2019. október 3. - Szakértők 1978-ban még azért aggódtak, hogy az akkori lehűlés üteme jégkorszakot idéz elő
A régi mondás szerint szeressétek azokat, aki keresik az igazságot, de óvakodjatok azoktól, akik már meg is találták azt. Az emberi lét minden tragédiája abból származott, ha egy-egy személy, vagy egy emberi közösség valóban elhitte, hogy ő már megtalálta az igazságot, így a többiek számára nincs más teendő, mint hogy kényelmesen belehelyezkednek ebbe az igazságba. S ha ezt mégsem tennék, akkor előbb a pedagógia, az agitáció, aztán a kényszer különböző eszközeivel kell őket arra bírni, hogy megtérjenek tévelygésükből.
A huszadik század során legalább százmillió halálos áldozata volt ennek a mély meggyőződésnek, mondhatni oda is meg vissza is. A klímaügy körüli planetáris dimenziójú és rohamosan fokozódó hisztéria most már valóban ebbe a fázisba kezd lépni, és a boszorkányüldözések kollektív hisztériáinak legsötétebb korszakait idézi fel. Megfűszerezve némi politikai pedofil pornográfiával is, amit az ENSZ-közgyűlés plénuma, a médián keresztül pedig a világ sokmilliárdos közvéleménye átélhetett, a liberális demokrácia globális terrorgépezete nagyobb dicsőségére.
Nehéz indulat nélkül feldogozni mindezt, mégis meg kell próbálni, mert a tét ennél már nem is lehetne nagyobb. Ugyanis „mindössze” arról van szó, hogy a világ, ahogy a kuruc nóta mondja, „vezetteti magát szembekötve vakon, elfajult testvéridtől csinált ál-utakon” vagy megpróbálja levenni a kötést a szeméről, és azzal szembenézni, ami van.
Igen ám, kérdezhetjük joggal, de mi az, ami van? Mert olyan világban élünk, ahol a tény, a valóság, az igazság fogalmai egyszerre látszanak a semmibe hullni. Beteljesedni látszik Oswald Spenglernek A Nyugat alkonyában megfogalmazott jóslata, amit már saját korára nézve is meghatározónak vélt. Amely szerint: „Az igazságokat megállapítják, azaz fogalmak formájában elvonatkoztatják őket a világ eleven sokszínűségétől, hogy aztán egy rendszerben, a szellemi tér egy meghatározott alakzatában rögzítsék valamennyit. Az igazság így abszolút lesz, örök, vagyis magához az élethez immár semmi köze nem lehet többé.”
És most már nyugodtak lehetünk, mert a világ urai az igazságot „megállapították”, rögzítették, így ennek az igazságnak az élethez már semmi köze. És ez az „igazság” az, hogy globális felmelegedés van, ezt az ember okozza, de szerencsére egyszerű a megoldás, be kell szüntetni minden fosszilis tüzelőanyag elégetését. A világ „nem létező” urai mindezeket az igazságokat, a természetesen szintén „nem létező” tudásmeghatározó főhatalmi mechanizmusukon keresztül állapították meg. (Mert hogy mi a tudás, azt ők mondják meg.)
Ha még komolyan reménykedhetnénk abban, hogy van bármilyen esély a nyílt, őszinte és emberséges párbeszédre és vitára, ami a botladozó emberi megismerést segítené az igazság keresésében, akkor kiindulni csak abból tudnánk, hogy e fenti állításfüzér egyik eleme sincs minden kétséget kizáróan bizonyítva. Sem a Föld légkörének globális felmelegedése, sem az, hogy ha ilyen felmelegedés van, akkor azt az ember okozza, sem az, hogy ezt az ember csak úgy tudja megakadályozni, hogy teljesen abbahagyja a fosszilis energiahordozók elégetését.
A tények, persze makacs dolgok, és az valóban tény, hogy a hetvenes években, részben talán személy szerint is, de az „utódokat” illetően egészen bizonyosan ugyanazok még nem a globális felmelegedés, hanem a globális lehűlés bizniszben utaztak, vélhetőleg akkor is elég jól jövedelmező módon. A The Washington Post, a Time, a Newsweek számos alkalommal szalagcímben számolt be arról, amit a The New York Times 1978-ban így fogalmazott meg drámai módon. Szakértők nemzetközi csapata arra a következtetésre jutott, hogy a lehűlés jelenlegi üteme elég gyorsnak látszik ahhoz, hogy jégkorszakot idézzen elő az előttünk álló évszázad során.
Vagyis mindig van az a pénz, és mindig akadnak, akik ezért a pénzért bármit megtesznek. Mint ahogy mindig akadnak felhevült lelkű, jó szándékú tömegek, amelyek ugyan csak egy történetet hallanak tényekről, igazságról és valóságról, de végzetes rövidlátással a nekik „elmesélt történetet” a tényekkel, igazsággal, valósággal azonosítják. Világért sem szeretnék bárkit megbántani, a klímáért lelkesen tüntetők aggodalma jogos, csak nem azért, és nem így kellene aggódniuk. Hanem leginkább amiatt, hogy a világ nem létező urai megint egy egészen rövidtávú érdekekre épülő cinikus és hamis játszmában mozgatják őket, ahogy a cinizmus történelmi csúcsát képviselő Lenin fogalmazott, hasznos idiótaként.
Hogy miért tennének ilyet? Hogy csak egyet említsek a számos lehetséges ok közül, a fosszilis energiahordozók elégetése nyomán a légkörbe juttatott szén-dioxid-kibocsátásban ma már abszolút világelső Kína. Egymaga több szén-dioxidot bocsát ki, mint Európa és Észak-Amerika együttvéve, és ebbéli elsőbbsége egyre látványosabb lesz az előttünk álló évtizedek során, mert Európa kibocsátása csökken és Amerikáé is stagnál. És mivel ezeket az előttünk álló évtizedeket Amerika és Kína világuralomért zajló egyre brutálisabb háborúja határozza meg, így talán érthető, hogy a „nem létező” birodalmi Amerika miért használja eszközként a világ népének aggódó többségét.
Az aggodalom pedig azért jogos, mert a globális hatalomgazdaság valóban brutális cinizmussal pusztítja profitja érdekében az emberi lét külső természetét. Ám e gátlástalan és cinikus struktúrától azt várni, hogy valóságos stratégiát ajánl az éppen általa szétvert világ egyensúlyának helyreállítására, végzetes rövidlátás volna.