2014. december 1. - Álláspont. Románia ma ünnepel.
Pontosabban, a románok ma ünnepelnek. Azt ünneplik, hogy az Erdélyt benépesítő négy nemzetiség közül ők kerekedtek végre felül.
Azt ünneplik ma a románok, hogy kezet tettek a Kárpátok délceg fenyőire, a Mezőség zsíros földjeire, aranyra, ezüstre, és mindenféle, a földben megbújó értékre, kőre, fűre, kavicsra, templomra és portára, ötmillió erdélyi ember mindennapjára, életére és levegővételére.
A furfangjukat ünneplik ma a románok. Azért vonulnak ma is diadalittasan, mert 1918-ban és végig az azt követő esztendőkben rafináltabbak voltak magyarnál, szásznál és szerbnél. Ők hordhatják szét még ma is Erdély minden kincsét: rönkszállítón az erdőket, kaviccsá porlasztva a hegyeket, bíróságon államosítva újra a magyarság magán- és egyházi vagyonát. Mert 1918 december első napján a Gyulafehérváron összegyűlt román tömegek kikiálthatták Erdély egyesülését Romániával.
Magyar embernek kilencvenhat éve gyásznappal kezdődik az adventi időszak. Majdnem száz esztendeje már, hogy minden december elsején a vereségünkre emlékeztetnek az erdélyi városokban menetelő román politikusok. Majdnem száz éve, hogy elrabolták Magyarország és az erdélyi magyarok, a transzilván nép jövőjét.
Mégsem felejthetjük Kós Károly hideg fejjel és elfogulatlansággal megfogalmazott sorait 1929 novemberéből, amikor Erdély című dolgozatában imigyen foglalta össze az előzményeket:
„1. Erdély magyarsága e minden erdélyi nép sorsáról döntően határozó gyűlésen részt nem vett, becsülettel részt sem vehetett, tehát ezt az
uniót meg nem szavazta.
2. A szász nemzet csupán hosszas habozás után, s a román nemzeti vezetőkkel való sokszoros, reábeszélő tanácskozás és legalább bizonyos fokig való megnyugtató ígéretek után járult hozzá az unió megszavazásához.
3. De a románság sem volt egészében híve a feltételek nélkül való uniónak.
…A történelem megismételte magát: az 1918-iki gyulafehérvári gyűlés szinte megdöbbentően hasonlatos az 1848-iki kolozsvári gyűléshez; csupán a szerepek voltak kicserélve…”
Karakánul és pragmatikusan megírt igazságok ezek. De nézzük tovább, mire utal Kós, mi is történt 1848-ban Kolozsváron. Az 1848. évi májusi és utolsó guberniális kolozsvári országgyűlés kimondta Erdélynek Magyarországgal való unióját minden feltétel nélkül. Ezt a súlyos horderejű határozatot egyhangúlag szavazta meg az Országgyűlés, de Kós szükségesnek tartotta az igazság szempontjából feljegyezni, hogy az Országgyűlésen részt vevő szász követek az egyhangúság érdekében kifejtett terror nyomása alatt megszavazták ugyan az uniót, de a gyűlés után nem vállalták azt sem ők, sem népük. A román püspök csupán a maga nevében és felelősségére adta le hozzájáruló szavazatát, de azzal a román nép sem azelőtt, sem azután soha nem vállalta a közösséget, sőt nyíltan megtagadta azt. Ugyanakkor a magyar és székely nemzet sem volt egész tömegében híve az uniónak, még kevésbé a Magyarországgal minden feltétel nélkül való egyesülésnek.
Kijózanító sorok, mégsem elégségesek a gyász feloldásához. Mert ha van is, amiért önnön fejünkre szórhatnánk hamut, felemelt fejjel mondhatjuk, hogy csak a Balkánon születhetnek olyan ordas eszmék, amelyektől vezérelve egy teljes, egykor önálló országrészt fosztogathatnak ma is a transzilván jövő zsiványai és közös múltunk sírrablói. A Kárpátok karéján belül élőknek még ma is mást jelent az erdélyiség: az éltető természet és egymás kultúrájának a kölcsönös tiszteletét, az egymásrautaltságban rejlő energiák együttes kiaknázását, az adott szó mindenek felettiségét.
Ünnepeljetek hát drága román testvéreink, de ne feledjétek: akármi is vezetett 1918. december elsejéhez, Gyulafehérváron írásban is megígértétek: teljes nemzeti szabadságot adtok az együtt lakó népek számára. Minden nép saját kebeléből való egyének által saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással. Minden nép a hozzátartozó egyének számarányában képviseleti jogot fog kapni a törvényhozásban és az ország kormányzásában.
Gyerünk hát, mutassátok meg, hogy nem az elnyomó gőgje vezet ilyenkor a közterekre, hanem szavatartó és derék emberekként ünneplitek a nemzeti ünnepeteket. Hatalmazzátok fel a szász nemzet soraiból államfővé választott Klaus Johannist, hogy tegye jóvá, amihez népe habozása vezetett.
Ha képesek lesztek felnőni e feladathoz, akkor a magyar ember is másként tekint majd december elsejére.
Az erdélyi magyar mindenképp. Kristály Lehel