Nemesrádó - Ideálisabb helyet aligha találhatott volna méhészetének a család, azaz Zóka Zoltánné és lánya Ramóna. Az erdőszéli kis hétvégi házikójuk mentén telepítette szorgalmas bogarait még életében a családfő, ott ahol rengeteg az akácfa, a közeli szántókon pedig gyakran terem a mézelő repce.- Életében a férjem volt a méhek nagy barátja, 160 családdal űzte szenvedélyét - közli az asszony. - Én jobbára csak asszisztáltam mellette. Annyit tudtam a méhészkedésből, hogy gyűjtés után pergetni kell a mézet, olyankor a segítők között mindig ott voltam.
Amikor az asszony maga maradt két gyermekével, sokáig fontolgatta, hogy mit kezdjen a méhekkel. Sajnálta az értékes állományt elvesztegetni, olcsó pénzért eladni. Inkább tanulásba kezdett, méhésztanfolyamot végzett.
- Többet tudtam már e szép szakmáról, önállóan végeztem az éppen időszerű munkákat. Igaz, kezdetben sok álmatlan éjszakám volt, gyakran ébredtem arra: Vajon mit rontottam el? És minden izgalom mellett egyre fejlesztettem a méhészetet, oly annyira, hogy most 270 családdal termeltetünk. A kaptárgyártásban a Padáron lakó asztalos Norbi fiam van segítségemre. De egyik télen egyedül elvertem hat kilónyi szöget. Különben a fodrász Ramóna lányommal együtt látjuk el a rengeteg mézgyűjtőt.
- Pedig apu ki sem tudott csalni a telepre, egyáltalán nem érdekeltek az időnként haragos bogarak, most annál inkább kedvelem őket - veszi át a szót a csinos lány, akiről nehéz elképzelni, hogy ilyesféle munkára is vállalkozik. - Az első találkozásunk alkalmával egy támadó úgy megszúrta a kézfejemet, hogy napokig nem tudtam dolgozni a fodrászollóval. Most már megszoktam a szurkálódásukat. Persze tettüket nem állom meg szó nélkül.
Annyira megszokta, hogy ő is anyját követve elvégezte a méhésztanfolyamot.
- Előtte persze a fodrász iskolát fejeztem be. Aztán jelentkeztem a méhészképzőbe. Csodálkoztak is a munkaügynél, hogy nem valami társ szakmát választok, mondjuk a manikűrt-pedikűrt, ám nekem ez tetszett. Anyunak máig szívesen segítek. Különösen, amióta értem e szakmát.
Ritkán lehet találkozni elégedett méhésszel, legtöbbjükből árad a szomorúság.
- Az idén nekünk sincs okunk a dicsekvésre - kezdi panaszát Zókáné. - A hosszú, kemény tél nem kímélte az állományunkat, aztán a hűvös tavasz a fiasítást érintette hátrányosan, a családok nem tudtak kellően fejlődni. Májusban a gyakori esők hatásaként a repce nem mézelt kellően, az akácvirágot, pedig a szeles időjárás és a sok eső károsította. Így csak abban bízunk, hogy a kevesebb mézért, a gyűjtött propoliszért majd jobb árat fizet a felvásárló.
Tehát a panasz ezúttal sem zárható ki.
- Azért én mégis azt mondom, hogy több évi átlagot tekintve, sok munkával, szépen megélünk a választott munkánkból. Aztán a pénzügyi támogatás sem lebecsülendő. Az idén méhcsaládonként hat euró támogatást kaptunk, azt a méhek egészségének megőrzésére, a téli táplálásuk cukorjának beszerzésére fordíthatjuk. Kedvezménnyel vásárolhattunk volna, például terepjáró gépkocsit is, egyelőre azonban attól elálltunk. Tehát mindent összevetve, bizonyos hasznot hoz a méhészetünk.
Nemecz Ferenc