2017. augusztus 21. - Mindig tudni kell, hogy "merről fúj a szél"
GÁRDONY, AGÁRD Mészáros András vadászoktól tanulta meg szeretni és védeni a természetet. Még látható Kontur András szobrászművésszel közös kiállítása a Velencei-tavi Galériában.
A tárlat apropóján arról kérdeztük Mészáros Andrást, hogyan, milyen technikákat használva férkőzik állati modelljei ?bizalmába?.
- Minden téma megközelítése más felkészülést igényel. Alapvetően jól kell ismerni azt a fajt, amelyiket fotózni szeretnénk - mondta András, aki, ha madárképekre megy, akkor a már évekkel előre megépített, fix leskunyhóit használja. - Az új objektumtól félnek az állatok, elkerülik. Ha már évek óta ott van valami, akkor tájelemként kezelik - folytatta.
Azt, hogy hova kell építeni a leskunyhót, előzetes megfigyelés alapján dönti el. Évszakonként szemlét tesz a vágyott területen, kitanulja, milyen madárfajok találhatók ott, azoknak milyen a napi mozgása, másfelől milyen ott a nap járása, milyen az előtér és háttér viszonya. András a kismadaraknak etető- és itatóhelyet is működtet. Ilyen meleg nyáron van úgy, hogy napi 25 liter vizet is kihord, hogy szinten tartsa az itató vizét, hiszen a madarak folyamatosan keresik.
A nagyvadfotózás egészen más. Egyébként nagyon hasonlít a vadászathoz, csak egy ponton jóval nehezebb.
- Ismerni kell, hogy merről fúj a szél, merre viszi a szagomat, mert a vadak több száz méterről is kiszúrják az embert a szaga alapján. Ki kell figyelni azt is, hogy milyen váltókat, vagyis útvonalakat használnak. Például egy őz csak pár kilométeres körzetet tart magának, azon a területen belül mocorog - avatott be minket András a természetfotózás rejtelmeibe.
Persze, a fotós szakma csínját-bínját is tudnia kell annak, aki jó képeket akar készíteni: szemmagasságból kell megközelítenie a vadakat, hiszen csak úgy érhető el a természetes perspektíva.
- Az nem megoldás, hogy fölmászok egy magaslesre, s az őzbak hátát fényképezem - érzékeltette. Vagyis nem elég csupán ?eltalálni? a jószágot.
A nagyvadfotózás során cserkelve követi, belopja a kiszemelt állatot, ha szükséges, síppal is csalogatja. Fontos eszköze még az álcaruha.
- Van olyan, ami csak egy terepszínű rongy, abban csak ülni tudok. Van aztán leveles álcaruhám is, az alapját vásároltam, de utána külön kifőztem, textilfestékkel színeztem, sárban is meghúzkodtam már egy párszor, most remek mocsokszíne van - fedte fel az álcája mintáit András.
- Volt már olyan élményem, hogy az őzbak majdnem rámlépett, s akkor sem engem vett észre, csak a teleobjektívem nagy lencséjét.
Vagyis az álcaruha tökéletesen szuperált.
Majer Tamás