2013. szeptember 8. - Szekszárd - A Magyar Arany Érdemkereszt
kitüntetést adományozta Czikk Lászlónak Áder János köztársasági elnök.
Az elismerésben az édesvízi halak kereskedelmének fejlesztése és a magyar tógazdasági haltenyésztés technológiájának megújítása terén elért eredményeiért részesült a Czikkhalas Kft. ügyvezetője.
Mi szeretett volna lenni gyermekkorában, honnan indult? – kérdeztük kitüntetése alakalmából Czikk Lászlótól.
– A második kérdésből adódik az elsőre a válasz. Édesapám, nagyapám, dédapám erdészek voltak. Abban a Duna-parti erdészházban, ahol először csodálkoztam rá a világra, ahol járni, beszélni, létezni tanultam, ott csupán fák voltak. Mi szeretne lenni egy kicsi Robinson, akit tengernyi fa vesz körül? Erdész.
– Miért választotta éppen a halas szakmát?
– A Sárköz szívében éltem, Decsen, ahol nem lehetett halat kapni. Még a szekszárdi halas boltban is jobbára csak halkonzerv volt. Ez a vidék a dunai gát megépülése előtt Bogyiszlótól Bátáig egy hatalmas nagy „halastó” volt. Persze szigetként akadtak benne elszórva falvak, szántóföldek, legelők, de mégis a víz nyomta rá a bélyegét az egész tájra. Hal hemzsegett minden mélyebb részen. Az akkori emberek évszázadok óta részben halászatból éltek. Fele kenyerük a hal volt, az ötvenes években azonban eltűnt a hal az asztalokról. Próbát tettem Decsen, akkori lakóhelyemen egy maszek halbolt nyitásával, és a siker sokkal nagyobb lett, mint vártban. Az emberek úgy örültek a halnak, mint egy rég nem látott ismerősnek. A fokozódó kereslet kiszabta sorsom irányait: azt kell eladni, amit keresnek, azaz nekem a halat.
– Mi a siker titka?
– A tehetségest a tehetségtelentől sokszor az elszántság mértéke különbözteti meg, és kell a történelmi események szerencsés egybeesése is. Nem árt a sikerhez egy kis szerencse is, mégis úgy látom, hogy a sikert a sportban, a művészetben, de a gazdasági életben is azok érik el, akik nagyon hisznek, akarnak, és teljes erőből teszik a dolgukat. A képhez hozzátartozik az is, hogy magányos hősök még a mesékben sincsenek, a valóságban sikert elérni csak megfelelő háttérrel lehet. Jó munkatársakon, jóindulatú hivatalnokokon is múlik, hogy egy jó ügy zátonyra ne fusson. A sikerhez hozzátartozik az is, amit elsőként kellett volna említeni: egy igazi lelki társ, feleség, akire január elsejétől a szilveszteri órakondulásig számíthatok.
Mi volt éltette legnagyobb sikere, illetve kudarca?
– 1976-ot írtunk, a téesz háztáji földembe, másokkal ellentétben nem kukoricát, hanem fűszerpaprikát vetettem. Macerás, munkaigényes növény. A szeptemberi fagyokra különösen kényes. Amikor kezdtek hűvösek lenni az éjszakák, egy váratlan döntéssel egy nap alatt leszedtem az egész termést. Másnap reggelre a környék összes fűszerpaprikája elfagyott. Kalocsán adtam el a termést, és ma is pontosan emlékszem, 37 ezer forintot fizettek érte. Ebből megvehettem életem első autóját, egy Trabantot, 36 ezer forintért. Ezt a pillanatot tartom életem legnagyobb sikerének: amikor beülhettem abba az autóba, amit nem úgy nyertem, nem úgy kaptam, hanem amiért megdolgoztam. Visszatekintve lehet, hogy túlzásnak tűik ezt a legnagyobb sikernek tekinteni, de egy 24 éves fiatal számára akkor vált kézzel foghatóvá az, hogy mi a vállalkozás, mi a rizikó, és mi a siker. Ma egy repülőgépnek nem tudnék úgy örülni, mint akkor annak a csöpp kocsinak. Kudarcaim? Voltak, de nem roppantam össze, sőt, igyekeztem tanulni abból, ha valami nem sikerült. A kudarc megedz, immunitást ad, szívósabb lesz tőle az ember. Ha nem űznek el, békén hagynak Decsen, nem lett volna, ami inspiráljon a további fejlődésre.
– Lesz, aki folytatja, amit elkezdett?
– Reménykedem abban, hogy hat unokám közül lesz legalább egy, aki folytatja azt, amit nagyapja elkezdett. Elemi ösztöne az embernek, hogy a leszármazottainak csupa jót akar. Aki a nyomomba lép majd, az másképp lesz boldog, mint ahogy a szappanoperákban látni lehet. Örülnék, ha mind a hat leszármazottam megismerné azt az örömet, ami nagyapjuk életét teljesség tette.
– Végül a kérdés, amit Czikk László tett fel saját magának. Ha fel kellene ülnie egy olyan űrhajóba, amely elrepül a messzeségbe, a csillagok közé, milyen érzéssel nézne vissza erre a távolodó világra?
– Hálával. Sikerült nyomot hagyni magam után. Hol bozót volt, most tiszta vizű tavak csillognak. Ötven embernek adtam állandó megélhetést, ami ugyanennyi családot jelent. S talán ezen túl is hozzáadtam valamit ehhez a világhoz... Ihárosi Ibolya
Kedvenc regénye, filmje, étele színe
– Legkedvesebb íróm, költőm Wass Albert. A természetet kevesen írták le olyannak, mint amilyennek ő látta és láttatta. A legjobban tetsző filmem a Volt egyszer egy vadnyugat. Tetszik benne az a pőre, minden cicomától mentes életvitel és erkölcsiség, amely végül is nemzetté és nagyhatalommá tett egy kontinenst, Észak-Amerikát. Legfinomabb ételem a csukapörkölt. Én ebben találtam meg azt, ami már szinte líra, költészet, tehát több, mint amivel az ember csupán kitömi a gyomrát. A színem a zöld. Készült valamikor egy film a Gemenci erdőről Gyöngyvirágtól lombhullásig címmel. Ebben a filmben a zöld ezernyi árnyalata tobzódott a néző előtt. Én ezt a csodát nem a filmvászonról ismerem, hanem benne éltem: a zöldben, ami egyszer erdő, egyszer mező, egyszer búzatábla.
