Erőteljes támadásban vannak az európai, így a magyar bútorgyártói piacon az ázsiai vállalkozások. Alapanyagaik ára a magyar, illetve az európai alatt van, így a vén kontinens gyártói egyre kevésbé vehetik fel velük a versenyt.
Főként újabban, hogy a korábbi másolások után már olasz szakemberekkel terveztetnek bútorokat a világpiacra - mondta a bútoripar helyzetét ecsetelve a Világgazdaságnak Cselényi József, a Magyar Bútor- és Faipari Szövetség társelnöke. Mint kifejtette: az ázsiai bútor megjelenése nálunk és egész Európában egyre nagyobb arányú. Hazánkban egyelőre csak bizonyos szegmensben észlelhető, hiszen jobbára kerti és ülőbútorok, ebédlőasztalok érkeznek Kínából, Indonéziából, illetve Malajziából.
Szétszárad
Vannak persze praktikus indokok, amelyek ezek ellen szólnak: általános a rosszabb minőség, éghajlatunkon ugyanis sokszor szétszáradnak, ráadásul nem környezetbarát felületkezelő anyagokat használnak készítésükhöz. A bútorszövetség szerint azonban a jövőben ezek ellenére számítani kell a keleti bútor térhódítására a szériakategóriában. Ezért is fontos, hogy a magyar gyártók stratégiájukban az egyedi méretek és formák iránti igényre alapozzanak, állandó termékfejlesztéssel a legújabb trendeket figyelembe véve megelőzzék az "utánzó" keletieket.
Az elmúlt év során körülbelül ezer fővel, 19 ezer alá csökkent a bútoriparban hivatalosan foglalkoztatottak száma. Ennél azonban nyilvánvalóan sokkal többen dolgoznak az ágazatban, hiszen a szövetség szerint a feketegazdaság piaci részesedése 30-40 százalék között van. Magyarországon 250-280 milliárd forint értékben vásárolnak bútort évente - mondja Cselényi József, elmagyarázva: a feketegyártás volumenét úgy próbálják megállapítani, hogy az alapanyag- és vasalatforgalmat öszszevetik a bejelentett bútorgyártás mennyiségével.
A láthatatlan szektor úgy működik, hogy a vállalat számla nélkül értékesít, vagy nincs is vállalkozás, csak egy garázsműhelyben folyik a gyártás és az értékesítés. Emellett a piacokon nemcsak szürkegyártmányok, hanem alulszámlázottan importált lengyel, bolgár és román termékek is kaphatók. Az uniós csatlakozás óta több kis- és középvállalat is tönkrement, illetve az EU-tagsággal együtt járt a telephely-engedélyezés, ezen belül is a munka- és környezetvédelmi szabályok szigorodása, ezért megszaporodtak a garázsban létesült illegális asztalosműhelyek.
Van, aki csak lábat
Ennek ellenére egy év alatt hétmilliárd forinttal nőtt a (legális) bútorgyártók árbevétele, szükséges azonban az ágazatban a termelési struktúra átalakítása, a technológia korszerűsítése és új piacok feltárása - mondja a szakmai szövetség társelnöke. Cselényi József az olasz példát tartja követendőnek, ahol szintén kisüzemekben folyik a termelés, de évtizedekkel ezelőtt magas szintű kooperációt hoztak létre. Egy végtermékhez több cég gyártja a hozzávalókat: van, amelyik csak széklábakat készít - de hatalmas mennyiségben -, másutt csak az ülőrészeket gyártják. Így a tömegtermelés és a piacra jutás is együtt történik. Megoldható tehát a költségminimalizálás a kisüzemi méretek ellenére is.
A fentiekből látszik, hogy a magyar bútorgyártás baja a kis széria, a tőkehiány, valamint, hogy nagyon alacsony a magyar cégecskék együttműködési készsége. Az egyediség, illetve a specializálódás lehet a magyar bútorgyártók egyik választható útja. A kisebb vállalkozások persze szakosodtak: az egyik csak konyabútort, a másik csak lakó- vagy hálószobát készít. A vevő azonban nem találja meg a magyar gyártót, ezért a nagy bútoráruházakba megy, ahol gyakorlatilag nincs hazai termék. Ennek oka pedig az alacsony szériaszám. A nyolcvanas évek végén egy típusból több száz darab is készült. Ma tíz sem, mert ha lenne is megrendelés, berendezések hiányában nem tudnák legyártani. A bútoripari kapacitás fejlesztése pedig igen tőkeigényes vállalkozás. Emellett a 90-120 napra fizető nagy kereskedelmi vállalatoknak a gyártók az alapanyag megvásárlásának pillanatától hiteleznek, és ezt csak erős cégek vállalhatják.
Ilyen erős vállalatok vannak például Németországban, ahol a bútoripari termelés öt év alatt harmadával csökkent, a cégek piaca azonban megmaradt, ezért a rendelésállományt külföldön gyártatják le. Így sok magyar társaság dolgozik bérmunkában nyugati cégek számára. A nagyüzemi méretek miatt olcsóbb lengyel szériabútorral azonban nehezen veszik fel a versenyt. Lengyelországban nem csupán alacsonyabbak a munkabérek, de több, egyenként ezerfős gyár működik, amely még az alapanyagot, a forgácslapot is maga állítja elő.
Nincs magyar az európai piacon
Maradna tehát az összefogás; erre van ugyan példa, csak kevés. A kilencvenes évek végén néhány kicsi cég kooperációs csoportba tömörült. Létrehozták saját termékpalettájukat, egymás gyártmányait is értékesítik, és (objektumberendezési) pályázatokon együtt indulnak. Együttes forgalmuk azonban az országos termelésnek csupán öt százaléka.
Az EU-csatlakozás után sem törtek be a magyar cégek az európai piacra, ugyanakkor egyes kis- és középvállalkozások Dubaiban, St. Moritzban, Ausztriában dolgoznak megrendelésre. Az ilyen megbízások számának növelésére azonban tudatos marketing híján - amelyre persze nincs pénz - személyes kapcsolatok kellenének. Ezért a magyarok többnyire nyugati cégekkel dolgoznak egy-egy üzleten, de alvállalkozóként csak a kisebb hasznú munkákat kapják. Mégis ez lehet az egyik kitörési pont az ismertség felé.