalmaz, döntését „az eljárás alá vont személy büntető-, illetve szabálysértési erkölcsi bizonyítványa alapján állapította meg" - mintha csak egy eltévelyedett angolkisasszonyról ítélkezett volna.
A Hajdúhadházi Erdőbirtokossági Társulat vezetője, Varga László egymás után rakja le elénk a bírósági határozatokat, melyekben ítéletként szinte kivétel nélkül a „figyelmeztetés" szó szerepel. Enyhítő körülményként pedig a szegényes életkörülmények, a sok gyerek, olykor azzal a kitétellel, hogy a vádlott írni-olvasni sem tud. A másik elítélt nyolcvanhatos születésű, de már négygyermekes, hajadon anya, többszörösen elítélve. Munkája nincs, családi pótlékkal együtt havi nyolcvanezer forintból él, erre hivatkozva valódi megbüntetésétől az ítélőszék rendre eltekint.
Vendéglátóm és társai bőven adnak munkát a hatóságoknak: heti hét-nyolc feljelentést tesznek, még ha sejtik is, mi lesz az eljárás eredménye. Illetve mi nem. De le is kell védeniük magukat, hiszen a rendőrség bevonása nélkül a végén még őket, tulajdonosokat büntetnék meg károkozásért, az erdő nem megfelelő gondozásáért. Amikor tetten érnek egy hordát, lefényképezik őket. A tolvajok többsége ezt nem veszi zokon, a képeken az látszik, hogy többségük bele is mosolyog a kamerába, mintha kedélyes kerti összejövetelen volnának. Másik részük futásnak ered, s mikor kellő távolságba ért, heves anyázásba kezd az erdészek felé.
A hajdúhadháziaknak nagyon elegük van. Az erdőgazdaság háromszáz birtokosa egyre dühösebb. És nem csak ők. A térségben sokan felhagytak mindenféle termeléssel - noha más bevételi forrás alig akad -, mivel feleslegessé, sőt ráfizetésessé vált munkájuk. Szántottak, vetettek, öntöztek, beruháztak, de a zöldség, gyümölcs nem tud beérni, előbb leszüretelik őket hívatlan „idénymunkások". A fákat is kivágják, s nem csupán otthon fűtenek be a zsákmánnyal, de értékesítik is azt. Megrendelésre dolgoznak - legalábbis erre lehet következtetni az eltulajdonított tölgy, akác, nyár mennyiségéből, és ezt vallotta néhány előállított elkövető is.
A tizenháromezres város központjában lévő irodából elindulunk terepre. Velünk tart Ancsán György erdész és Forgács Ferenc erdőőr is. A gazdasághoz 1350 hektár erdőterület tartozik, fele részén tölgy, bő harmadán akác nő, a többin nyár és fenyő. Legalább ötven hektárt már kivágtak a tolvajok, három év alatt 53 millió forint kárt okozva. Mindent egybevéve azonban a veszteség bőven százmilliós, teszik hozzá. Kísérőink szerint a valódi kár azért is jóval nagyobb a hivatalosan megállapítottnál, mert a kivágott fák még nőttek volna, vagyis ami értéket a hatóságok megállapítanak, az csak a pillanatnyi állapotot tükrözi.
Az egyik ítélet szerint például a kivágott nyárfa értéke csupán kétezer forint, ám senki sem számol a rengeteg munkaköltséggel, a rendőrség benzinpénzével, a bírósági infrastruktúra használatával, és így tovább. A birtokok egy része Natura 2000-es védettség alá tartozik, még a tulajdonosok sem vághatnak ki fát onnan, ám mikor a tolvajok tették ezt, az a törvényszék szerint nem minősült természetkárosításnak.
A Nagyerdőnek nevezett terület felé vezető Keskeny utcába kanyarodva cipekedő emberekre leszünk figyelmesek. A Keskeny utca cigány telepen visz keresztül, az út poros, sosem kapott burkolatot, a házak szegényesek, a kertek többsége műveletlen. A kapujukban állva végigmérnek minket az itteniek, de nem érezzük fenyegetőnek a helyzetet. Még akkor sem, ha ők tudják, hogy mi tudjuk: az imént előttünk elsurranó társaság épp az erdőből jött, vállán a napi adag fával. Vagy annak egy részével. Télen, mondják kísérőink, nem ennyit hoznak, húsz-harminc fős csapatokban „termelnek be" mázsaszám.
Az akácoshoz érve azt látjuk, hathektárnyi területen derékmagasságban kivágott törzsekből áll az erdő. A tolvajok jellegzetes módszere, hogy nem hajolnak le mélyebbre. Hogy miért, pusztán lustaságból-e, nem tudják a gazdák, csak azt feltételezik, hogy az illegális favágók így könnyebben szemmel tudják tartani a környéket. Nem mintha túl sok retorziótól kellene tartaniuk, a törvényeknek nincs elrettentő erejük. Minek lenne? A jó nagy veréseknek, mondják a sértettek, csakhogy ez a jogi keretekbe nem fér bele. Amikor meghallják azt a kifejezést, hogy „megélhetési bűnözés", azért ökölbe szorul a kezük.
Az akác jellegzetessége, hogy kivágása után új hajtásokat hoz, ennek köszönhető, hogy az erdő nem teljesen kopasz. Jól látszik, hogy a tíz-tizenkét centiméter átmérőjű törzseket elvágták, s csak ujjnyi vastag szálak merednek az égnek. Ha kicsit vaskosabbak lesznek, alighanem viszik majd azokat is.
A 4-es főút elkerülő szakasza felé indulunk. A pályatest mellé fémből készült vadkerítést húztak, ám jól kivehető, hogy az út túlfelén lévő nyomorúságos cigánysor felé vezető ösvénnyel egy vonalban a drótokat megbontották. Továbbsétálva pedig azzal szembesülünk, hogy még a kerítést tartó vaskos facölöpöknek is lába kelt. A nyárerdőben komoly pusztítás nyomai látszanak, százszámra sorakoznak a derékba vágott törzsek.
Szekeres Edit cégének Hajdúhadházon működik a telephelye, erdeje azonban nem itt, hanem északkeleti irányban, Nyírbátor és Nyírgyulaj között található. 17,7 hektárt telepítettek be, ebből januárban kétmillió forint értékben loptak el fát. Akácai már vágásérettek, folyamatosan őriztetnie kell a területet, hiszen a tolvajokra újra számítani lehet. Szekeresek hónapok óta várnak vágási engedélykérelmük jóváhagyására, egyelőre hiába.
Forgács Ferenc, az erdő őre 1975-től '94-ig volt körzeti megbízott. Ma már nem minősül hatósági személynek, saját gázpisztolya és rendőri rutinja jelenti számára az összes védelmet. Igaz, mióta rendszeressé váltak a halálos fenyegetések, sosem megy ki senki egyedül az erdőgazdaságtól járőrözni, Ferencet is mindig elkíséri valamelyik erdész vagy tulajdonos. Felmenőik trágár emlegetése mellett leggyakrabban azt szokták mondani nekik a tolvajok, hogy egyszer leütik, és itt földelik el őket az erdőben. Valódi fizikai támadás egyszer érte az őrt, akkor egy apa és fia rontott rá karókkal, miután lefényképezte őket a lopott fával. Súlyosan megsebesült, a két támadó három, illetve hat év börtönt kapott, már mindketten kijöttek. Az erdőőr azt meséli, annak idején létezett a rendőrségi őrizet lehetősége, ami azt jelentette, hogy a visszaeső problémás elemek meghatározott napszakokban nem hagyhatták el otthonukat. Például este nyolc és reggel hat között nem mehettek sehova, ha mégis megtették, harminc nap elzárást kaptak.
- Akkoriban nyugalom volt, a rendszerváltozás előtt néhány kisebb lopáson kívül nem voltak bűnügyi problémák, olyan is ritkán történt - teszi hozzá. Most, ha tetten érnek és visszatartanak egy bandát, akkor a rendőrök felveszik a tolvajok adatait, majd elengedik őket. Az erdőőr és az erdészek viszont órákon át nem mehetnek sehová, míg el nem készül a jegyzőkönyv. Így megy ez nap mint nap anélkül, hogy bárki kezén is bilincs kattanna. (Azaz nem lesz fából vaskarika.) Személy szerint a rendőrökre nem haragszanak, ők csak aszerint intézkedhetnek, amit a törvény megenged számukra, és amit a parancs előír. Kevesen vannak, leterheltek.
A három férfi szinte egymás szavába vágva sorolja az eseteket. Varga László, az erdőbirtokosság vezetője szerint a lakosok félnek, este lehetőleg nem is mennek az utcára. Vigyázni kell mindenre: autóra, kerékpárra, ereszcsatornára, gyümölcsre, mivel mindent ellopnak. „És egyre pofátlanabbak, erőszakosabbak az elkövetők." A cseresznyét ma már nem úgy lopják, hogy felmásznak az ágak közé, s míg rajta nem kapják őket, csemegéznek. Kivágják a fát, aztán szedik le a termést, hiszen úgy csak kényelmesebb... Aztán hogy jövőre már nem lesz fa, az a tetteseket nem érdekli, az ő világukban nem létezik holnap meg jövőre, csak a jelen pillanata. (Varga László fia, ifjabb Varga László még csak húszéves, de Uzsorások világa címmel nemrégiben könyve jelent meg - ami címe ellenére nem a kamatos pénzről szól elsősorban, inkább gondolatsor többek között a modern ember elbutulásáról, a kábítószerekről, a szétfoszló nemzettudatról és hitről.)
Az erdőbirtokosság két hete tüntetést szervezett, amelyre körülbelül százötvenen jöttek el. Varga László bevallja, több emberre számítottak, ám szerinte sokan már feladták a küzdelmet, másokat meg megrémisztett a több száz kivezényelt készenléti rendőr, aki a megmozdulást biztosította. Az erdőtulajdonosok örülnének, ha akkor is ilyen nagy erőt tudna felmutatni a hatóság, amikor nem őket kell kísérgetni, hanem a bűnözőket be az őrszobára.
Forgács Ferenc erdőőrnek találkozónk után két nappal Debrecenbe kellett mennie, tanúként idézte be a bíróság. A vádlottak szokás szerint el sem jöttek a tárgyalásra. Következő alkalommal várhatóan elővezetik őket, ezzel is tovább terhelve a hatóságokat és az államkasszát. György Zsombor
