2020. október 8. - Csak a gazdasági erdőknél lehet szempont a gazdaságosság, a nyereségérdekeltség, a többi erdőben nem! – szögezte le határozottan lapunk kérdésére Bartha Dénes, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kar intézetigazgató professzora.
A Sóstói-erdőben végzett fakitermelés társadalmi vitájában kerestük meg az elismert szaktekintélyt. Mint kifejtette: egyéb célok is léteznek az erdők fenntartásánál, mint például klíma- és biodiverzitás-védelem, rekreáció, talaj- és vízbázisvédelem, ökoszisztéma-szolgáltatások, lakosság közösségi tere, települések levegőtisztasága. Ha az erdészek szerint az akác a „Nyírség aranya”, akkor a fogyatkozó homoki tölgyes a „Nyírség ékköve”. A Sóstói-erdő is az utolsó hírmondók megfakult példánya – szól az intelem.
A Natura 2000-es besorolású sóstói tölgyerdő sokak kedvelt kirándulóhelye, sportolási lehetőségeket kínáló terület, megyeszékhelyünk tüdeje, tágas pihenőkertje. Nem csoda, hogy az itt élők féltik – írtuk korábban abból az apropóból, hogy a terület kezelője újabb, több mint háromhektáros részen vágta ki a fákat.
A tarra vágás módszeréről a Nyírerdő Zrt. képviselője részletesen kifejtette szakmai állásfoglalását (Kelet-Magyarország, 2020. szeptember 10.), amelyet azonban nem mindenki fogad el. A témát érintve megkerestük Bartha Dénest, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kar intézetigazgató professzorát, aki az erdőkről, az általában vett erdőgazdálkodásról és a parkerdőkről osztotta meg velünk gondolatait.
Erdő kontra ültetvény
– Az általánosan használt erdőgazdálkodás kifejezésben az előtag utal a gazdálkodás tárgyára (erdő, nem pedig fa!), az utótag pedig azt érzékelteti, hogy gazdaságosan, azaz a jelenlegi elvárások szerint nyereségérdekelten kell végezni ezt a feladatot. Ez a kényszer egyébként nem új keletű, elég Pompeius csaknem kétezer éves mondására utalni: „Gazdálkodni muszáj, élni nem feltétlenül” – kezdi okfejtését történelmi példával Bartha Dénes.
– Maga az erdőgazdálkodás kifejezésünk, amit általánosan használunk a faállománnyal borított területekre, melyeknek – ökológiai értelemben – sajnos már csak egyharmada erdő országos szinten, kétharmada pedig faültetvény, azért nem szerencsés, mert csak a gazdasági erdőkben várható el a nyereségérdekeltség, a többiben nem! Éppen ezért én az erdőfenntartás kifejezés használatát szorgalmazom, amelyben burkoltan korunk követelménye, a fenntarthatóság is benne van.
Sokszor felülírja
– Sok erdőnkben nem kellene, nem lehetne gazdálkodni, hanem csak kezelni. Utóbbi érzékelteti, hogy nem a nyereség elérése a fő és egyetlen cél. Például a védett erdők természetvédelmi kezelést igényel(né)nek, de a közjóléti és egyéb más védelmi célú erdőkben is ez a helyzet. Rá kell döbbennie az erdészeknek is arra, hogy az általuk előtérbe helyezett, szinte kizárólagos fatermesztési cél mellett, sokszor azt felülírva, egyéb célja is van az erdőfenntartásnak. Ilyen például a klímavédelem, biodiverzitás-védelem, talaj- és vízbázisvédelem, rekreáció, ökoszisztéma-szolgáltatások, amelynek csak egy része a faanyagnyerés a jó levegő, a gyógynövények, a gomba stb. mellett.
– Sajnos ettől még messze állunk, ezt igazolja a 2017-es erdőtörvény-módosítás is, amelyben még a védett erdőknek is előírták a fatermesztési célt. Szerencsére az elsősorban természetvédelmi szempontokat csorbító paragrafusokat az Alkotmánybíróság 2020-ban alkotmányellenesnek minősítette, s törölte azokat. Ez is egyféle üzenet az erdésztársadalomnak, a tényleges paradigmaváltásnak már be kellett volna következnie! – szögezi le határozottan a professzor.
A vetés-aratás elve
– Az erdők karbantartásában, megifjításában négyféle úgynevezett üzemmódot lehet megkülönböztetni. Sajnos ez a kifejezés is érzékelteti az erdészek által képviselt műszaki szemlélet elsődlegességét a biológiai-ökológiaival szemben. Az ökonómiai szemléletre pedig már fent, a gazdálkodást érintve utaltam – de lehet-e az erdőt üzemnek tekinteni…?! – hangzik el a kérdés, amelyben azért már a válasz is benne van.
– A legelterjedtebb a közelmúltig szinte csak kizárólagosan alkalmazott vágásos üzemmód – tér a gyakorlati elemzésre Bartha professzor –, az erdészek közel két évszázada a mezőgazdaság növénytermesztési szemléletét vették át, amely nem más, mint a vetés-aratás elve. Azaz esetünkben véghasználunk egy erdőterületet, előkészítjük a következő állomány befogadására a talajt, például alföldi területeken a holdbéli tájat idéző tuskózással, gyökérfésüléssel, mélyszántással, mértani rendben elültetjük a csemetéket, majd a felnövekvő állományt „ritkítjuk”, szakzsargonnal ápoljuk, tisztítjuk, majd gyérítjük, végül ismét learatjuk a fatermést.
Brutális változások
– Vannak más változatok is itt, például elmarad a talaj-előkészítés, főként hegy- és dombvidéken, a fafajok magjait, terméseit vetik el csemeteültetés helyett, vagy hagyják az előző, letermelt állomány tuskósarjait, gyökérsarjait felverődni. Valamennyi ugyanazt az egyszerű s az erdei ökoszisztémában nagyon brutális változásokat, sokszor azok teljes megsemmisülését okozó sémát követi. Ez egy végtelenül egyszerű recept alapján hajtható végre, amelyet mindenki el tud sajátítani, s megítélésem szerint ezért van akkora szakmai öntudata többek között a magánerdő-tulajdonosoknak is.
– A másik, a szálaló üzemmód még idősebb ennél: Trianon után elfeledtük, majd az elmúlt bő két évtizedben az erdőt ökoszisztémaként is kezelni akaró erdészek kis csoportja a Pro Silva Hungaria szervezet keretében, a külföldi szervezetekkel karöltve felélesztették. A szálalás lényege, hogy a kíméletes, csak kis területeket, egy-egy faegyedet érintő fakitermelést úgy végzik, hogy az erdő épsége csak alig csorbuljon, s a fenti egyéb funkciók és szolgáltatások szerepét maradéktalanul és folyamatosan betölthesse.
Erős a gazdasági lobbi
– Sajnos a 2017-es erdőtörvény-módosítás a szálalás kifejezést száműzte, helyette az örökerdő fogalmat vezette be, s tény az is, hogy a Pro Silva Hungaria tevékenysége, a rá nehezedő nyomás miatt lankadni látszik. Egyelőre a gazdasági lobbié a vezető szerep. Van még két másik, csak 2009-ben bevezetett üzemmód: az átmeneti üzemmód célja az, hogy a vágásos erdőalakot fokozatosan vezesse át szálaló (örökerdő) erdőalakra, illetve a faanyagtermelést nem szolgáló üzemmód. Utóbbi jól hangzik, de a gazdaságossági küszöb el nem érése volt elsősorban a vezérlő elv abban, hogy ebbe a kategóriába sorolták – nyerhetünk képet a módszerekről, feltéve rögtön a kérdést: miben különböznek a hagyományos erdők és a parkerdők gazdálkodási módszerei?
– A fentiek szellemében a parkerdőkben nem gazdálkodni kellene, hanem azokat úgy kezelni, hogy a sokféle elvárásnak minél jobban megfeleljenek. Ez horribile dictu még azt is jelentheti, hogy az innen kikerülő faanyagból befolyó pénz nem fedezi a költségeket – ítéli meg ezt így Bartha Dénes professzor.
Tanösvény a lombkoronában
– Gond az is, hogy a hatályos erdőtörvény és végrehajtási rendelete a parkerdőről csak annyit ír, hogy „a sport, turisztika és üdülés céljára kijelölt erdő”, de erre a közjóléti rendeltetéstípusra további konkrétumokat nem ír elő. A tágabbra viszont igen. Ma azt lehet tapasztalni, hogy a közjóléti rendeltetés teljesítése elsősorban műszaki beruházásokkal történik, például kilátók építése, lombkorona-tanösvény létrehozása, kerékpárutak kialakítása, turistaszállások felújítása, építése, erdei vasútvonal hosszabbítása, erdei tornapálya, fitneszpálya kialakítása.
– Ezeket lehet átadni, itt lehet a szalagot átvágni… Magával az erdőállománnyal viszont a gazdasági erdőkhöz képest kevés többlettörődés valósul meg, az erdőből kikerülő pénznek csak töredéke jut vissza az erdőbe! A fenti műszaki beruházások fontosak, de nem elegendőek a parkerdő funkció teljes körű megfelelésének – hívja fel a figyelmet Bartha Dénes.
Tölgyesek, ékkövek
Hogyan ítéli meg a városok közvetlen szomszédságában elterülő erdők jelentőségét? – hangzott lapunk következő kérdése.
– A nagynevű külföldi egyetemeken már külön tantárgy a városi erdők kezelése, nálunk még sajnos nem. Különösen az erdőben (és nem faültetvényekben) szegény vidékeken óriási a szerepük a megmaradt természetszerű erdőállományoknak, erdőtömböknek. Ilyenek nálunk az alföldi területek, ahol ugyan magas erdősültségi (fásultsági?!) mutatót regisztrálhatunk, de a tényleges erdők területe már kicsi.
– A Nyírség vagy a Duna–Tisza köze akác-, nemesnyár- és fenyőrengetegeiben, amelyek mind fajszegény, egyhangú és a rekreációs célokat nem vagy csak alig szolgáló állományok, felüdülést jelent egy megmaradt homoki tölgyes, amely fajgazdag, változatos, és a pihenést, kikapcsolódást magas fokon teljesíti. Ha az erdészeti szlogen szerint az akác a „Nyírség aranya”, akkor a megmaradt, most már alig néhány hektárt kitevő, jó állapotban lévő homoki tölgyes a „Nyírség ékköve”. Ennek az ékkőnek a csillogása azonban erősen halványulni látszik… A Sóstói-erdő, a Baktai-erdő, a debreceni Nagyerdő az utolsó hírmondók megfakult példányai – szembesít Bartha Dénes professzor, aki további intelmekkel is szolgál a következő részben. MW