A Zagyva eredete: Varga Ferenc madarász forrása (Nógrád Megyei Hírlap)

2006. október 18.
Varga Ferenc zagyvarónai ornitológus alig három hónapja hunyt el. Emlékét és nevét a hét végétől immár földrajzi név is őrzi: a kakukkmadár életének talán Európa-szerte legszakavatottabb ismerőjéről nevezték el ugyanis a Zagyva folyó egyik forrását a Medves-fennsík nyugati peremén. Éppen ezen a helyen kutatott a leggyakrabban, ami persze nem csoda, hiszen zagyvarónai lakásához ez a bükkfákkal, kocsánytalan tölgyekkel, gyertyánokkal benőtt erdőség esett a legközelebb. Három nyelven – magyar mellett németül és angolul is – napvilágot látott tanulmánykötetében, a „Kakukkmegfigyelések a Zagyva forrásvidékén” címűben is jelentős részben itteni adatok szerepelnek. A fekete márványtáblával jelölt forrásház csordogáló erecskéjénél vagy hetven tisztelője, barátja, családtagja és természetvédő kollégája gyűlt össze, hogy emlékezzen a „madarász”-ra. Merthogy Varga Ferenc szerényen mindig így titulálta magát, sosem volt ornitológus, kutató vagy szakértő...
Barátságos őszi idő, a vénasszonyok nyarának talán egyik legszebb napja volt azon a délelőttön. A kőből épült forrásház körül gyülekezők, közöttük Salgótarján alpolgármestere, Eötvös Mihály, a hely méltóságához illő csendes beszélgetéssel várta a mindenféle hivalkodástól mentes ünnepség kezdetét – amin aztán vitéz Földi László, a Zagyvaforrás Egyesület elnöke köszöntötte a jelenlévőket a civil szervezet nevében.
– Rendhagyó módon mindenkit külön is köszöntök – mondta – mert nehéz eldönteni, hogy kiket is kellene kiemelnem! Így inkább mindannyian érezzék, érezzétek, hogy nagyon kedves számomra ennél az új forrásnál a találkozás. Ez valamilyen módon visszajelzi, hogy fontosat alkottunk!
– Úgy ötven éve még azt mondták az öregek, a Medvest az Isten a szegényeknek teremtette – folytatta Földi László. – Abban az időben minden ide kötődött. Itt gyűjtötték a fát, itt szedték a szedret, a gombát, a makkot, a vadkörtét, itt válogatták a szenet a siferben, gyűjtötték a cserkövet a Rónai-oldalban, aztán itt dolgoztak a bányában, a földeken... De itt szövődtek szerelmek is! Mára változott a helyzet. Mi, helybeliek sajnos kissé távolabb kerültünk a Medvestől, ezzel a természettől, a megnyugvást adó erdők suhogásától, a csordogáló patakoktól, és az olyan szomjoltó forrásoktól is, mint ami mellett állunk. Pedig nagyon sokat mesél ám egy ilyen forrás! Elmondja, hogy már akkor is erre folydogált a hegyen, amikor még kőbaltát élesített ősünk, talán Mátyás király is benne mosta le Zagyvafő vára alatt a nyílvessző által okozott sebet. Aztán sok-sok bányász oltotta szomját a siktából hazafelé menet... Arról is szól, hogy egyszer csak elapadt, mert túlzottan beavatkoztunk a természet dolgaiba, de arról is, hogy volt egy madarász, aki felfedezte, hogy néhány méterre a régi forrástól új helyen fakadt fel a víz.
Ezután nekiláttunk, megpróbáltuk. Sokan segítettek. Kik két kezük munkájával, kik anyaggal, ki pénzzel, és lám, ma felavathatjuk a forrást. Feri bácsi már nem élhette meg ezt a pillanatot, de most ideálmodjuk őt! Ezután az ünnepi beszédet mondó vitéz Földi László Augusztus végén című verse hangzott el, a Zagyva egyik új forrásánál.
Szalonnasütés következett ezután, a szervezők nem csak a harapnivalóról, hanem az italokról is gondoskodtak. Akárhogyan is volt, résztvevők együtt emlékeztek mindenki Feri bácsijára, s néhányan azt is kimondták, ami bizonyára megfordult a jelenlévők többségének fejében:
A madarász nem csak szakmai tudásával, hanem igaz emberségével, véleményének őszinte kinyilatkoztatásaival, számtalan felvállalt konfliktusával is egy életen át a környék biológiai sokszínűségének megőrzéséért ténykedett. Tette ezt munkája mellett, szabad idejében, később nyugdíjasként is – amikor csak szerét ejthette. Utolsó éveiben figyelme egyre inkább a botanika felé fordult, hiszen a növények meghatározása, alaposabb szemrevételezése sokkal egyszerűbb, mint a madaraké. Terepbejárásai során olyan lágyszárú fajokat is talált, aminek előfordulása az ő adatai alapján bizonyosodott be a Medves-fennsíkon és peremvidékein.
Varga Ferenc madarász forrása mellett ott árválkodik a régi Lehel-forrás, ami kiszáradt pár éve. A valaha volt bányászat, bármiféle más emberi tevékenység, vagy a természet erői apasztották-e el? Nem tudjuk. Azt azonban igen, hogy az új forrás fakadása reményt ad. Igen, reményt arra, hogy Varga Ferenc és sok természetszerető társa nem dolgozott hiába a Medves-vidék értékeinek megmentéséért és mind szélesebb körben való megismertetéséért, azért, hogy a nógrádi megyeszékhely zöld tüdeje, rekreációs övezete, fő idegenforgalmi vonzereje megmaradjon legalább olyannak, amilyen most.