Veszprém, erdő, rendőrség (veol.hu)

Zétényi Zoltán
Napilapok
2017. március 26.
Találatok: 1216
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

2017. március 24. - Veszprém - A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság (VMRFK) vezetője, Tarcsa Csaba rendőr dandártábornok a megyei erdők természeti és geológiai értékeinek megóvása, s ezen területeken történt jogsértések felderítése érdekében tartott megbeszélést március 21-én délelőtt a főkapitányságon.
Pogány Péter rendőr ezredes, a VMRFK bűnügyi igazgatója a rendőrség és az erdőgazdálkodók közötti gyors információáramlás jelentőségét emelte ki, a bűncselekmények és szabálysértések sikeres felderítése kapcsán. Az Országos Magyar Vadászkamara Veszprém megyei területi szervezetének elnöke, Pap Gyula, jónak ítélte az általuk összefogott vadásztársaságok és a városi kapitányságok együttműködését, s felhívta a megjelentek figyelmét a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló törvény végrehajtási rendeletének jövőbeni módosítására.
A VERGA Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese, Szedlák Tibor megköszönte a megyei rendőrök eddigi segítségét, s azt, hogy felderítettek és elfogtak a közelmúltban több orvvadászt. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatója, Puskás Zoltán is példásnak értékelte a rendőrség munkatársaival történő napi kapcsolattartást.
Anda György rendőr ezredes, rendészeti főkapitány-helyettes az elmúlt évben is kiemelt figyelmet fordított a kollégák képzésére. A vadelütések megelőzésére a Bakonyerdő Zrt. Balatonfüredi Erdészetével közösen, a megye két főútján helyeztek el vadriasztó prizmákat az elmúlt évben.
A tavasz beköszöntével az erdőkben várhatóan megjelennek az illegális terepmotorosok, quadosok, orvvadászok, és többször fordulhatnak elő illegális hulladéklerakások és falopások is. E jogsértések okozta természeti károk csökkentésére a résztvevők továbbra is fontosnak tartják a közös ellenőrzéseket. Az együttműködés kiterjed a vadakat érintő balesetek vizsgálatára, a jogsértő magatartások kiszűrésére, valamint a vadászati szabályok betartatására is.
Az erdők védelme, mint természeti erőforrás, nemzetünk közös örökségét képezik, amelynek a jövő nemzedéke számára való megőrzése közös érdekünk és feladatunk.



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept