2022. június 27. - Az állami erdőgazdaságok sorsáért aggódnak a szakemberek.
Hosszú távú bérbeadásra, koncesszióra utaló jelek látszanak, a nyertesek itt is a kormányközeli vállalkozók lehetnek.
Panaszkodnak a vegetáló állami erdőgazdaságok dolgozói, mert a megszűnt munkahelyek közt kerületi erdészetet is találni. Embereket bocsátanak el, és onnan is, ahol kevesen vannak. A fizikai létszám nagyon lecsökkent, márpedig lenne mit csinálni az erdőben, amire az alacsony bérek miatt nemigen akad jelentkező. Ezzel szemben a cégek központjaiban túl sok embert foglalkoztatnak és magas fizetéseket osztogatnak. A kirívó folyamatok nem mostanában indultak el, és nem úgy néz ki, mintha e téren bármi is változna. Az viszont újdonság, hogy több társaságnál eddig még nem látott NER-közeli üzletemberek jelentek meg, ami okot adhat a gyanúra, hogy a már korábban beharangozott forgatókönyv alapján indul az évek óta húzódó „magánosítás”.
Sajnos ez valós veszély, és ne feledjük el, az erdő az egyik utolsó és igen jelentős állami vagyon, amit különféle érdekkörök már jó ideje szeretnének megszerezni – mondta Jenei Ferenc, az LMP politikusa, aki az ellenzék természetvédelem, erdők, földek programíró bizottságának koordinátora volt. Mivel állami erdőt nem lehet eladni, feltehetően az egyetlen járható utat választják majd, ami jogszabályba sem ütközik, ez pedig az állami erdészetek bérbeadása. A koncessziós szerződést valószínűleg hosszú távra fogják megkötni, és az erdő alapítványé is lehet, miként Sopronban, ahol tavaly óta a 22 állami erdőgazdaság közül elsőként az ottani, a helyi egyetemet is működtető alapítvány tulajdona lett.
Egy szűk kör ácsingózik arra, hogy bérlőként hasznosíthassa a magántulajdonban lévőknél sokkal értékesebb állami erdőket. Ilyenkor az erdőgazdaságok tengődésének kezelése aligha lehet cél, mert egy gazdaságilag gyengébb céget olcsóbban lehet megszerezni – derült ki az inkognitójukhoz ragaszkodó szakemberek nyilatkozatából. Akik elmondták azt is, hogy a társaságok hivatalosan kimutatott eredménye megkérdőjelezhető, mert a jövedelmezőségük tulajdonképpen kizárható. Nagyjából annyi fát adnak el, hogy a befolyt pénz körülbelül a fizetésekre elég. Lehetne ezt jól is csinálni, de úgy tűnik, hogy ez most egyáltalán nem fontos, egyelőre nincs szándék arra, hogy az állami erdőgazdaságoknál bármi is változzon - vélekedtek. Nem elküldik a feladatukra alkalmatlan embereket, és bíznak meg helyettük hozzáértőket, hanem bérbe akarják adni a részvénytársaságokat. Így az a pénz, ami valamikor a költségvetésbe került, ezután magánzsebekbe vándorolhat. Mert ahhoz kétség nem fér, hogy a haszonbérlő majd jó szakemberekkel veszi körül magát, akiket meg is fizet, és nyereségessé teszik a gazdaságokat. Paul Samuelson, Nobel-díjas közgazdász mondta: ha a fa mennyisége a szükségesnél kevesebb, abban az esetben a turisztika és a vadgazdálkodás, ha nem, akkor a fakitermelés hoz profitot az erdőben. Aki elfogadja ezt a jó tanácsot, annak garantálható a 3-5 százalékos jövedelmezőség az erdőgazdálkodásban - osztotta meg velünk a szakértő.
Az esetleges koncesszió nyertesei fontos kérdésekben dönthetnek. Megszabhatják a fa árát, ami számos háztartás anyagi helyzetét befolyásolja, noha az árkartellt nehéz kizárni. Rajtuk múlhat majd, hogy ki vadászhat vendégként, vagy ellenérték fejében a haszonbérelt területen. Ha ezt valaki megkapja, rengeteg pénzt tehet zsebre. A külföldi vendégvadászok több millió forintot is hajlandók fizetni egy-egy elejtett szarvasbikáért. Amennyiben az állam lemond az erdőgazdaságokról, akkor több emberöltőnyire elherdálja azt a közös vagyont, amit csak kölcsönbe kaptunk az unokáinktól – állítja Jenei Ferenc. Az erdőgazdálkodásban 30 év a legrövidebb termelési ciklus, a hosszú távú már 50 esztendő, de a lassan növekvő állománynál akár 80-100 év is lehet a véghasználati kor, aminél előbb nem szabad kivágni a fát. Félő, hogy hosszú időre kötnek majd haszonbérleti szerződést, hiszen erre már megvan a szakmai magyarázat és lehet rá hivatkozni, mint ahogyan arra is, hogy az állam csak kvázi tulajdonos és rossz gazda. Ezzel az önkritikával nehéz lenne vitatkozni – jegyezte meg egy erdész -, mégsem az a megoldás, hogy az erdőgazdaságokat bérbe adják. Ezt leginkább az a közel 25 ezer kolléga, a családtagjaik, valamint az ágazat vállalkozói látják, hozzávetőlegesen 400-500 ezren, akiknek most a megélhetése forog kockán. Sajnos, ahhoz kevesen vannak, hogy egységesen lépjenek fel, nyíltan hangot adjanak észrevételeiknek, hogy még időben meggyőzzék a döntéshozókat arról, mi lenne az igazán helyes út.
Arról már egy ideje tudok, hogy a kormánynak szándékában áll az állami erdészetek bérbeadása, de most úgy tűnik, hogy az elképzelés hamarosan megvalósul – jelentette ki Varga Zoltán, a DK, az országgyűlési képviselője, a parlament mezőgazdasági bizottságának alelnöke. A jövőre nézve ennek igen komoly következményei lehetnek, ezért az ilyen törekvések ellen muszáj az ellenzéknek markánsan fellépni - tette hozzá.
A jelek szerint az állami erdőgazdaságok készülnek valamire – állapította meg Bencze János, aki Jobbikot képviseli az országgyűlés mezőgazdasági bizottságában. Tavaly ősz óta a fakereskedők hiába szeretnének tőlük tűzifát venni, nemigen kapnak, arra hivatkozva, hogy először a szociális tűzifa igényeket kell kielégíteni, ami a vártnál nagyobb tétel. Ennek alighanem más oka van. Az értékesítést és például új megbízási szerződés megkötését, ami például egy kerítésépítő vállalkozást hozott nagyon nehéz helyzetbe, azért szüneteltetik, hogy egyszerűbb legyen a koncessziós terv előkészítése. A képviselő erről megkérdezi az illetékest a parlamentben és amennyiben a válasz a kézi vezérlésű szervezetek szerecsenmosdatása lesz, akkor van valóságalapja a „magánosításnak”.
A látszat az, hogy a sok egyéb ügy mellett a kormánynak nem jut ideje arra, hogy az állami erdőgazdaságok koncessziójával foglalkozzon – állítja Szűcs Imre, aki a Jobbik mezőgazdasági kabinetjében erdészeti szekcióvezető. Ám ha mégis, akkor a titkos terv részleteibe egyelőre a társaságok vezetőit sem vonták be, amennyiben igen, akkor egyfolytában mellébeszélnek és igen jól köntörfalaznak.
A magánerdők felével nem törődnek
Legyünk jóhiszeműek és tételezzük fel, hogy annak idején hozzá nem értők voltak a tanácsadók és a döntéshozók is, különben aligha fogadta volna el éjjel a rendszerváltás utáni első parlament, azt a rossz törvényt, hogy részletes kárpótlásban 5 millió forintig a föld aranykorona érétke alapján adják vissza az állami erdőket. Úgy látszik, az erdő értékének kiszámítása senkinek nem jutott eszébe, vagy esetleg az, hogy a favagyon mekkora kincs és miként lehetséges az, hogy a vevő kárpótlási jegy ellenében kétezer forintért egy hektár erdőt kap, aminek a faállománya akkor egymillió forintot ért.
Emiatt annak idején hiába szidták az erdészetek vezetői a kormányt, az erdőknek majdnem a fele magántulajdonba került. Azóta sajnos újak telepítésére aligha lehet példát találni – derült ki a statisztikából. Az átgondolatlan kárpótlás következménye az is, hogy a körülbelül 900 ezer hektár magánerdő, 500-600 ezer érintett osztatlan közös tulajdona, és a maszek erdőknek hozzávetőlegesen a felén nincs szakszerű erdőgazdálkodás – hangsúlyozta Jenei Ferenc. Pedig ezt a törvény előírja, de hiába, ha a tulajdonosok nem tudnak egymással megegyezni. Egy ideig társulások alakultak, így egyre több magánerdőt szakember kezelt, ezzel csökkent a gazdátlanok száma. Aztán jött a magas adó és a vitatható adminisztrációs teher, ami miatt megszűntek ezek a közösségek.
A vadászat ma is jobbára a kivételezettek hobbija
A vadászat a rendszerváltás előtt állami monopólium volt. Az erdőgazdaságokat kötelezték arra, hogy a vadászati jogot fillérekért adják bérbe a vadásztársaságoknak. Ebbe a körbe bekerülni kiváltságnak számított. A törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, illetve a vadászatról csak 1996-ban született meg, amibe bekerült, hogy a vadászati jog, mint vagyonértékű jog a földtulajdon elválaszthatatlan részeként – a földtulajdonra fennálló haszonélvezeti jog esetén is – a vadászterület tulajdonosát illeti meg. A minimum háromezer hektáros terület lehet egyvalakié, a Magyar Államé, több személyé, illetve társulásé is. Az elejtett vad, és a trófeája is a vadászatra jogosult tulajdona.
A társult vadászati jog egy vitatható konstrukció, ami a földtulajdonosokat arra kényszeríti, hogy közösséget hozzanak létre. Attól kezdve ugyanis elvesztik azt, amijük volt. A saját földjükön a vadászati jogot, mert az beolvad a nagy közösbe. Így a hasznosításáról, vagyis arról, hogy ott ki és hogyan vadászhat, a tulajdonosi parlament dönt, és képviselőt is választ magának. Főként a vadászterület legnagyobb résztulajdonosát, akit a politika is elfogad. Ezután az eljárás többnyire az, ha például egy 10 ezer hektáros vadászterület ötszáz tulajdonosából kétszáznak csupán néhány hektárja van, akkor ez a csoport csak garantált hozamot kap, ami hektáronként nem több mint pár száz forint. Tulajdonképpen kisemmizik őket, holott a vadászati jog igen nagy érték.
A törvény hiába próbál demokratikus kereteket szabni, ha a jogok csak formálisan léteznek, mert annyira átpolitizált a rendszer. A vadászat újra odajutott, ahol az állampárt idején volt – ezt kivétel nélkül hangsúlyozták a megkérdezett vadászok, de a nevük elhallgatását kérve, nehogy valamilyen büntetés legyen az őszinteség vége.
Az nagyon egyszerű eljárás után dől el, hogy kik legyenek azok, akik vélhetően hosszú időn át az állami erdőgazdaságok jelentős vagyonát hasznosíthassák. A mintegy 1 millió hektárnyi állami erdő sorsáról a miniszter dönt. A tárcavezető ad megbízást a vezérigazgatóknak a hasznosítás módjára. Ebből kiindulva bizonyára azok lesznek a várható koncesszió sikeres nyertesei, akik már eddig is nagyon jól jártak. Soproni H. Lajos írása a Népszavának