300 fenyőt vágtak ki engedély nélkül Baktóban (delmagyar.hu)

Zétényi Zoltán
Napilapok
2017. március 03.
Találatok: 1294
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

2017.03.02. - Szeged - Földszintes irodaház épülhet a baktói kiserdőben azon a helyen, ahol a korábbi tulajdonos mintegy 300 negyvenéves fenyőt vágott ki engedély nélkül. A természetvédők attól félnek, folytatódik a fakitermelés a véderdőben, amellyel nagyban sérül a zöldgyűrű Szeged körül.
– Itt régebben fenyőerdő állt, a fákat 1977-ben telepítették – mutatta a tarra vágott területet Borsi Ferenc nyugdíjas erdész Baktóban, a Csongrádi sugárúti volt tanpálya melletti úton. Az erdészeti szakközépiskola tangazdaságával szemben, az út túloldalán, mintegy 900 négyzetméteren teljesen kiirtották az erdőt. A magántelken a jókora betontörmelékdomb mellett maradt néhány húsz méter körüli fenyő.

– Mintegy háromszáz fát vágtak ki, amit több hatóságnak is jeleztem, és a városi főépítésznek is írtam. Azt a választ kaptam, hogy a területet az utcai telekhatártól befelé, a villanyvezetékig a közgyűlés alacsony laksűrűségű lakóterületi övezetbe sorolta 1999-ben. A villanyvezetéken túli rész egészségügyi, szociális és turisztikai erdőterület – mondta Borsi.

 – Úgy tudjuk, a tulajdonos nem kért engedélyt az ipari méretű fakivágására – mondta Bojtos Ferenc. A CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület irodavezetője hangsúlyozta, a baktói erdő a Szegedet körülölelő zöldgyűrű szerves része.

– A város körüli véderdő leginkább szűrőként működik, megfogja a porszennyeződést. Ez nagyon fontos Szegeden, ahol a legtöbbször Sándorfalva felől fúj a szél. Óriási probléma lehet abból, ha megbontják az egységet, és nagyon megritkítják a baktói erdőt. Tartunk attól, hogy újabb fákat vágnak ki – magyarázta Bojtos. A természetvédők azt szeretnék elérni, hogy az erdészeti hatóság írja elő a tulajdonosnak a 70 százalékos visszatelepítési kötelezettséget.

– A tulajdonos nem kért előzetes engedélyt a 900 négyzetméter területet érintő fakitermelésre – tájékoztatta lapunkat a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízotti kabinetje. Az erdészeti hatóságnak Kecskeméten van a dél-alföldi központja. „Ezért az erdőfelügyeleti osztály jogosulatlan fakitermelés ügyében lefolytatta a hatósági eljárást, megállapította a jogosulatlanul kitermelt fatérfogatot, és ennek alapulvételével állapította meg a bírság összegét" – válaszolta a kabinet, de azt nem írták, mennyire büntették az erdőirtót. Kötelezheti-e a hatóság a tulajdonost, hogy telepítse vissza az erdőt? A válasz szerint az erdőfelügyeleti osztály írhatja elő a kitermelt, kipusztult erdő helyén a visszatelepítést, erdőfelújítást. De hozzátették, a felújítási kötelezettség alól mentesülhet az erdőgazdálkodó vagy tulajdonos, ha ezt kérelmezi, és „az erdőfelügyeleti osztály engedélyezi az erdő más célú igénybevételét az erdőtörvény megfelelő szabályozása alapján".

– A terület korábbi tulajdonosa irtotta ki az erdőt – jelentette ki a jelenlegi tulajdonos. Tóth István hangsúlyozta, ő 2015 végén már egy bozótos-tisztást vett át, amin csupán gaztalanítást végzett. A földhivatali nyilvántartásban beépítetlen, a városrendezési tervben pedig beépíthető területként szerepel a telekrész.

– A betontörmeléket is az előző tulajdonostól örököltem meg, amit fel kívánok használni az építkezéskor. A pletykákkal ellentétben nem lakóparkot vagy hulladéklerakót, hanem egy családi ház méretű, földszintes, 200 négyzetméteres, környezetbe illő épületet szeretnék emelni, mely irodaként és raktárként szolgál majd – mondta Tóth István. A vállalkozó hangsúlyozta, nem tervez környezetterheléssel járó tevékenységet. – Megtartom a területen a meglévő, ép fákat, sőt azok számát gyarapítani is szeretném – mondta Tóth István.  
Szabó C. Szilárd



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept