Alig tette be a lábát hozzánk a jó idő, máris sercentek a gyufák, lobbantak a lángok, aztán füstölt a bozót, tovaharapózott az égés. Szirénaszó vitte hírét a gyorsan terjedő tavaszi betegségnek az avarégetésnek, ami nagyon sok pénzt emészt fel akkor is, ha csak a tűzoltók helyszínre vonulásának költségeit számoljuk.
Nem szólva arról, ha anyagi kárral jár a felelőtlen tüzeskedés. Aki nem akarja, az is hallja, hogy városon és falun is naponta többször felzúgnak a szirénák... Sajnos, egy-egy tavaszon, de huszonnégy óra leforgása alatt is rekordszámú bejelentés nyomán sietnek a helyszínre a tűzoltók, s csak ritkán esik meg, hogy nincs szükség „bevetésre." Gyakori viszont, hogy erdők, erdőrészek, melléképületek esnek a lángok martalékául. A környezetszennyezés tényét rendszerint figyelmen kívül hagyják a gyújtogatók. Pedig ha tudnák, miféle légzőszervi bajokhoz, rosszindulatú elváltozásokhoz vezethet, ha a tökéletlen égés levegőbe jutó mellékterméke kritikus mennyiségben a szervezetbe jut...! Nagy valószínűséggel serényen elővennék a jó öreg gereblyét, összetakarítanák a gazt, komposztálnák, beásnák.
ARRA is KEVESEN GONDOLNAK, milyen kellemetlen napokig érezni, belélegezni a szomszéd kertben felkupacolt, meggyújtott szemét bűzét. A sok, „gondos" kertészkedő ugyanis nem bánja, hogy a földdel, nedves növényi részekkel vegyes halom nem lángol, csak füstöl és füstöl. Nem gondolnak azzal sem, hogy valójában a saját egészségüknek is ártanak „nagyvonalúságukkal."
VANNAK TELEPÜLÉSEK MEGYÉNKBEN is, ahol az önkormányzatok figyelnek arra, hogy ha már tűzgyújtás, akkor az érintettek tartsák be a szabályokat is, s behatárolják az égetés idejét. Míg máshol valóságos tűzfészek a kertek alja, utak széle, és gyakran csak az eső fékezi meg a notórius gyújtogatókat.
Mihalik Júlia