Lőttek, vetélkedtek a vadásztanulók (Heves Megyei Hírlap)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

EGER - A vadász-vadtenyésztő szakon képző kilenc hazai oktatási intézmény 27 tanulója versenyez a Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakközépiskolában a legjobb cím elnyeréséért.
A kétnapos elméleti is gyakorlati programot á megyeszékhelyi Farkas Ferenc Zeneiskola fúvós együttesének műsora vezette be, majd Németh László, a vendéglátó szakközépiskola igazgatója köszöntötte a versenyzőket és a felkészítő tanárokat. Kiemelte a verseny jelentőségét és méltatta a szervezésben közreműködő Országos Magyar Vadászati Védegylet, valamint a többi társrendező szerepét.
Üdvözölte a versenyzőket Pintér István, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője, valamint Pataki Tamás, az FVM Szakképzési Intézetének főigazgatója is. Ezt követően a vetélkedőn résztvevő tanulóknak a vadászathoz kapcsolódó elméleti kérdésekre kellett írásban válaszolniuk. Ezután került sor - többek között - a fegyverszerelési, a távolságbecslési feladatok megoldására, illetve a lövészetre is.
A szakmai megmérettetés ma délelőtt folytatódik, majd a verseny zárásaként a legjobbakat ünnepélyes eredményhirdetés keretében tüntetik ki.

<<Vissza


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.