„Orvraesés” (szon.hu)

2016. november 21. - A jó, valamint a rossz, közepes stb. újságíró holta napjáig tanulja a magyar helyesírás még helyesebb írását. Előre elárulom, többségünknek nem (fog) sikerülni. Hacsak nem magyar tanárok is vagyunk egyben. T. Szűcs József jegyzete. De még ez a végzettség sem biztosíték arra, hogy ne (gy)alázzuk meg olykor anyanyelvünket. Számos (nagyon) tanult, helyesírásból professzori szintet elérő pályatársam vétett olykor maga is kapitális hibákat megjelent cikkeiben. Pedig szinte kívülről fújták a legkacifántosabb, legkevésbé logikus akadémiai helyesírási szabályokat. Viszont a nyomda ördöge a digitalizáció korában sem tért nyugovóra. Elég egy elütés, egy törlésre kijelölt szó törlésének elmulasztása, s máris kész a baj. Mert, ahogyan ez már lenni szokott, száz kiszúrt hiba mellett ezt az egyet nem veszi észre idejében egyetlen illetékes sem. Mármint azok közül, akik a megjelenése előtt még elolvassák, korrigálják a cikket, hirdetési szórólapot, könyvet vagy akár az óriásplakát szlogenjét. Netán az észlelt hiba javítása közben vétenek a sorok között egy látszatra (olvasatra) még érthetetlenebb hibát. S ezt a számítógép klaviatúráján talán még könnyebb elkövetni, mint a jó öreg Erikán volt. Amelynél minimum egy Kinizsi (vagy Borsodi, Soproni, Radeberger stb.) ereje kellett kezelőjének ahhoz, hogy egyetlen billentyűjét lecsapja. Kétszer is meggondoltuk hát melyiket ütjük le. A zsurnaliszták kezének ereje ugyanis, ha van nekik (mármint erejük), messze nem fizikai természetű. Manapság pedig elég egy kissé hosszabban tartani ujjunkat például a t betűn, s az a csúfság esik meg velünk, hogy két tével jelöljük a tárgyesetet a leírt szövegben. Amely, mint tudjuk, pontosan egyike a magyar helyesírási hét főbűn egyikének.
A minap az egyik kedvenc csatornám filmjének Az orgyilkos címet adták. Amit én első blikkre kapitális hibának véltem, hisz ezt a szót világéletemben orvgyilkosnak ismertem. Hozzáteszem, korábban többször ebben a formában találkoztam vele. S magam szintén ekként használtam volna. Ám elég volt egy kattintással egybekötött önellenőrzés, hogy konstatáljam, ez bizony or-, s nem orvgyilkosság. Még akkor sem, ha netán egy orvvadász vagy orvhalász követi el. Nyilván orvul.
Bennem pedig még inkább megerősödött az íratlan törvény. Mármint az, hogy a nyilvánosság számára író, vagy beszélő, ember még akkor sem legyen biztos a dolgában, ha tízezredjére találkozik egy nyelvi szituációval. Különben nagyon könnyen orra eshet kacskaringós anyanyelvünk valamely kevéssé közismert, mondhatnánk orvul meglapuló buktatójában. Ráadásul a magyarban alighanem több ilyen van, mint más, ismertebb, legalább néhány millió ember által beszélt nyelvben.
– T. Szűcs József –