Egyre több erdő van az állam tulajdonában (Magyar Idők)

Zétényi Zoltán
Napilapok
2017. március 07.
Találatok: 1331
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

2017. március 7. - A Jobbik álhíreknek bedőlve privatizációt emleget, holott a természeti vagyon eladásáról szó sincs
Hiába próbálja a Jobbik a nemzeti erdővagyon kiárusításával borzolni a kedélyeket, a kormány nem tervez ilyen lépést a szaktárca vezetője szerint. Az állami erdőterületek nagysága meghaladja az egymillió hektárt, az állomány az elmúlt években hatezer hektárral növekedett.
Nem tervezi a kormány az állami erdők privatizálását – szögezte le képviselői kérdésre adott írásbeli válaszában Fazekas Sándor. A földművelésügyi miniszter Magyar Zoltán jobbikos országgyűlési képviselő megkeresését a 2018-as választási kampány korai megkezdésének tulajdonította, s közölte: a kormánynak nem volt és jelenleg sincs olyan szándéka, amely az állami tulajdonban álló erdővagyon privatizálását célozná, ennek előkészítése sem zajlik. – Sajnálatosnak tartom, hogy a Jobbik a saját maga által gerjesztett álhíreknek bedőlve írásbeli és szóbeli kérdések útján próbál hírverést kelteni valótlanságoknak – emelte ki a tárcavezető.
A Földművelésügyi Minisztériumtól megtudtuk, hogy az állam tulajdonában jelenleg több mint egymillió hektár erdőterület van, 2010 óta mintegy 6000 hektárnyi erdő került az államhoz, amelyek vagyonkezeléséről a nemzeti parkok igazgatóságai gondoskodnak. Bár a jogszabályi kötelezettségből adódóan előfordulhat, hogy újabb erdőségek kerülnek az államhoz, a tárca várakozásai szerint mindez nem jelent majd nagyobb változást a nemzeti erdővagyon mennyiségében.
A kormányzati honlapra feltöltött, Magyarország erdőállományáról szóló miniszteri tájékoztató szerint 2016. január elsején a teljes hazai erdőállomány megközelítette a kétmillió hektárt, ennek 56,13 százaléka állami tulajdonban volt. Az állami erdők döntő hányada a Földművelésügyi Minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó 22 állami tulajdonú erdészeti részvénytársaság kezelésében volt.
Ezek a szervezetek kicsivel több, mint egymillió hektáron gazdálkodtak, emellett a vízügyi igazgatóságokhoz, illetve a nemzeti parkok további 90 ezer hektárnyi állami erdő tartozott. Megemlíthető az is, hogy a kormány tavaly októberben fogadta el a 2030-ig szóló Nemzeti erdőstratégiát. A dokumentum is rögzíti, hogy az állami erdőket, mint nemzeti kincset, közérdekből meg kell őrizni. A stratégia szerint az állami erdők állapota az elmúlt időszakban folyamatosan javult, gazdasági hasznosságuk megkérdőjelezhetetlen, ahogyan a közjóléti szerepük is egyre inkább érvényesül.
– A társadalom által elvárt szolgáltatásokat elsősorban az állami tulajdonban lévő erdőktől várhatjuk el a legmagasabb szinten, ezért kiemelt fontosságú, hogy az állami erdőségeket csak kivételes esetben lehessen elidegeníteni – olvasható a stratégiában. A dokumentum felhívja a figyelmet arra is, hogy az erdőgazdálkodásnak kiemelt szerepe van a vidékfejlesztésben, a vidéki lakosság megőrzésében és a foglalkoztatásában.



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept