2013. augusztus 19. - Világszinten több mint ezer, Magyarországon közel kéttucatnyi természetvédelmi programot futtat a WWF.
A természetvédelmi szervezet nem csupán szemléletformálással, természeti területek vagy egyes fajok védelmével, hanem teljes területek rehabilitációjával is foglalkozik. Magyarországon is kialakulóban van a zöld gondolkodás, az utcai adománygyűjtés jól bevett és működő rendszer. A WWF nem hisz a radikális eszközökben. Fáth Ákost, a szervezet magyarországi igazgatóját kérdeztük.
– Már közhely, hogy veszélyben van a biológiai sokféleség, s tudjuk, hogy ennek kiváltó oka az emberi tevékenység. Számos szervezet foglalkozik e kérdéssel, mégis úgy tűnik, hogy nem történik semmi előrelépés. Ugyan csökken a károsanyag-kibocsátás, de nagy eredmények nincsenek. Miképpen érhető tetten ez, mérhető-e a folyamat?
– Csökkenésről nem beszélhetünk, inkább a fejlett országok kibocsátásának fejlődő országokba történő „exportálásáról” van szó.
– Játszanak a kvótákkal. Mégis: hol érhető tetten ez a folyamat, s mindez hogyan érinti Magyarországot?
– Napról napra, sőt sajnos azt kell, hogy mondjam, óráról órára tűnnek el véglegesen növény- és állatfajok Földünkről. Ha szemléltetni szeretném a folyamatot, ezt leginkább ahhoz lehet hasonlítani, mint amikor egy igen bonyolult építményből egyesével húzzuk ki a csavarokat. Bizonyos számú csavar elvesztését meg sem érzi maga a szerkezet, ez után következik az, amikor instabillá válik, és végül összedől. Mi azért dolgozunk, hogy ez ne következzen be. A WWF globális célja az, hogy olyan Földön éljünk, ahol az emberiség harmóniában van a természettel. Törekszünk a biológiai sokféleség megőrzésére, célunk tanítani a megújuló energiaforrások felelős használatát és felhívni az emberek a figyelmét a károsanyag-kibocsátás csökkentésre. Vannak fajvédelmi programjaink, amelyek élőhelyekre és egyes fajokra koncentrálnak. E programok általában emblematikus fajokra fókuszálnak, vagyis a jegesmedve, a tigris, vagy éppen a hiúz van középpontban. Indikátor fajok ezek, amelyek a tápláléklánc csúcsán vannak; eltűnésük megborítja a rendszert egyensúlyban tartó természetes körforgást. Világszinten 1200-1300, Magyarországon 15-20 természetvédelmi projektünk fut.
– Mindennek milyen hazai vonatkozása van?
– A hiúzt tudom felhozni jó példaként. Körülbelül 10-15 hiúz, néhány farkas él nálunk, és ötévente megjelenik egy medve is, amelyet sajnos mindig kilőnek. Itthon sajnos nincs meg a kultúrája a ragadozókkal való együttélésnek. Viszont ha nincsenek ragadozók az erdőben, a növényevők túlszaporodnak, lelassulnak, sérül a genetikai állományuk; nincs természetes kiválasztódás és csökken a teljes közösség vitalitása, intenzitása. A túlszaporodás másik káros következménye, hogy több növényevő lesz, mint amennyit az erdők elbírnak, és gyakorlatilag lelegelik olyan szinten, amelyen már az nem tud megújulni.
– Hogyan történik a szemléletformálás? Nem emlékszem, hogy mostanában belefutottam volna ilyen témájú oktató vagy ismeretterjesztő anyagba.
– Hazai tevékenységünk a fajvédelmet, az édesvizek és a hazai erdők ügyét, valamint a klímaváltozás hatásait érinti. Itthon nincsen külön edukációra szakosodott részlegünk, ezt projektjelleggel, leginkább céges együttműködésben végezzük. Fesztiválokon, családi napokon, különböző rendezvényeken veszünk részt. Sikerként könyvelhetjük el, hogy az ökológiai lábnyom fogalmát a WWF sikeresen vezette be a köztudatba, s mivel ez már megtörtént, tovább tudtunk lépni, és ma már az úgynevezett „vízlábnyom”-ot mutatjuk be. Utóbbi azt mutatja meg, hogy egy-egy termék előállításához mennyi vizet használnak föl. Például egy kiló marhahúshoz 15 ezer liter víz szükséges.
– Az erdőterületek kivágása, a beszántott területek, a gabona ebben már benne van?
– Ez csak a felhasznált vízmennyiség. Még visszatérve az edukációra: a Föld Órája elnevezésű kezdeményezésünk – amely a WWF Ausztráliától indult – lassan egy évtizedes múltra tekint vissza. Magyarországon öt éve fut a kampány, amely szerint március utolsó szombatján este fél kilenc és fél tíz között lekapcsoljuk a lámpákat. Nem azzal az egy órával akarunk spórolni, hanem szimbolikus lépésről van szó, mellyel szeretnénk felhívni az emberek figyelmét a takarékos, felelősségteljes életmódra. Világszinten ez ma a legnagyobb civil kezdeményezés, tavaly 1,8 milliárd ember csatlakozott hozzá.
– Miközben folytatódik a nagyon is valóságos környezetszennyezés, a természetkárosítás, a túlvadászás, a túlhalászás, a szimbolikus cselekvések kevésnek tűnnek. Van az ilyen akcióknak mérhető eredménye?
– A WWF alakulása óta átvehető, mások által is másolható mintaprojektek létrehozására törekszik. Azt valljuk: ha mi meg tudunk valamit csinálni, az másnak is sikerülhet. Természetesen segítünk is benne.
– Melyek a legfontosabb hazai projektek, amelyek a magyarokat is érdekelhetik? Persze fontos, hogy mi van a szibériai tigrisekkel, de az a probléma mégis csak messze van. Ahogy a bálnavadászattal kapcsolatos konfliktusok ellen sem a magyaroknak kell tennie.
– Éppen a WWF Magyarország történetének legnagyobb projektjének vagyunk a záró szakaszában, hiszen a Mohács mellett található Szabadság-sziget rehabilitációs programunk idén fejeződik be. A rendszerváltás előtt lefektettek egy vízvezetéket a Dunán, a medren keresztül, a főágban a vízszint alatt, ugyanakkor a mellékágban a víz felett egy gát létrehozásával. A mellékág emiatt 25-30 év alatt feltöltődött iszappal; megszűnt a környékbéli emberek fürdő-, a halak ívóhelye s a madarak költőhelye. Az EU Life alapjából nyertünk támogatást, ami a költségek 75 százalékát fedezi, a fennmaradó részt pedig a mohácsi önkormányzat, a vízmű, vállalatok és magánemberek segítségével tudtuk előteremteni. Megvásároltuk a szigetet, amit átadtunk a nemzeti parknak. Az ötéves, kétmillió eurós projekt keretében a meder alá vittük a környék ivóvízellátásáért felelős vízvezetéket, elbontottuk a gátat, kikotortuk a medret, az invazív növényfajokat „kilakoltattuk”, s visszatelepítettük az őshonos fajokat.
– Ez egy mérhető program. S mi van még?
– Folyamatban van a világon egyébként egyedülálló, öt országon átnyúló, körülbelül 800 ezer hektáros Duna-Dráva-Mura bioszféra rezervátum létrehozása. A horvát és a magyar tárgyalási szakasznak a végére értünk, az osztrák, szlovén, illetve a szerb tárgyalások is folyamatban vannak. A Duna hajózhatósága is kérdéses ügy, ami nagyon durva beavatkozás lenne a folyó életébe, ez ellen minden erőnkkel fellépünk. Az erdővédelem területén azt próbáljuk meg elérni, hogy a hazai nemzeti parkokban kialakuljon az úgynevezett zónarendszer, amely olyan magterületeket kijelölését jelenti (minden nemzeti parkban), ahol semmilyen erdőgazdálkodás nem folyik. Nagyon nagy lépés lenne ennek megvalósulása a hazai természetvédelemben. Klímaügyben a Föld órája a futó akció s terítéken vannak regionális biomassza-bioenergia projektek és vállalati együttműködések is.
– Milyen az együttműködés a mindenkori kormánnyal, minisztériumokkal?
– Mi legfőképpen a Vidékfejlesztési Minisztériummal és a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal vagyunk kapcsolatban. Jó a viszony, azt mondhatom, hogy adnak a véleményünkre. Sajnos forráshiány miatt nem tudunk több és nagyobb együttműködésbe belevágni ezekkel a szervekkel.
– Sok céggel, vállalattal állnak kapcsolatban?
– Nem tartunk fenn jelentős számú céggel kapcsolatot, hiszen mind külföldön, mind itthon nagyon megválogatjuk, hogy milyen vállalatokkal működünk együtt. A leghitelesebb zöld civil szervezetként nem engedhetjük meg magunknak, hogy bárkivel összeálljunk. Viszonylag komoly értékelési szempontrendszerünk van, amit nagyon szigorúan betartunk vállalati partnereinkkel kapcsolatban.
– Komolyabb vállalatoknál a céges filozófia része a „felelősségvállalás”, a zöld gondolat valamilyen szintű képviselete. Gondolom, ez számít.
– Ez minden esetben fontos tényező. De vannak feketelistás szektorok is: a kőolaj és földgáz, a dohány vagy a fegyveripar szóba sem jöhet.
– A WWF-nek milyen a társadalmi elfogadottsága itthon?
– Kétévente végezünk ezzel kapcsolatos kutatást, a legutóbbi szerint ötvenszázalékos a WWF hazai ismertsége. Inkább a logónk ismert, a szervezet hazai tevékenysége elmarad ettől, s ezt mindenképpen fejlesztenünk kell. A helyzet ugyanakkor nehéz, mert a folyamatokból és a többi szervezettel is egyeztetve az látszik, hogy csökkenőben a zöld szervezetek ismertsége itthon. Mi ezt egyfajta „válsághatással” magyarázzuk, sajnos az emberek kevésbé érdeklőnek a zöld témák iránt.
– Logikus, a megélhetés kérdései elsődlegesek. Viszont a környezettudatosság egyéni felelősségvállalással is jár, miközben a fogyasztói magatartás vagy kultúra – pontosabban annak eszetlen verziója – kizárja az ebből a szempontból felelősségteljes életvitelt. Hiszen kit érdekel, mi lesz öt év múlva, ha csak az itt és most számít...
– Ez inkább szociológiai, mint természetvédelmi kérdés. A mi követőnktől ilyen visszajelzések, érzések nem jöttek hozzánk. Úgy látom, hogy a magyar társadalom kezd érdeklődni a zöld megoldások iránt. Jelentősen le vagyunk maradva a nyugati szomszédainkhoz képest, de érezhető a fejlődés ebben a kérdésben.
– Az utcán több WWF-es adománygyűjtővel is találkozhatunk. Mennyire vált be ez a módszer? Az egyik kollégájuk nagyjából az mondta, hogy tíz emberből heten meg sem állnak.
– Ez az arány ennél sajnos sokkal rosszabb. A mai rohanó világban az embereknek még pár percük sincs arra, hogy beszéljenek a kollégáimmal. Az utcai adománygyűjtés egyébként bevett és jól működő módszer, így toborzunk támogatókat és próbálunk forrásokhoz is jutni. Itthon három éve fut ez a program. Az utcán készpénzt sosem fogadunk el, inkább arra kérjük az embereket, hogy kisebb összeggel – 1000-1500 forint –, de havi rendszerességgel támogassanak minket. A rendszeres támogatások csoportos beszedési megbízással működnek. Jelenleg Budapesten, Szegeden és Pécsett fut a program. Mindez jót tesz az adománygyűjtés és a szervezet ismertsége szempontjából is.
– Miközben vannak nagyon radikális környezet- és állatvédő szerveztek is, a WWF-re mintha nem lenne jellemző a különböző performance-okkal előadott akció. Mi a véleménye a zöld radikalizmusról?
– A WWF sosem erről volt híres, nem is ezekben az eszközökben hiszünk. Megértjük, hogy a mai társadalomnak olyan igényei vannak, amelyeket csak újabb és újabb technológiákkal, nyersanyagok felhasználásával lehet kielégíteni. Mi arra törekszünk, hogy megtanítsuk az embereknek, hogyan lehet fenntartható módon, felelős termelési technológiákkal, megújuló erőforrások használatával kielégíteni a 21. század igényeit. Lippai Roland
