2018. június 8. - Gőbölös Péter gondolatai a festői Úz-völgyében
A teremtett világ gyönyörűsége mellett a táj mélységes melankóliáját is nyugtázta Gőbölös Péter a Csíki-havasokban. A Gyulaj Zrt. vezérigazgatója erdélyi útján szakmai találkozókon vett részt és keresztül-kasul bejárta a legszebb vidékeket. Eljutott a vadregényes Úz-völgyébe is, a magyar történelem egyik kegyhelyére.
ERDÉLY Nemcsak a táj, hanem az abban máig élő, máig ható történelem is megérintette Gőbölös Pétert. A Romániába, Erdélybe utazó erdészeti szakember barangolásai idején az Úz-patak völgyénél eljutott a történelmi Magyarország keleti határára is.
- Magamba merülve álltam ezen az egykori, időtlenséget sugalló helyszínen - kezdte beszámolóját Gőbölös Péter. - Közben arra gondoltam: ezt a keleti végvidéket két nagy háborúban is a magyar katonák hősiessége és önfeláldozása védte. Ez az elszántság és felelősség tüzelte a honvédek szívét az Úz-völgyi védelmi vonal őrzésében az első világháborúban. Ugyanígy történt ez a második világháborúban is: a szintén errefelé húzódott Árpád-vonal katonáit is mélyen áthatotta magyar tájaink elszánt megtartása, az ország szeretete. A végsőkig, szó szerint az utolsó töltényig vállalt kitartásuk erősítette haderejüket, ezt a saját többletet állíthatták szembe azzal a fölénnyel, ami az ellenség létszámában és fegyverzetében érvényesült. Amikor körbetekintettem ezen a különleges vidéken, nemcsak a teremtett világ gyönyörűségét nyugtázhattam, nemcsak az Úz-völgyét borító erdők szépségével, a csillogó erek, patakok csobogásával töltekezhettem fel. Végig éreztem valami mély melankóliát is, ami rátelepedett a tájra. Megmagyarázhatatlan érzés volt. Ami még tovább erősödött bennem a völgyben. Nemcsak a magyar nemzet széthasogatása okán, hanem a sok ember, többségében fiatal élet elvesztése miatt is. Mindezt még az is tetézte, hogy az itt zajló ádáz küzdelmekben, az iszonyatos gránát- és légi tűzben nemcsak ifjú életek hunytak ki, de szétszakadtak családok és emberi közösségek is. Vér folyt mindenütt. Szemtanúk mondták, hogy a patakok, erek vize is piros volt.
Mi, erdészek jól látjuk, hogy az Úz-völgyének csodálatos tája próbálja befedni a természetben keletkezett sebeket is, de igen nehezen tudja. Csak nagyon lassan tűnnek el a lövészárkok, a tüzérállások, a géppuskafészkek, a beton^ bunkerek, az aknák által robbantott gödrök, a bombatölcsérek, a tömegsírok, a névtelenül és gyorsan elhantolt katonák sírjai. Éppen ezért az arra járó átérzi, hogy egy kegyeleti helyen jár. Ezt éreztem én magam is.
A legelő birkákat, a kolompoló teheneket, lovakat, kecskéket megcsodálva, a kölyök pásztorkutyával incselkedve gyermekeim önfeledten futottak a réteken. Élvezve a békét, nyugalmat, az őket körülvevő szeretetet, a jó levegőt és a varázslatos tájat. Az üde rétek és hegylábak zöld virágszőnyege szaladgálásra csábította őket. Jómagam, meglett férfiként mélyen megrendülve álltam a hegyi virágokkal borította csatatéren, hiszen tudtam, hogy talpunk alatt szinte mindenütt elhantolt katonák fekszenek. Szeri Árpád
Jeltelenül, ameddig a szem ellát
Lenyűgöző táj, tragikus múlt
Az Úz-völgye név az egykor itt élt ősi úz népcsoport emlékét őrzi, A szoros fő vízfolyása az Úz-patak. mely a Kárpátok déli lejtőin leereszkedve Moldva területén a Tatrosba ömlik. Ezen a vidéken húzódott az első világháború (1914-1918) végéig, Illetve jogilag a trianoni békediktátumig (1920) az ezeréves magyar határ. Az első világháború idején Úz-völgye szerepe hadászati szempontból megnőtt, az osztrák-magyar haderő több összecsapásban is megállította az orosz seregeket. 1920-tól 1940 nyaráig Románia fennhatósága érvényesült, majd 1940 őszelőn Észak-Edéllyel együtt ez a terület is visszatért Magyarországhoz. Errefelé is kiépült az a részben ma is látható Árpád-vonal, mely a 1944 nyarán és őszén a szovjet csapatokat lett volna hivatva feltartóztatni. Ez a feladat néhány súlyos ütközet árán teljesült is, ám miután Románia kiugrásával a szovjet csapatok egyszerűen megkerülték a Kárpátok keleti végvidékeit, az Árpád-vonal jelentőségét vesztette.