Magyar szélkerék: a befektetők erdőnyit építenének belőle
Egyre növekvő állami kiadások mellett belső ellentmondások feszítik a magyar megújulóenergia-üzletet. Előbb-utóbb a fogyasztók számára is világossá kell tenni, hogy az alternatív energiaforrások felhasználása nem olcsó, így arányuk bővülése az áramárak növekedéséhez vezet.
A 2004-es összegnek mintegy a dupláját, 32 milliárd forintot emésztett fel a megújuló energiaforrások, illetve a hő- és áramtermelési célú gáz felhasználásának állami támogatása 2005-ben - derül ki a Magyar Energia Hivatal (MEH) minap közzétett jelentéséből. A kormány által kidolgozott ösztönző rendszerben a jelek szerint a befektetők és lobbisták özöne találja meg a számítását, így az összeg az idén ismét megugorhat. A támogatások mintegy fele ösztönzi a megújuló energiák hasznosítását, aminek többletköltségét előbb-utóbb a magyar áramfogyasztóknak, illetve adófizetőknek kell majd megfizetniük. Nem árt tehát elgondolkodni azon: vajon megéri ez így?
A magyar politikai elit és az Európai Unió - főleg az év eleji gázkrízis óta - vállvetve hangoztatja: sürgősen növelni kell az alternatív energiahordozókra épülő energiatermelést, hiszen az orosz gáztól való egyoldalú függés az egész unió gazdaságát veszélyezteti. Kóka János gazdasági miniszter ennek kapcsán büszkén hangsúlyozta, nálunk a megújuló energiákkal termelt áramot az állam már ma szabott áron veszi át. Ez 24-26 forint kilowattóránként, aminél Paks avagy egyes importforrások akár 50 százalékkal is olcsóbban termelnek. Ez egyértelmű gesztus az adófizetők részéről: inkább ráfizetünk, de - ha csak kis mennyiségben is - bátorítjuk a környezetkímélő technológiákat. A gazdasági miniszter ugyanakkor furcsállotta, hogy az állam a mégoly hatékony, hőtermeléssel egybekapcsolt áramtermelést is hasonló módon támogatja, ami nyilván tovább növeli az ország gázfüggőségét. A tavalyi 31,6 milliárd forintnak több mint felét, 17 milliárdot ilyen termelőegységek kapták. Mindazonáltal e termelési mód ösztönzése mellett is szólhatnak érvek, hiszen a rendszer máig él.
Ha ma valaki a megújuló energiaforrásokról hall, automatikusan a szélerőművek jutnak az eszébe. Ezt a befektetők is igyekeznek erősíteni, de nem csak a szélkerék megkapó látványa miatt: szakértők szerint a megújuló energiák közül ennek hasznosítása igényli a legkisebb beruházást, és utána már szinte csak a szélért kell imádkozni. A környezetvédők pedig arra figyelmeztetnek: más megújuló energiaforrásoktól eltérően - mint a fű, fa, biomassza vagy a geotermikus energia - ez nem jár érdemi környezetszennyezéssel. A honi rendszerirányítók azonban épp a szélerőművektől berzenkednek leginkább.
Tombor Antal, a Mavir elnöke szerint a bizonytalanul járó lapátok veszélyeztetik a teljes magyarországi, sőt a regionális áramhálózatok stabilitását. Azért, hogy mégse omoljon össze a rendszer, amennyi szeles kapacitás épül, annyi üzembiztos - például gázos, szenes vagy szivattyús - erőművet kellene építeni "melléjük", amelyek csak akkor indulnak be, ha nincs szél, az áramra viszont szükség van. Ezek egy részét a technológia miatt folyamatosan járatni kell, ami az egész értelmét megkérdőjelezheti. Láthatólag a MEH is inkább ezt az álláspontot fogadta el, amikor a szélerőművekre beérkezett építési igényeknek csak mintegy hatodát engedélyezte - körülbelül 300 megawatt kapacitást. A hoppon maradt befektetők azonban a jelek szerint ezt nem hagyják annyiban, ami még jelentős konfliktusforrás lehet. A légszennyezésmentes technológiák közül Tombor támogatná a vízenergia-hasznosítást, ezt azonban a környezetvédők a magyar geológiai adottságok miatt nem tartják szerencsésnek. Pedig Tombor szerint a bős-nagymarosi vita eldöntetlensége miatt Magyarország hatalmas mennyiségű, a vízi erőmű által termelt áramot nem vesz át évente a szlovákoktól. A szenet a nagy károsanyag-kibocsátás miatt, a nagyon olcsón és a környezetet üzemszerű működés közben nem szennyező atomenergiát pedig a potenciális veszélyek miatt érik támadások. A rendszerstabilitás szempontjából a fűvel, fával, szalmával, hulladékkal, biomasszával működő erőművek semmiféle problémát nem jelentenének. Ám ezek többsége környezetszennyező: az égetés során keletkező szén-dioxid miatt majdnem ugyanott vagyunk, mint a szén esetében.
Mindemellett számos nagyerőművünk váltott már "nem szeretem"-ről "szeretem" energiaforrásra - vegyes tapasztalatokkal. A Mátrai Erőmű az elmúlt években termelésének mintegy tíz százalékát állította elő fatüzeléssel. Ám mivel ez csak eddig érte meg nekik, az idén már szinte teljesen visszaálltak a szénre. (Ráadásul Kóka János egy nyilatkozatában egy eljövendő hazai nagyerőmű lehetséges tüzelőanyagául a szenet jelölte meg.) Az AES Kazincbarcikán, Tiszapalkonyán, a pécsi Pannon Power vagy a Bakonyi Erőmű ajkai egysége hatalmas és látványos beruházásokkal szinte teljesen fa- (biomassza) tüzelésre állt át. Mára azonban ezek a termelőegységek jelentős importra szorulnak, mert a körzetükből az összes gazdaságosan beszerezhető, engedéllyel kitermelhető fát, fahulladékot, forgácsot vagy éppen szalmát felhasználják. Azt pedig csak remélni lehet, hogy az importfahulladék papírjai rendben vannak, és a magyar igények nem ösztönöznek határainkon túli erdőirtásokat.
A politikusok egyébként - pártállástól függetlenül - nagy fantáziát látnak a mezőgazdaság és az energiapolitika kapcsolatának szorosabbra fűzésében. Kukoricából a benzinhez, repcéből a gázolajhoz termelhető bioadalék, a biomaszsza-égetéshez pedig a fa mellett az igénytelen földön is megtermő, úgynevezett energiafű vagy kínai nád kitűnő lehet. Mindezzel azonban az a baj, hogy ebből ma Magyarországon adott mennyiségű energia előállítása többszörösen drágább, mint olajból, gázból vagy szénből, az atomról már nem is beszélve.
Mára az ország áramtermelésének több mint négy százaléka megújuló energiaforrásokból származik, amivel jelentősen meghaladtuk az uniónak tett vállalásainkat. Engedjük meg: a jövőben feltehetőleg Magyarországon is tovább nő a belső tartalékok kihasználása. Mi azonban leginkább mégiscsak azzal csökkenthetjük "függőségünket", ha spórolunk az energiával.
Marnitz István